AgresszÃvebb megjelenéssel még jobban mutat az Ariya
Persze, nem most először kerül a NISMO felirat elektromos autóra, hiszen már a gyártó első villanyautója,
a Leaf is kapott ilyen kivitelt. Az Ariya sajnos egyelÅ‘re csak Japánban vásárolható meg a különleges felszereltséggel. A legagresszÃvebben festÅ‘ Nissan-villanyautó viszont nem csak optikai tuningot kapott, hiszen áthangolták az elsÅ‘ és hátsó felfüggesztéseket is, illetve az e-4ORCE erÅ‘forrás is kapott némi extra teljesÃtményt. A küllemén fÅ‘ként a piros dÃszcsÃkok, és a sokkal sportosabbra szabott lökhárÃtók árulkodnak arról, hogy nem egy mezei Ariyáról van szó, de természetesen a NISMO felirat is felbukkan jó néhány helyen.
Ez a szürke árnyalat kizárólag a NISMO kivitelhez lesz elérhető
A piros dÃszcsÃk az egész karosszérián végigfut
19 vagy 20 colos felnik kerülhetnek alá
Az crossover utastere alapjaiban nem változott, kicsit dÃszesebb, mint a sima kivitel, viszont egy itt is igyekeztek a versenyzés szerelmeseinek kedvezni, hiszen a NISMO módot aktiválva a hangrendszer a Formula-E-bÅ‘l ismert autó visÃtását imitálja.
A műszerfal kiosztása nem változott, továbbra is adott a két 12,3 colos kijelző, illetve a gombokat itt sem vitték túlzásba
Az ülések megjelenése viszont egyedi
Habár az Ariya elsÅ‘- és összkerékhajtással is elérhetÅ‘, a NISMO kivitel kizárólag az utóbbival érkezik, viszont az akkumulátor mérete választható: 66 vagy 91 kilowattórás lehet. A motor teljesÃtménye elÅ‘bbi esetében 362 lóerÅ‘ amelyhez 560 newtonméter nyomaték társul, mÃg az izmosabb modell már 429 lovas és 600 newtonméteres. Forintban kifejezve elÅ‘bbiért 20,6 milliónak megfelelÅ‘ japán yent, mÃg utóbbiért 23 millió forintot kérnek Japánban.
Sajnos valószÃnű, hogy ez a kivitel csak Japánban lesz elérhetÅ‘