Alonso és a LaFerrari „lassú” körön

Van az az autó, amivel nem lehet lassan menni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az F1-pilóta Fioranóban randevúzott a közel 1000 lóerős szupersportautóval, s bár elvileg csak lassan mehetett volna, nem bírt magával.

A kétszeres világbajnok Forma-1-es pilóta a Sanghaji Nagydíj előtt, április 4-én a Ferrari házi tesztpályáján próbálta ki a közel 1000 lóerős LaFerrari csúcsmodellt, legalábbis ezt a menetet rögzítette és osztotta meg a stáb. Mert állítólag Fernando Alonso és csapattársa, Felipe Massa is szerepet vállalt a nem szerény mértékben F1-technológiát is felvonultató hibrid csúcsmodell fejlesztésében és hangolásában, amely a maranellóiak szerint Fioranóban az Enzónál 5, az F12berlinettánál pedig 3 másodperccel gyorsabb köridőre képes, szóval rettenet gyors, na. A Ferrari eddigi leggyorsabb utcai autója. [BANNER type="1"] Csoda, hogy Alonso nem bírt magával és nem feltétlen tartotta be az utasítást? Azt mondták neki, hogy fusson két laza, lassú kört. Nyugodtan is indult - oldalán Andrea Bertolini GT-versenyzővel -, aztán viszont picit odalépett, és nagyon élvezte, jobban, mint a 458 Italiát...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?