Daciák a gyakorlatban – a szerelő megmondja a tutit

Milyenek a használt Daciák? Cikkünkből kiderül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Oké, hogy nem rosszak, rendben van, hogy olcsók, de milyen üzemeltetni egy Daciát? A szerelőt kérdeztük, és nem mondott rosszakat.


Múlt heti piaci körképünkben a ma használtan kapható Daciákat vettük nagyító alá. Két fontos dolgot szűrhetünk le tanulságként. Egyrészt a Renault olcsó márkája még ma is, sőt talán egyre inkább forró téma. Az olvasókat érdekli, a potenciális vásárlókat meg gondolkodásra készteti a Dákó. Mitől ilyen olcsó? Vagy inkább kérdezzük azt, tényleg olcsó? Ha olcsó, lehet-e jó? Nos, a másik tanulság meg az, hogy igenis olcsó a Dacia, használtan is. Érdekes persze, hogy más márkákkal szemben mennyire jól tartják az árukat. Ha az ember ragaszkodik az új autókhoz, akkor nulla kilométeresen is olcsó, ha nem, akkor meg lehet válogatni a bőséges használtkínálatból még olcsóbban.
Hirdetés


A kérdés mindig az, mire is kell az autó? Felvágni, vagy csak ából bébe eljutni; munkába járni, a családot vinni. Én magam is hajlok az egykoron szebb napokat megélt német prémiumautók felé, ahogy manapság annyian. Elég megnézni, milyen sok M-es rendszámú régi BMW szaladgál ma az útjainkon. Pedig, ha a realitás talaján maradunk, könnyen belátható, hogy egy újabb, kiskategóriás olcsó autó fenntartása jobban tervezhető és sokkal kevésbé költséges. Nekem szerencsére eddig nem kellett még egy kényszerű okos döntést meghozni, de ha abban a helyzetben lennék, én semmiképp nem vetném meg a Daciát.

Egyik ismerősünk hétüléses autót keres, és rá sem akar nézni a Dacia Lodgy-ra, mert román gyártmány. Butaság mindenféle logikus érvvel védhetetlen érzelmet belevinni az autóvásárlásba. Ahogy a használt francia egyterűek, úgy egy árkategóriával lejjebb a Daciák ma a legkedvezőbb választások. Persze nem hibátlanok, de gyakorlatilag bármelyik modern turbós benzinessel, vagy közös nyomócsöves dízellel lehetnek horrorisztikusan drága problémák. Az egyszerű kis Daciák ezen a fronton jelenthetnek surranó pályát a kispénzű autóvásárlóknak. Vegyünk benzinest, hiszen úgysem megyünk évi 20 ezer kilométernél többet. És ha meg igen, akkor is gyakran olyan rövid utakon, amiken egy dízel nem melegszik be rendesen. A Daciák orrába épített régi Renault benzinesek meg jó értelemben véve igénytelenek, bírják a rövidtávot, hamarabb fűtenek a dízelnél és a nagyobb fogyasztásért kárpótol az alacsonyabb áruk.

Ettől függetlenül nem kell temetni az 1.5 dCi motorral szerelt változatokat. Nincs például kettős tömegű lendkerék, a sokat használt, régóta gyártott, ezért ismert motort meg lehet javítani. Adott esetben viszont nem is érdemes, hiszen ott a cseredarab bontva. Ezért nem cserélik le a taxisok sem a 8-9 éves Renault Grand Scénincjeiket, mert az 1.5 Dezső köré hosszútávon is megéri autót építeni, azaz a motor várható élettartama alatt, sőt azon túl is folyamatosan cserélni a kopó és fogyó alkatrészeket. Na de visszatérve a Daciához, eleve olyan autókról van szó, amiket nekünk, nem annyira gazdag, rossz utakon járó Kelet-Európaiaknak terveztek. Mi beérjük egy klímával meg egy pár villanyablakkal, a többi sallangra nem is igen futná. Viszont a nagy hasmagasságot, meg hogy a régebbi Loganban olyan komoly gömbfej van, mint a két kategóriával nagyobb és jóval nehezebb Lagunában, azt már szeretjük. Igénytelen, enyhén túlméretezett ahol kell, egyszerű, emiatt nehezen elromló. Jó kombináció. Csak az kár, hogy ez az arány az újabb, finomabb változatoknál a szerelő szerint kicsit változott. Finomabb autót akarnak a vásárlók, változatlanul alacsony áron. Az eredmény az lesz, hogy a pár év múlva árult Daciák talán már nem is lesznek földút-kompatibilisek.

Modern Daciát szerelni nem nehéz. Egyrészt mert nem annyira zsúfolt például a motorterük, másrészt meg mert minden elemük ismerős már máshonnan. Az 1.5 dCi-ket jellemzően csak a rossz minőségű, kétes forrásból származó gázolajjal lehet idő előtt kinyírni. Márkaszervizes kontaktunk szerint emellett még a - nem vicc – félretankolás miatti szerelés sem ritka. Aki időben kapcsol, megússza egy tanktisztítással, aki nem, annak az autójában gallyra mehet a befecskendező-rendszer. A Clióból és a legrégebbi Mégane-ból is ismert benzinesekre mind áll, hogy jellemzően nem problémásabbak, mint akármelyik másik benzines. Kicsit iszákosak, viszont cserébe elviselik az LPG átalakítást. A szerelő felhívja a figyelmet arra, hogy a gyári gázos kivitelek kapnak némi erősítést: grafitbevonatos öntvény a dugattyún, a szelepülékek és a szelepek is spécik bennük. A nem gyári gáz-szettnél emiatt érdemes lehet szelepkenő adalékot használni. Persze, erről megoszlanak a vélemények, de azért jobb elővigyázatosnak lenni. Egy hengerfejjavítás esetleges költségét is bele kell kalkulálni egy olcsó és olcsón használható használt, nem gyári LPG-s Dacia árába. A 0.9 TCe-vel még nincsenek igazán hosszútávú használatból eredő tapasztalatok, de a lekicsinyített turbós motorka konstrukciója eleve magában hordoz néhány hibalehetőséget. Biztos kényesebb az olajcserére, mint szívó társai.

Ez így rendben van, de vannak-e kasztnihibák, vagy elektromos gondok? Nos, a korai Loganok korróziós problémája tudott, a gyártó visszahívási akcióban utólagos üregvédelemmel javította ki őket, azóta sem bukkant fel ilyesmi. Egyszerű autó lévén viszonylag kevés a bonyolult elektronika, így nincs is jellemzően gond velük. A legfrissebb szériáknak akadt némi hibája az indexkarral, de az eladott és forgalomban lévő autók mennyiségéhez viszonyítva ez sem volt egy számottevő probléma. Persze a folyton szigorodó környezetvédelmi szabványokkal megnyomorított motoroknak kell néha egy kis szoftveres revízió, de ezt meg nehogy már számon kérjük. Örüljünk, hogy foglalkoznak a Daciákkal adott esetben a garancián túl is. Ennyi? – szólhat a kérdés. Bizony, nem nagyon tudnak több gondról a szervizesek. Hiába érdeklődöm, nem a Daciákkal van gond, hanem inkább a magyar autótulajdonosokkal. A garanciaidő letelte után a legtöbben csak akkor fordulnak valódi szakemberhez, aki ért a típushoz, amikor már késő. Főleg dízeles kuncsaftokból akadt ilyen az elmúlt időszakban, hogy végül a márkaszervizbe vitte az autóját egy vagy több fusimunkából visszamaradt hibával. Résen kell lenni, nem szabad több százezret úgy elkölteni egy motorra, hogy a hibát rendesen nem is diagnosztizálták. Bár szervizes ismerősünk nem keres autót, de ha régi Renault-ja kimúlna, nem sokat gondolkodna, hogy mire cserélje. Ha gyarapszik a család, akkor a hatalmas rakterű, korábbi Logan MCV lenne neki ideális, de lehet, hogy elég lenne a városban szaladgálni egy Sandero is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 21:19
    Permalink

    Nem értem, hogy mi az oka annak hogy a Daciával kapcsolatban egy cikkíró sem említi meg a nagy szilárdságú acél karosszéria elemek hiányát. Ugyebár ez az oka a három csillagos töréstesztnek, ami szinte példátlan az európai új autó piacon. Az autószerelőm szerint többször előfordult, hogy a Logan váltóját százezer kilométer alatt újra kellett fűzni, mert a csapágyazás ennyire alul méretezett. Ettől még nyilván meg van a helye a piacon ezeknek az autóknak, de a tárgyilagosság kedvéért én megemlíteném.

  • 2017.10.28. at 21:19
    Permalink

    Nekünk a kombinak rendesen hajlik a kasznija, ha hátú ülök, és lehúzott ablaknál a tetőben kapaszkodok, érezni ahogy külön mozog az ajtó a kasznitól. :). A Suzukinál ilyet nem éreztem. 😀

  • 2017.10.28. at 21:19
    Permalink

    Nekünk a kombinak rendesen hajlik a kasznija, ha hátú ülök, és lehúzott ablaknál a tetőben kapaszkodok, érezni ahogy külön mozog az ajtó a kasznitól. :). A Suzukinál ilyet nem éreztem. 😀

  • 2017.10.28. at 21:19
    Permalink

    Nekünk a kombinak rendesen hajlik a kasznija, ha hátú ülök, és lehúzott ablaknál a tetőben kapaszkodok, érezni ahogy külön mozog az ajtó a kasznitól. :). A Suzukinál ilyet nem éreztem. 😀

  • 2017.10.28. at 21:19
    Permalink

    Dicsérhetik agyba/főbe, fikázhatják is a régi szocialista márkákat, én a gyártók helyében simán más nevek alatt hoznám forgalomba az autókat értsd: Dacia, Lada, Skoda. Újból elismertetni, hogy milyen jók olcsón az nem könnyü, de lehet nem is igaz.Személy szerint irritál már az embléma is az elején akár milyen Superb, legalább nem feltűnő helyre tennék, de biztosan nem ez az elméletük.Régi beidegződések dolgoznak bennem, ez van.

  • 2017.10.28. at 21:19
    Permalink

    Ezt az eredményt én sem erőltetném ha a gyártó lennék…

    [url]http://www.origo.hu/auto/20141203-bukott-a-dacia-logan-kombi-a-toresteszten.html[/url]

  • 2017.10.28. at 21:19
    Permalink

    Ha nem megy az olvasott szöveg értelmezése, meg kell próbálni még egyszer elolvasni, ha másodjára sem, akkor próbálkozni tovább, hátha sikerül felfogni. De nem, inkább ideír egy oltári nagy baromságot, melyből a szerző kritizálása persze, hogy nem maradhat ki.

    Lefordítom Önnek, hogy mit akart közölni a szerző az idézett gondolattal. Azt, hogy a magyarok, románok elleni ellenszenvét ne keverjük bele az autóvásárlásba és nézzük objektíven magát az autót!

    Az utolsó mondatával igaza van, nem is kell olyan autót venni, melyben nem érzi jól magát, de erre semmi és senki nem is kényszeríti. Még a szerző sem a cikkel, mely azoknak szól, akik esetleg reális alternatívaként gondolkodnak egy Dacia megvásárlásáról.

  • 2017.10.28. at 21:19
    Permalink

    Az a baj,hogy a Daciak biztonságaval kapcsolatban sosem hallani a tapasztalatokról. Nálunk csaladi autóként jött volna szóba a kombi logan de a feleségemet szinte csak és kizárólag a biztonség meg a törésbiztonság érdekli, rossz,megbízhatatlan biztonság kizáró tényező mivel gyerekek ülnek mindig hátul. Családi autónál ez csak nálunk felmerülö kérdés mert egyik tesztben se hozzák szóvá, a Dacia oldalán meg egy mondatban elintézik NCAP eredmény közlése nélkül.

  • 2017.10.28. at 21:19
    Permalink

    Nagyon jó az írás,köszönöm !— ” Hála,hogy sokan utálják ” a mai Dacia autókat is,mert ha sokan szeretnék,akkor valószínű,hogy nem lennének ilyen kedvező ár-érték arányban,hiszen érthető……!–Ja és nem is olyan csúnya-ronda,mint sok más “komolyabb” akár az idén kiadott új autók….!–Például nekem a mostani Corsa autóm,jobban tettszik,mint a most kiadott vadi új…..!——-A nemzeti utálatot,na meg a régi Daciákat nem kell szóba hozni,hiszen nem vagyunk a saját pénztárcánk ellensége,éppen úgy mint a vásárlásnál,hiszen én le….rom,hogy mi a neve a közértnek,ha jobb áron kapom meg az árút mint a másikban és a minősége sem sokkal rosszabb,tehát nekem az, ár-érték arányban megfelel…..!!!—Még kívánom,hogy ” utálják csak a Daciát ” egy pár évig,mert akkor talán tudok venni egy újat…….!!!–Ilyen egyszerű és lehet fikázni tovább!

  • 2017.10.28. at 21:19
    Permalink

    “Butaság mindenféle logikus érvvel védhetetlen érzelmet belevinni az autóvásárlásba.”

    Ilyen hozzáállással nem lehet egy autórajongó a cikkszerző…

    Ha nem tetszik egy autó és nem érzem benne jól magam, akkor lehet akármilyen megbízható, olcsó vagy praktikus, utálni fogom.

Vélemény, hozzászólás?