Ráncfelvarrást kapott Európa kedvenc Fordja

A Puma kívül alig változott, az utastérben viszont sokat fejlődött

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európában a legkelendőbb Fordnak számít a Puma, így érthető, hogy csak óvatosan mertek hozzányúlni, amiben viszont változtattak az mind csak az előnyére vált - kivétel a motorkínálat.

Életciklusának közepéhez érkezett Európa legkelendőbb Ford modellje, a márka pedig főként technológia frissítéssel igyekezett modernizálni a crossovert, a külsején alig változott valami. A legszembetűnőbb (és talán egyetlen jelentős) változás a nappali menetfényt érinti, amely új megjelenést kapott, illetve ezentúl opcionálisan a Pumához is elérhető a Matrix LED fényszóró. Újdonság a Cactus Szürke árnyalat, amely eddig nem volt elérhető a modellhez - így már hatféle fényezéssel kérhető.
Hirdetés
Az utastérben már sokkal markánsabb a különbség a korábbi verzióhoz képest. A Puma megkapta a SYNC 4 infotaiment rendszert, illetve már 5G kapcsolatot is támogat, de természetesen a multimédiás képernyő is megújult: immár 12 colos képernyővel rendelkezik, és átvándorolt a műszerfal közepére. A digitális műszeregység kijelzője még nagyobb, hiszen az már 12,8 colos átmérővel bír. Örömteli fejlesztés, hogy immár az Android Autót, és az Apple CarPlayt is vezeték nélkül lehet csatlakoztatni az autóhoz. Nem csak a műszerfalon, a csomagtérben is előnyére változott a Puma, hiszen a ráncfelvarrott verzió 80 literrel nagyobb csomagtérrel rendelkezik, ugyanis egy extra tárolót alakítottak ki a csomagtér padlójában, így 452 literes tároló áll rendelkezésre. Motorfronton a korábbi 197 lóerős kivitel helyett mostantól a 170 lovas jelenti a csúcsváltozatot, míg a belépő szinten a háromhengeres, 1,0 literes EcoBoost hajtáslánc kerül az autóba, 48 voltos lágy hibrid rásegítéssel és 155 lóerős teljesítménnyel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?