Ezt mindenképpen érdemes tudnod az egynapos autópálya-matricáról!

Fontos információkat közöltek a március végétől kapható matricáról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén tavasszal végre itthon is megjelenik az egynapos autópálya-matrica, az új típussal kapcsolatban pedig újabb információk láttak napvilágot - többek között az is, hogy pontosan meddig lesz érvényes.

Várhatóan március 25-től lesz kapható Magyarországon az egynapos autópálya-matrica, amelyre már több éve felmerült az igény az autósok körében. Az már korábban nyilvánosságra került, hogy az új vignettákat 5150 forintért lehet kiváltani a D1-es kategóriára, vagyis a személyautókra és motorkerékpárokra. Nemrég azonban újabb fontos részletet tett közzé az Autopalyamatrica.hu az érvényességi időre vonatkozóan, ugyanis az elnevezés elsőre megtévesztő lehet. A már létező matricatípusokkal ellentétben nem a lejárat napjának 24. órájában fogja érvényét veszteni, hanem a vásárlástól számítva pontosan egy nap múlva. Így az esti órákban megvettek sem csupán néhány órára érvényesek, hanem egy teljes napra. A portál ugyanakkor figyelmeztet, hogy érdemes feljegyezni a pontos időt, nehogy valaki véletlenül a lejárat után fizetős útszakaszra tévedjen. Mint írják, ebben az esetben is érvényes a 60 perces türelmi idő, vagyis az autópályára vagy autóútra felhajtás után egy óra áll rendelkezésre beszerezni az úthasználati jogot.
Hirdetés
A portál által több mint 5000 fő bevonásával végzett, nem reprezentatív felmérés alapján a felhasználók 98 százaléka jelezte, hogy lenne igénye a 24 órás matricára, viszont jelentős százalékban voltak azok is, akik szerint a kezdeményezés jó, csak túlságosan drága a díjszabása - szerintük az 500-1500 forintos ársávban kellene mozognia.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?