LMP1 prototÃpust fejleszt a Ginetta
Újra lesz Ginetta a Tartóssági Világbajnokságon (FIA WEC)
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Már a Ginetta is LMP1 prototÃpust mutat, ami kÃsértetiesen hasonlÃt a leköszönÅ‘ Audi R18-hoz. Már jövÅ‘re bevetnék a technikát.
Noha a nagyok csatájába nem fognak beleszólni, 2018-ra új gyártóval bÅ‘vül az LMP1 kategória. A Ginetta ugyanis P1 prototÃpus fejlesztésbe kezdett, épülÅ‘ 10 versenyautójukat pedig privát csapatok vehetnék meg. Ezzel méltó ellenfelére talál majd a sokáig egyedüli privát LMP1 csapat Rebellion Racing és az osztrák ByKolles Racing is. A hÃr persze kevésbé meglepÅ‘ azok után, hogy 2015-ben elkészÃtette LMP3 autóját a brit gyár, majd volt egy sikertelen LMP2 próbálkozásuk is.
A 10 prototÃpus szülÅ‘helye Leedsben lesz, a brit Ginetta gyárában. A technikáért Ewan Baldry felel, mÃg az aerodinamikáért a gyorsaságiban legendának számÃtó Adrian Reynard. Nevéhez temérdek sikeresebbnél sikeresebb versenyautó kötÅ‘dik. Több motorgyártóval is tárgyalnak, szóba került a Honda és a Mecachrome is. ValószÃnűleg nem hibrid rendszert kapnak majd az autók. A Ginetta egyébként 2010 után tér vissza Le Mans-ba, akkor a Zytekkel együttműködve LMP1 és P2 autóik is voltak. Úgy látszik, valóban hatalmas űrt hagyott maga után az Audi, aki 2016 végén abbahagyta Endurance programját. Bár hiányozni fognak a mezÅ‘nybÅ‘l, úgy látszik a mind több márka megjelenésével pozitÃv oldala is lesz kiszállásuknak. Komoly költségei miatt korábban elképzelhetetlen volt, hogy gyári csapatokon kÃvül népes LMP1 jöjjön össze. Ez a hibrid kategóriában most is igaz, ám úgy látszik, a hagyományos hajtású prototÃpusok kezdenek magukra találni, hiszen a BR Engineering a Dallarával közösen fejlesztgeti P1 programját, szintén 2018-ra.