Óriási átalakítások árán, de beindult a Volkswagen ID.5 gyártása

Több mint 400 milliárd forintba került a zwickaui gyár felkészítése a VW-csoport villanymodelljeire

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gördülnek lefelé a gyártósorokról a Volkswagen ID.5-ök, miután a márka olyan nagyszabású átalakításokat végzett el, mint még senki az autóiparban.

Szászország régóta fontos bázisa a Volkswagennek, Drezdában és Zwickauban is hosszú ideje gyárt már járműveket a márka. Előbbiben lévő gyárukat már modernizálták a villanykorszak kihívásaihoz, de az átalakítás léptékét tekintve még az sem vehette fel a versenyt a Zwickauban véghez vitt munkálatokkal: ez a világ első olyan tömegtermelésre képes gyára, amit teljes egészében átállítottak a belső égésű motoros járművek gyártásáról villanymodellek készítésére. Ez persze nem volt olcsó mulatság: 2018 óta több mint 420 milliárd forintnyi összeget költöttek a létesítményre, hogy itt készülhessen többek között az új ID.5 és az ID.5 GTX.
Hirdetés
Ez az összeg viszont a kupé-SUV-on kívül a teljes eddigi ID. portfólió gyártását is lehetővé tette, ugyanis itt készül az ID.3 és az ID.4 is. Sőt, a Volkswagen-csoport további márkáinak is otthont ad Zwickau, hiszen itt gyártják még az Audi Q4 e-tront és a Q4 Sportback e-tront, illetve a CUPRA Bornt. Ez persze nem meglepő, mindhárom modell pont az említett ID.-k rokona. Ettől függetlenül persze még így is háromféle márka számos különböző alkatrészét kell ugyanott összerakni, éppen ezért nem szabad lebecsülni azt a hatalmas munkát, amivel átalakították a gyárat, főleg azért sem, mert az új meghajtások bevezetése mellett számos egyéb területen is növelték a hatékonyságot. Például önvezető robotok szállítják az alkatrészeket, és számos egyéb, fizikailag megterhelő munkát is kiváltottak gépekkel (például a fej fölötti emeléseket igénylő feladatokat). A legnagyobb újítás a karosszéria-üzemben történt, aminek automatizálása és bővítése lehetővé tette a fémlemezek helyben préselését, ezáltal évente 9000 fordulónyi teherautó-utat spóroltak meg, aminek természetesen a környezet is hasznát látja. Ha már a zöld témánál vagyunk: 2017 óta már eleve csak kizárólag megújuló forrásból származó áramot használ a gyár. Mind a gyártási folyamatok során, mind a közvetlen beszállítói hálózat egy részében minimálisra csökkentették a károsanyag-kibocsátást, és ami még így is megmaradt, azt pedig kompenzálják hivatalos klímabarát projektek támogatásával. A hipermodern és környezetbarát zwickaui létesítmény a fentieknek köszönhetően évente 300.000 járművet is legyárthat (egyelőre még ennél kevesebbel terveznek a félvezetőkkel kapcsolatos fejleményektől függően), miközben a fent említett hatékonyságnövekedés mellett a gyár 9000 dolgozójának munkahelyét is évekre biztosítani kívánják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?