Itt a világ legnépszerűbb francia autójának friss változata!

Kipróbáltuk az új Renault Cliót, mutatjuk, mennyire tetszett!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Igazi sikertörténet a Clio, hiszen 1990-es bemutatása óta 16 millió példányszámban kelt el világszerte. Öt generáció során kétszer nyert Év Autója díjat, miközben a városi kisautók ikonjává nőtte ki magát. Most pedig jelentősen megújulva folytatja útját.

Olyan jó látni, hogy nem minden márka engedi el a kisautók kezét. A Renault is köztük van, a Clio már az ötödik generációnál jár, igaz már féltávnál, szóval elérkezett a szokásos ráncfelvarrás ideje is. A formatervezők pedig szépen elengedték a fantáziájukat, legalábbis elöl.
Hirdetés
A Clio méretei nem változtak, továbbra is 4 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,43 méter magas, azonban a karaktere erőteljesen a sportos irányba fordult. A frissítés során igazából a márka új formanyelvéhez szabták a Cliót is, ezt a formanyelvet láthattátok már a Rafale kupé-SUV-on is. A Brüsszel környéki menetpróbán persze a legsportosabb változatot kaptuk, ami az Esprit Alpine nevet viseli, de az alacsonyabb felszereltségű változatok sem kevésbé szívdobogtatóak. Megkapta a Clio is a Renault új logóját, ami benyúlik a krómdíszekkel díszített hűtőmaszkra. Természetesen megújultak a fényszórók, de legizgalmasabb részletek az új lökhárító és a nappali menetfények formája. A gyáriak szerint ezek a játékos formák a folyamatos mozgás érzetét keltik, és ebben tényleg van valami. Sőt, szinte érzed, ahogy kéri, induljatok már el!
Hirdetés
Oldalról nézve az Esprit Alpine feliratok, illetve az új, akár 17 colos felnik tűnnek fel egyből, valamint a központi csavarra emlékeztető díszbetét a felnik közepén. Szintén ehhez a felszereltségi szinthez jár a cápauszony-antenna, de az új színek sem hiányoznak a kínálatból, összesen 7 fényezés közül választhatnak az ügyfelek. Hátul már ismerősebb kép fogad. A lámpatestek áttetsző búrát kaptak, illetve kicsit módosítottak a lökhárítón, szintén a sportosság jegyében, de ezeknél jelentősebb változásokat kár keresni. Az utastérben sincsenek jelentős formai változások, viszont örvendetes a minőség javulása. Nagyon kellemes tapintású burkolatok és tetőkárpit jellemzi a friss Cliót. Ínyenceknek külön öröm az Alpine sportautókból ismerős francia trikolor varrás a kormánykeréken, illetve a francia zászlócska a műszerfal jobb szélén. Most már alapáron jár a digitális műszeregység a vezetőnek (7-10 col közötti méretben felszereltségtől függően), emellett a középen tornyosuló, 9,3 colos érintőképernyő tudja a vezeték nélküli telefontükrözést, továbbá vezeték nélküli telefontöltés is rendelkezésre áll.
Hirdetés
A csúcsmodellben Alpine logós sportülések várják az első utasokat. Ezeknek rendkívül jó az oldaltartásuk, nagyon kényelmesek. Hátul kisautós a tér, inkább gyerekek számára kényelmes, viszont a kategória legnagyobb csomagtere várja a poggyászt, amiből 391 liternyi fér el a Clióban. A motorkínálat tükrözi a korszakot, amiben élünk. Bizonyos piacokon elérhető lesz dízelmotorral, de a háromhengeres benzinesek dominálnak, amelyek között akad LPG vegyes üzemű is. Az általunk próbált hibrid tűnik az arany középútnak. Négyhengeres, 1,6 literes szívó benzinmotorja selymesen jár, a két villanymotorja pedig igyekszik a lehető legtöbbször besegíteni a hajtásba, hogy alacsony maradjon a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás. Az F1-es mérnöki tapasztalatokat is magába olvasztó rendszer összteljesítménye 145 lóerő, az akkumulátor kapacitása pedig 1,2 kWh. Az erő az első kerekekre érkezik egy bonyolult váltórendszeren keresztül (4 fokozatú a belső égésű motorhoz csatlakozó, 2 fokozatú a fő villanymotoré), az egész leginkább egy nagyon jól működő fokozatok nélküli váltóra emlékeztet. A tesztút során csak a fedélzeti kijelzőre hagyatkozhattunk a fogyasztást illetően, ami 4,6 litert mutatott, ez pedig közel van a gyári 4,2 literes értékhez. A lényeg viszont az, hogy nagyon kellemes vezetni ezzel a hajtáslánccal a Cliót. A váltó nem csinál butaságokat, a motor nem zajos, a futómű kényelemre hangolt, nem túl feszes, ellenben a kormány pontossága méltó az Alpine feliratokhoz. A további kényelemről és a biztonságról pedig 20 különböző vezetőtámogató rendszer gondoskodik, ezek közül a táblafelismerő az, amin még csiszolni lehetne, hogy pontosabb legyen. Arra viszont még várni kell kicsit, hogy a hazai márkakereskedésekbe is megérkezzen az újdonság, ám jelentős drágulásra állítólag nem kell számítani, ami azért örvendetes, mert sajnos a kisautók ára is elszaladt az utóbbi években.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.07.18. at 08:41
    Permalink

    Úgy tűnik a Renault-t is elérte az az átok, hogy mennél alacsonyabb felszereltségi szintet választasz, annál normálisabban fog kinézni az autó. Ez a sok csicsa engem legalábbis borzasztóan taszít, a Sandero puritán tökéletesség a Clióhoz képest. Mint ha kényszeredetten akarnák leplezni a sok felirattal meg karácsonyfa dísszel, hogy 11 éve nem nagyon változott az autó formája. Az a Peugeot-ihletésű macska-karom fényszóró meg nagyon nem erre a karosszériára való – értem én, hogy onnan jött az új formatervező, de valaki a kezére kellett volna, hogy csapjon, hogy most már Renaultkat kell terveznie.
    De ha már kis Renault: az elektromos Twingót sok helyen olcsóbban lehet megkapni állami támogatásokkal, mint az alap Cliót – nem is kérdés, hogy aki megyén-járáson belül használja a járgányt és elég neki a ~150-200 km hatótáv annak nem érdemes már ilyen “F1-es hibrid” marketing bullshittel foglalkoznia

Vélemény, hozzászólás?