Túl sok hely nem maradt. 35 cm
Nem az első, vélhetően nem is az utolsó Guiness-rekordját érte el Ronny C'Rock, alias Ronny Wechselberger, a német úriember legutóbb a
párhuzamos parkolás hátramenetben versenyszámban állított fel szédületes csúcsot. Mondjuk ahhoz képest, hogy egy kínai zsonglőr orral már
15 centinél tart (mindössze ennyi hely maradt, miután befűzte Minijét), ez a mostani 35 cm már-már szánalmasan sok. Vagy nem? Nem. Tessék csak megnézni, mit művel ez a Ronny fiú ismét Volkswagennel, de már nem Polóval, mint régebben, hanem az új,
általunk is tesztelt up! volánja mögött. A kézifék (elhelyezése) persze nem gyári, azonban akkor is elképesztő, hogy landol tökéletesen egy 270 fokos piruett végén... A
hogy állna ki és
mennyit tört, míg sikerült kezdetű kérdéseket hagyjuk, lejátszás indít, száj becsuk, otthon nem próbál.
[BANNER type="1"]
Szerintetek, ha így állt be, nem tudna kiállni??!! Ne nevettessétek már magatokat…
Biztos telefonál, rendel egy darut és kiemelteti, mert amúgy nem tud vezetni, csak világrekordot állított fel 🙂
na akkor állj is ki onnan ahová beálltál 🙂
Ne hagyjuk.