2023-ban sem sikerült minden autónak az ötcsillagos törésteszt

Többek között egy Honda, és egy Hyundai is csak négy csillagot ért el az Euro NCAP törésteszten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy hatalmas csokornyi törésteszt videót tett közzé az Euro NCAP. Szinte minden autó ötcsillagosra vizsgázott, azonban akad néhány, amelynek nem sikerült ilyen fényesen a kötelező próba.

Az idei évben lezajlott töréstesztek eddig kizárólag ötcsillagos eredménnyel zárultak, ám a legújabb csokorban már akadnak olyanok is, amelyek nem tudták hozni a maximális eredményt az Euro NCAP "vallatásán". Érdekes módon a Hyundai Kona és a Honda ZR-V csak 4 csillagot kapott. Természetesen ebben az esetben sem arról van szó, hogy ne lennének tökéletesen megalkotva gyűrődőzónák, vagy a ne lenne tele az utaskabin légzsákokkal. Ismét a vezetősegédek száma, illetve azok működése okozza a differenciát.
Hirdetés
Hirdetés
Öt csillagot kapott az 5-ös BMW, a Mercedes-EQ EQE SUV és az itthon nemrég bemutatkozó Kia EV9 is, csakúgy mint az elektromos Passatként emlegetett ID.7 is, de a villanyautók között a BYD Seal U is szépen szerepelt, ráadásul ez a modell jövőre debütál Magyarországon.
Hirdetés
Modell Euro NCAP eredmény Felnőtt-védelem Gyerek-védelem Gyalogos-védelem Balesetelkerülő rendszerek
BMW 5-ös sorozat 5 89% 85% 86% 78%
BYD Seal U 5 90% 86% 83% 77%
Honda ZR-V 4 79% 86% 81% 68%
Hyundai Kona 4 80% 83% 64% 60%
Kia EV9 5 84% 88% 76% 83%
Mercedes-EQ EQE SUV 5 87% 90% 80% 85%
Volkswagen ID.7 5 95% 88% 83% 80%

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?