0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

ADAC téligumi teszt 2011. Melyik a legjobb?

Melyik a legjobb téligumi? ADAC teszt 2011

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén is elvégezte szokásos téligumi tesztjét az ADAC. Két méretkategóriában mérkőztek az abroncsok, a kisautók méretében pedig próbára tették a négyévszakosakat is. Utóbbiakat az ADAC nem ajánlja.

Idén összesen 184 abroncs vett részt a nagy ADAC teszten

Idén összesen 184 abroncs vett részt a nagy ADAC teszten

Egy-egy fotó festői lehet a tesztről, pedig kemény, ujjbegyeket fagyasztó munkáról van szó

Egy-egy fotó festői lehet a tesztről, pedig kemény, ujjbegyeket fagyasztó munkáról van szó

Noha egyelőre még szinte nyári időnek örvendhetünk, a tapasztaltabb autósok már tudják, ha épp most esedékes a gumivásárlás, akkor már mostanában érdemes kiválasztani a vásárolni kívánt márkát, illetve modellt, ugyanis előfordulhat, hogy az adott méretben kizárólag rendelésre tudnak csak hozni belőle a kereskedők, így megeshet, hogy már a szezon elejére fog csak befutni a garnitúra. A vásárlással, illetve a felszereléssel kapcsolatos tanácskora most még nem kívánunk kitérni, egyelőre maradjunk a választásnál!

Az ADAC, mint Európa legnagyobb autóklubja évről évre teszteli a kurrens téli abroncsokat, s az idei téli szezon előtt 6 darab négyévszakos abroncsot is próbára tett. Utóbbiak nyilvánvalóan a spórolósan, keveset autózók számára lehetnek érdekesek − épp ezért a kisautók, 175/65 R14-es méretében került sor a tesztre, melyből mindössze a Goodyear Vector 4Seasons jött ki kielégítő végeredménnyel, a többiek, azaz a Sava adapto, a Vredestein Quadrac3, a Kleber Quadraxer, a Hankook H730 Optimo 4S és Rigdon All Season 120 egyaránt a "még megfelelő" minősítést kaptak. Noha az eredmények nem a legjobbak, azért egyik egész éves abroncs sem kapott "nem ajánlott" jellemzést. Mindazonáltal a teszt eredményei szerint a "mindenre jó abroncs" még ma is csak álom, s akik számára télen is fontos a biztonság, azoknak elengedhetetlen a külön, téli abroncs vásárlása.

Éjszakába nyúló "terepgyakorlatok" és laboratóriumi mérések egyaránt hozzájárultak a végeredményekhez Éjszakába nyúló "terepgyakorlatok" és laboratóriumi mérések egyaránt hozzájárultak a végeredményekhez

Éjszakába nyúló "terepgyakorlatok" és laboratóriumi mérések egyaránt hozzájárultak a végeredményekhez

Valódi téligumiból jóval több vett részt a teszten, mint négyévszakosból, a kisautók 175/65 R14 méretében vallatott 14 garnitúra közül a Continental ContiWinterContact TS800, a Michelin Alpin A4 és a Dunlop SP Winter Response lett dobogós, az ADAC kiemelte, ezeket tartja értékarányos választásnak, kiemelten az élen végzett Continental esetében. Méret kapcsán érdekesség, hogy míg 10 éve általánosnak számított a 13 collos átmérő, ma már azon abroncsok szinte ritkaságszámba mennek, s Nyugat-Európában már ma is jelentősebb a kisautókénál nagyobb, a Golf-osztályban és a középkategóriában egyaránt alkalmazott, 195/65 R15-ös abroncsok volumene, mint a többié. Ezért aztán nem meglepő, hogy az ADAC e méretben is tesztelt, konkrétan 16 garnitúrát szerelt fel egy Skoda Octaviára a mérések elvégzéséhez.

A négyévszakos abroncsok a nyáriak tesztjén is végigmentek, és a téliekhez hasonlóan egy jéghoki-pályán is vallatták őket az ADAC szakemberei. A 175/65 R14-es abroncsokat idén Ford Fiestán, a 195/65 R15-ösöket Skoda Octavián tesztelte az ADAC A négyévszakos abroncsok a nyáriak tesztjén is végigmentek, és a téliekhez hasonlóan egy jéghoki-pályán is vallatták őket az ADAC szakemberei. A 175/65 R14-es abroncsokat idén Ford Fiestán, a 195/65 R15-ösöket Skoda Octavián tesztelte az ADAC A négyévszakos abroncsok a nyáriak tesztjén is végigmentek, és a téliekhez hasonlóan egy jéghoki-pályán is vallatták őket az ADAC szakemberei. A 175/65 R14-es abroncsokat idén Ford Fiestán, a 195/65 R15-ösöket Skoda Octavián tesztelte az ADAC

A négyévszakos abroncsok a nyáriak tesztjén is végigmentek, és a téliekhez hasonlóan egy jéghoki-pályán is vallatták őket az ADAC szakemberei. A 175/65 R14-es abroncsokat idén Ford Fiestán, a 195/65 R15-ösöket Skoda Octavián tesztelte az ADAC

Mivel a felmérések szerint télen a legtöbbet esőben autózunk, a vizes úton mutatott jellemzők számítanak legjelentősebb mértékben az értékelésekben

Mivel a felmérések szerint télen a legtöbbet esőben autózunk, a vizes úton mutatott jellemzők számítanak legjelentősebb mértékben az értékelésekben

Míg a kisebb méretben mindössze 2 abroncs (a Continental ContiWinterContact TS800 és a Michelin Alpin A4) kapott "Jó" minősítést, a 15 collosok közül már 6 modellt is ezen minősítéssel illettek. A Continental ContiWinterContact TS830, a Goodyear UltraGrip 8, a Semperit Speed-Grip 2, a Dunlop SP Winter Sport 4D, a Michelin Alpin A4, a Pirelli Winter 190 Snowcontrol Serie 3 esetében nem nyúlnak mellé a vevők. Az is igaz viszont, hogy igazán rossz is csak e méretben akadt, a Trayal Arctica száraz, nedves, illetve havas, jeges úton is olyan gyenge, hogy az ADAC szakértői szerint az autójukra ilyet szereltek jobban tennék ha télen egy métert sem mennének.

Ahogyan azt már a korábbi években megszokhattuk, az ADAC nem egyszerű pontszámok alapján állította fel a letölthető táblázatokban látható sorrendet az abroncsok között, hanem az egyes jellemzőket súlyozással illette, az összesített és nem is ismertetett jelzőszámban a télen leggyakrabban előforduló nedves úton viselkedés 30, a havason 20, a szárazon 15, míg a jegesen tapasztalt jellemzők 10 százalékkal játszanak szerepet, míg az üzemanyag fogyasztás és a kopás 10-10, a mért zajszint pedig 5 százalékkal számít. A táblázatok pontszámaihoz fontos megjegyezni, hogy a minél kisebb értékek jelölik a minél jobb értékeket.

Gumivásárlásnál érdemes hallgatni az ADAC-ra, hiszen a 46 garnitúrára, azaz 184 abroncsra kiterjedt teszt alaposságát nemigen érheti kritika, és a ha az árkülönbségeket kilométerre vetítjük, nevetséges különbségeket kapunk, míg sok esetben a jobb abroncsok képességeikkel milliós károk elkerülését jelenthetik.

Ez is érdekes lehet:
 

Nissan Note 1.5 dCi Acenta, 2014 – használtteszt

Még kétesztendős sincs, de már több mint 100 ezer kilométert futott a Használtautó Kft egyik...

SEAT Ateca hazai menetpróba

Megérkezett hazánkba a spanyolok első igazi SUV-ja, az Atecát a Balaton-felvidéken nyúztuk. Meggyőző...

ADAC téligumiteszt 2016: a négyévszakosak sem hiányoznak

Szeptember közepén 30 fokot mértünk itthon, miközben az ADAC a legújabb téli és négyévszakos...

Itt a Kia kombi középkategóriása és hibrid crossovere

Tátongó űrt tömött be palettáján a Kia a kombi Optima és a Niro bemutatásával. Az egyik hibrid...

A sofőrök 81 százaléka mással foglalkozik vezetés közben!

17 országban végzett felmérést a LeasePlan, azt kutatva, hogy mit csinál a vezető az autóban...

Beleshetünk a győri Audi gyár szalagjaira, ahol az új TT RS készül

Van valami megmagyarázhatatlanul szép abban, ahogy egy új autó elkészül. Most az új Audi TT RS...

Nem minden villanyautóhoz jár a kormány ártámogatása, ezekhez igen

Végre egészen józan támogatási rendszert vezet be a villanyautók terjesztésére a kormány. A 15...

Így vezeti önmagát az új 5-ös BMW, már a kormányát is láthatjuk

Kicsit még messze az új 5-ös BMW bemutatása, de a gyártó már megkezdte az információk csepegtetését...

Gazdaságosabb a hibrid autó fejlesztése, mint a dízelé

A Toyota Priust is fejlesztő szakember szerint a szigorodó emissziós előírások oda vezetnek...
 

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (11 db)

Cirtek írta: 2011 október 27., csütörtök 23:57:53

Csúszós úton (tanpályán) a Continental nyári gumijait a 8 éves Klébereimmel megvertem...azért ne általánosítsunk.

A válaszoláshoz belépés szükséges
AMV írta: 2011 október 08., szombat 09:45:24

Ez nagyon klassz duma, biztos a marketing osztályon dolgozol a Continental-nál. Ha én a Magyar Autóklub nevében tesztelném a világ összes gumiját és létezne még Taurus, biztos közhírré tenném, hogy az a lagjobb a világon! Ugyan már...

A válaszoláshoz belépés szükséges
issti írta: 2011 október 08., szombat 08:04:53
AMV írta: 5 éve

Persze hogy a német Continental nyeri a tesztet, amit a németek csináltak. Nem gyanús senkinek? Biztos részrehajlás nélkül döntöttek...


A prémium gumik mind jó választás valamiért, de évek óta a Conti a legkiegyensúlyozottabb, a legkisebb kompromisszum. Talán ezt díjazzák a Németek.

A válaszoláshoz belépés szükséges
AMV írta: 2011 szeptember 29., csütörtök 10:10:07

Persze hogy a német Continental nyeri a tesztet, amit a németek csináltak. Nem gyanús senkinek? Biztos részrehajlás nélkül döntöttek...

A válaszoláshoz belépés szükséges
Piet írta: 2011 szeptember 27., kedd 20:22:35
Freddie írta: 5 éve

Igazából szerintem a prémium gumik között már nem sok különbség akad. Ezek a gyártók már nem engedik meg maguknak, hogy bármilyen viszonyltban is gyenge teljesítményt nyújtson a gumijuk. Persze kisebb különbség akad, de bármelyik jó választás lehet szerintem. Szerencsére nekem kis méretű abroncsok kellenek(165/70R13) így csupán 2-3 ezer forinttal drágább a prémium gumi a gyengébbeknél. Magam is amellett vagyok, hogy van külön 4 téli és nyári gumim is, mert a 2 garnitúra futásteljesítménye meghaladja 8db négyévszakos gmui futásidejét és még jobban is fog. A választás pedig úgy történik, hogy jó alaposan végig böngészem a netet és megveszem a prémium abroncsok közül azt, amelyik épp valami jó akcióban le van értékelve. Csak ki kell fogni a megfelelő alkalmat, meglepően sokat lehet spórolni vele!


Én is így szereztem be a téli garnitúrát. Épp volt a gumisnál egy adag Vredestein Snowtrac 3 amire gyorsan lecsaptam. :D

A válaszoláshoz belépés szükséges
Freddie írta: 2011 szeptember 27., kedd 11:05:51

Igazából szerintem a prémium gumik között már nem sok különbség akad. Ezek a gyártók már nem engedik meg maguknak, hogy bármilyen viszonyltban is gyenge teljesítményt nyújtson a gumijuk. Persze kisebb különbség akad, de bármelyik jó választás lehet szerintem. Szerencsére nekem kis méretű abroncsok kellenek(165/70R13) így csupán 2-3 ezer forinttal drágább a prémium gumi a gyengébbeknél. Magam is amellett vagyok, hogy van külön 4 téli és nyári gumim is, mert a 2 garnitúra futásteljesítménye meghaladja 8db négyévszakos gmui futásidejét és még jobban is fog. A választás pedig úgy történik, hogy jó alaposan végig böngészem a netet és megveszem a prémium abroncsok közül azt, amelyik épp valami jó akcióban le van értékelve. Csak ki kell fogni a megfelelő alkalmat, meglepően sokat lehet spórolni vele!

A válaszoláshoz belépés szükséges
Piet írta: 2011 szeptember 26., hétfő 21:18:22

Na igen ahogy az előttem szóló is írta sok autósnak nagy érvágás a tankolás, a téligumi vásárlás meg főleg. Ahogy figyelgetem az autókat sokan sajnos kénytelenek olyan gumiabroncsot vásárolni (ez még a jobbik eset hogy legalább áldoznak rá) amiket az ADAC máglyán égetne el (Nankang, Triangle és tsai) nemhogy fel engedne rakni autóra, a másik véglet amikor nyári gumival visznek végig egy téli szezont. Ami pedig a gumik osztályozását illeti érdekes hogy a tavalyi egyik tesztgyőztes téligumi (Vredestein Snowtrac 3) idén már "csak" a hetedik a rangsorban. Pedig a 2011-es téligumiknál nincs sok új belépő, ami nekem újdonság az a Esa-Tecar Super Grip 7. És hogy ezt előrébb sorolják egy hellyel a Vredestein elé kicsit furcsa. Nem vagyok benne biztos hogy egy olyan jó potenciállal rendelkező téliguminál mint pl. a Snowtrac 3 sok különbség lenne.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Macan írta: 2011 szeptember 26., hétfő 20:09:33

Ez bizony jó dolog, amikor már nagyon sokan benzint sem bírnak tőlteni az autójukba akkor
a 30.000-50.000/db gumikról mit beszéljünk!!???
Így mivel benzinre sem tellik az autó is biztonságban marad azaz a garázsban.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Gyuri írta: 2011 szeptember 26., hétfő 18:38:39

Semperit Master-Grip teszt eredmények

*
adac téligumi teszt 2009
* Ajánlott
185/60 R14 T
Kiegyensúlyozott teljesítmény száraz és nedves úton. Jégen gyengébb teljesítményt nyújt.
* (2009/09, ADAC)

*
adac téligumi teszt
* Ajánlott - Az elérhető második legmagasabb minősítés
175/65 R14 T
Viszonylag jó teljesítmény vizes út felületen. Kissé gyengébb havon, viszonylag magas üzemanyag fogyasztás.
* (2008/10, ADAC motorwelt)
Most meg havon, jégen majdnem a legjobb?
Érdekes.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Varga Róbert írta: 2011 szeptember 23., péntek 18:34:45

Ultragrip 8 nincs már 225/45 R17-ben, csak 215/65 R16-ig van.
A te méretedben http://www.testberichte.de/a/reifen/magazin/test-stiftung-warentest-10-2010/231875.html ezek vannak (UG7+ még van/volt) szóval nem baklövés megint Dunlop-ot venni, főleg, hogy a 4D jól teljesít a mostani teszteken. De a kicsit régebbi Conti TS830 is.

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mb3Jk
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mb3Jk

Friss tesztek

Fiat 500L Trekking 1.6 Mjet 16V teszt

Azonnal klasszikus? Fiat 500L Trekking teszt

Hiába nem újdonság, kevesek által ismert a Fiat 500L Trekking. Kicsit egyterű, kicsit SUV, kicsit 500-as is. Felénk mégis ritka, mint a fehér holló.


Összehasonlító teszt: Hyundai Elantra 1.6 CRDi és Toyota Corolla 1.6 VVT-i automataváltóval

Az ünnepelt és az ünnepelendő - egy újabb japán-koreai meccs

Egységesen a legmagasabb felszereltséggel és automataváltóval mérkőztettük az idén frissült Hyundai Elantrát és Toyota Corollát.


Ezután semmit sem lehet őszintén élvezni - BMW M2 teszt

Megőrjít! - BMW M2

Egy pillanatig sem fogtam vissza magam, míg nálam járt. Hogy miért? Minden vele töltött perc garantált őrület, főleg egy autómániás számára. Az öncélú benzinégetés legszebb formája.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mb3Jk

Hirdetés

FORD tesztek

Ford Focus 1.5 EcoBoost (182 LE) teszt

Huligánt csinált belőlem - Ford Focus teszt

Leggazdagabb felszereltségével, legerősebb motorjával és sportos kiegészítőkkel teszteltük a megújult Ford Focust. Csoda, hogy bejött?


Ford Tourneo Limited 2.2 TDCI teszt

Fontosabb utakra - Ford Tourneo teszt

A Limited kivitelű nyolcszemélyes Tourneo nem csak utaz(tat)ásra, hanem kifejezetten komfortos közlekedésre való, tele is raktuk utasterét a kollégákkal.


Ford Ranger menetpróba

Magyar utakon és árkon-bokron át nyúztuk: itt az új Ford Ranger

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Ford Mustang Boss 302 villámteszt

Vágtában teszteltük a legizmosabb Mustangot Videó

A 4000 példányra limitált Ford Mustang Boss 302 szériából hivatalosan csak egy példány hajózott át Európába - az a példány, amit röpke fél órára mi is meghajthattunk.


Ford Grand C-Max 1.6 SCTi EcoBoost Titanium teszt

Teszten az itthon nem kínált Ford Grand C-Max Videó

Tavaly második generációjába lépett, és egyben kétfelé ágazott a Ford C-Max palettája. Nálunk a nagyobbik, hét üléssel is rendelhető Grand járt.


Még több FORD teszt

Címlapon


Friss cikkek

Az erzbergi látványbányában találhatók a világ legnagyobb taxijai

Dömperezni felnőttként is jó buli

5 órája – Sztori

Ültek valaha dömper platóján? Ha gyerekkorukban oda képzelték magukat, vagy esetleg volt akkora, amin valóban tudtak utazni, az erzbergi bánya túráját garantáltan imádni fogják.


Íme, a Volkswagen e-Crafter koncepció

Emissziómentes haszonjármű lesz a Crafterből

16 órája – Haszonjármű

Átalakulni látszik a városi szállítmányozás - a Volkswagen is beszállt a buliba, méghozzá a 200 kilométeres hatótávot ígérő e-Crafterrel.


Eladó az utolsó fellelhető Triumph TR4 rendőrautó

Az Egyesült Királyság első elfogója volt, most eladó

23 órája – Sztori

A vele járőrözők segítségével újították fel az Egyesült Királyság első elkapó-rendőrautóját, egy 1962-es Triumph TR4 Police Cruisert.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

FORD FIESTA 1.3 Family

FORD FIESTA 1.3 Family

Ár: 375.000 Ft

Évjárat: 1997 / 8

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

FORD FIESTA 1.3 Family

FORD FIESTA 1.3 Family

Ár: 599.000 Ft

Évjárat: 2001 / 10

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

FORD FIESTA 1.3 Fresh

FORD FIESTA 1.3 Fresh

Ár: 929.000 Ft

Évjárat: 2006 / 4

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!