3,8 millió forint az egyik legtakarékosabb Suzuki
A magyar újautó-piacon minden bizonnyal óriási siker lenne a frissített Suzuki Alto
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Szolidan frissítették Japánban a Suzuki Altót, amely full hibrideket megszégyenítő fogyasztást ígér, Európából nézve pedig az ára is elképesztően kedvező.
Az Alto név az európai füleknek is ismerősen csenghet, hiszen az öreg kontinensen is forgalmazták egy időben, viszont a 2010-es évek elején távozott a kínálatból. Japánban viszont még ma is kapható, nemrég pedig ráncfelvarráson is járt. A kilencedik generációs Alto négy éve mutatkozott be, így érthető a frissítés, igaz, nem vitték túlzásba. A frontrészen szolidan módosították a hűtőmaszk vonalait, valamint a csomagtér-ajtó tetejére került egy apró szárny. Mindez a légellenállást hivatott javítani, így sikerült kedvezőbb fogyasztást kifacsarni az Altóból, amely a gyári értékek szerint már 3,6 literrel beéri 100 kilométerre vetítve.
Motorfronton nem történt változás, maradt a háromhengeres, 660 köbcentis benzines erőforrás, lágy hibrid rásegítéssel. Persze a kedvező fogyasztási adatokhoz hozzájárul az Alto aprósága is: mindössze 3,4 méter hosszú, a saját tömege pedig legfeljebb 750 kilogramm.
A frissített Alto már rendelhető Japánban. A sima benzines verzióért kicsivel több mint 1,1 millió jent (2,7 millió forintot) kérnek, míg a lágy hibrid kivitel indulóára 3,8 millió forintnak megfelelő valuta.


