Nagyot lép előre szoftveresen a Mazda3 a következő frissítéssel

A Mazda3 frissítése az autó szoftveres részét érinti elsősorban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kevesebb kábellel is élhetőbb lesz a Mazda3 a frissítés után, hiszen ezentúl a telefontöltéshez, az Android Autóhoz, de még az Apple CarPlayhez sem kell ezentúl fizikai csatlakozó.

Ezentúl a telefontöltéshez, az Android Autóhoz, de még az Apple CarPlayhez sem kell fizikai csatlakozó a Mazda3 modellekben.
Hirdetés
A frissítés után a Mazda Connect infotaiment rendszereket kapja, ennek részeként pedig az Apple CarPlay és az Android Auto vezeték nélküli verziói is elérhetővé válnak, illetve mindkét rendszer navigációs utasításait is meg tudja jeleníteni a HUD kijelző is. Középre egy teljesen új, 10,25 colos kijelzőt pakoltak a japánok, ezzel együtt pedig továbbfejlesztették a Mazda3-as "offroad" térképét, melynek köszönhetően az autó pontosabban mutatja pozícióját olyan helyeken is, ahol kevésbé erős a GPS-jel.
Hirdetés
Csak azért, hogy kívül is legyen némi újdonság, két új árnyalattal bővül a színpaletta. Az egyik a Ceramic Metallic fantázianevet viselő fehér, a másik a Zircon Sandre keresztelt barnás árnyalat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?