Új motorokat és alapos okosítást kapott a Ford Ranger
Frissült, mégsem úgy néz ki a Ranger, mint az amerikai, cserébe okosabb, mint volt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Újabb frissítésnek vetették alá a Ford Rangert, és bár elsőre furcsa, hogy nem úgy néz ki, mint az amerikai, az új motorkínálat miatt nem lehetünk csalódottak.
Hangyányit változott a Ford Ranger eleje, a hűtőrács és a lökhárító is új, de a lényeg csak mögötte van
Tavaly érkezett meg Amerika piacaira a nálunk is kapható Ford Ranger, de számukra kicsit átszabták az orrát és a farát is, minek következtében joggal gondoltuk, hogy a második frissítéssel ez érkezik hozzánk is. Most azonban megérkezett a frissített európai Ranger, és külsőre alig változott. Új a hűtőmaszk és a lökhárító elöl, valamint a fényszórók is, melyek magasabb felszereltségi szinten xenonosak, valamint LED nappali menetfényesek. Az amerikai modell dombornyomott platóajtaja rendkívül jól mutat, ehelyett nálunk marad a matricás megoldás, ám a dizájn valamelyest frissebb.
LED nappali menetfényes xenon fényszórók érkeztek, valamint a 10 fokozatú automata váltó
Már a Limited is bőrüléses, a WildTrak kicsit más kárpitot és kiegészítőket kap
Ennél viszont sokkal fontosabb a technikai tartalom, amiben a Ranger elmaradását alaposan behozták. Megérkezett a kulcs nélküli nyitás és a gombos indítás, valamint a vezetéstámogató rendszerek, amiben pedig a Ranger az első, az az, hogy alapáron kínál vészfék-asszisztenst gyalogosfelismerővel, de jár mellé sebesség-limiter is. Sávelhagyás-figyelő és sávtartó asszisztens, parkolóasszisztens, adaptív tempomat, ráfutásra figyelmeztetés és táblafelismerés is elérhető lesz hozzá. A 8 colos érintőkijelzőn továbbra is a bevált Sync 3 multimédiás szoftver fut, továbbra is Android Auto és Apple Carplay csatlakozási lehetőséggel.
Vezetéstámogató rendszereket kap, alapáron jár a gyalogosfelismerő vészfék-asszisztens
2,0 literes dízel váltja a 2,2-es alapmotort és 210 lovas biturbó dízel a WildTrak 3,2-es öthengeresét
Alaposan változik a motorkínálat is, eltűnik az alap 2,2 literes és a WildTrak kivitel 3,2 literes öthengerese is. Az alapkivitelben az új 2,0 literes EcoBlue dízelmotor debütál 130 és 170 lóerővel, valamint a Limited felszereltséghez is már jár a fekete bőrülés garnitúra. A csúcs WildTrak kivitel az Amerikában debütált Ranger Raptor biturbó dízelmotorját kapja 210 lóerővel és 500 Nm nyomatékkal, a korábbi hatfokozatú automata váltót pedig az új 10 fokozatú bolygóművesre cserélték. Emellett a WildTrak egy új fényezést is kap, melynek Saber Orange a fantázianeve, az utastérben pedig félbőr üléseket és akár szatén fekete kiegészítőelemeket is találhatunk, valamint mindenképp jár a kapcsolható összkerékhajtás a friss Rangerhez.










