Újjászületik az egyik első előtti M-es BMW
Volt élet az első hivatalos M-es BMW előtt is, egy 530 MLE-t most felújítanak
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az első hivatalosan is az M Gmbh termékeként készülő M-es BMW 1978-ban jelent meg, ám a cég már korábban is készített sportos modellt, az 530 MLE az M1 előfutárának is tekinthető, egy ilyen roncsot mentenek most meg.
Ez a roncs jelentős mérföldkő az autótörténelemben, az első M-es előtti utcai BMW Motorsport termék
Talán kevesek tudják, hogy a BMW sportrészlege nem az első M-es autóval kezdte a karrierjét, az M1 előtt is készült már náluk sportmodell, méghozzá az E12-es 5-ös sorozatból. A kevéssé ismert modell azért is maradhatott messze a hírnévtől, mert csak Dél-Afrikában forgalmazták és összesen 227 példány készült belőle, 110 darab 1976-ban, ez volt a Type 1, a Type 2-ből pedig 117-et szereltek össze 1977-ben. Ez volt az 530 MLE, vagyis Motorsport Limited Edition, melyet csak és kizárólag homologizációs célokból készítettek el a Modified Production, vagyis átépített utcai autók versenysorozatában induló két E12-es versenyautó miatt.
A 100. legyártott példány az elyő 110-es szériából, összesen 227 készült
[BANNER type="1"]
A fejlesztéseket a BMW Motorsport végezte, a gyártást pedig a BMW dél-afrikai üzeme, ezzel az 530 MLE volt az első, de mégsem hivatalosan M-es BMW. A kevés legyártott autóból épp csak egy maroknyi létezéséről tudnak a gyáriak, ám az egyikhez most sikerült hozzájutniuk. A 770100 alvázszámú autó a 100. legyártott 530 MLE, mely erősen hiányos állapotban, de komplett hajtáslánccal és az eredeti motorjával került elő. A karosszéria borzalmas állapotban van, ennek nagy részét valószínűleg teljesen lecserélik.
A könnyítés miatt kifúrták a csomagtér elválasztóját és a fedél zsanérjait is
Nagyon rossz állapotban került elő, de az eredeti motorjával és az eredetiségét igazoló plakettekkel, így megéri felújítani
Az 530 MLE számtalan érdekes módosítással került forgalomba, a könnyítés céljából például lukakat fúrtak a csomagtér elválasztó falára, valamint a csomagtér fedél vaskos zsanérjára is. Motorja háromliteres soros hathengeres szívó benzines, melyet 200 lóerőre és 277 Nm nyomatékúra erősítettek. Az 530 MLE külsőre is kapott néhány érdekességet, mint például a mélyre nyúló első lökhárító,a hátsó légterelő és az elejétől a végéig húzódó M-es dekormatricák, a fényezés pedig minden autón fehér volt. A több mint 40 évvel ezelőtt készült autón dolgozó munkások közül van, aki a mai napig a BMW gyárában dolgozik és többen iy élnek még az eredeti gárdából. Őket most összehozták és velük együtt fogják tetőtől talpig újjáépíteni az autótörténelem egyik jelentős pontját.
Még élnek páran az eredeti gárdából, ők ott voltak a gyárban és többek között ők is dolgoztak ezen az autón a dél-afrikai üzemben













