Hiába a drága benzin, még mindig autóval megy a többség nyaralni

A Suzuki friss kutatása szerint még mindig a legtöbben autóval indulnak nyaralni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Belföldön szinte kizárólag autóval indulnak nyaralni a magyarok, de még a külföldi utakat is szívesebben vállalják a saját járműveikkel a nyaralók, legalábbis ez derül ki a Suzuki friss kutatásából.

Az elszálló árak az idei nyári szezonban éreztetik hatásukat először, ezért a Suzuki kíváncsi volt rá, hogy a magasabb költségek mennyiben befolyásolják az üdülést - legalábbis autózás szempontjából. Eszerint a megkérdezettek elsöprő többsége, majdnem 96 százaléka továbbra is autóval megy a nyári vakációra. A főbb indokok között a praktikumot, a vezetés élményét, a biztonságot, a megválasztható útitársakat, vagy éppen az autó adta szabadságot jelölték meg.
Hirdetés
A megkérdezettek közül tízből heten ugyanannyiszor választják az autózást a vakációzáshoz, mint korábban, ellenben közel 30 százalék mondta azt, hogy változtatott a jelenlegi helyzetre való tekintettel. Közülük 17 százalék hétköznap már kevesebbet használja az autóját, de a nyaralásokon továbbra is ez élvez prioritást, míg a megkérdezettek kilenc százaléka már ritkábban utazik külföldre, mint korábban, bő két százaléka a kitöltőknek pedig már egyáltalán nem indul el az országhatáron túlra. Arra is kíváncsi volt a Suzuki, hogy milyen hosszú útra indulnak szívesen a megkérdezettek. A kutatásban részt vevők többsége - tízből hat ember - három óránál is hosszabb autóutaknak is nekivág, közülük pedig közel 70 százalék csak spontán tart pihenőket, míg 17 százalékuk előre megtervezi, hol frissíti fel magát. Ha a nyaralók mégsem vágnak neki a maratoni utaknak, azt elsősorban az időjárás, a sötétség, és kis százalékban a fáradtság rovására írják.
Hirdetés
A közel háromezer ember bevonásával zajló kutatásban a márka megkérdezte a kitöltőket, hogy a hosszabb utak előtt átvizsgáltatják az autóikat vagy sem. A kitöltők 70 százaléka ellenőrzi a járművét indulás előtt, de több mint 38 százalékuk ezt maga végzi, és nem viszi szerelőhöz a gépkocsit.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.08.19. at 02:15
    Permalink

    Tudomásom szerint nem is egy autóval…Akad család ahol két autóval indulnak le a Balatonra….Sok poggyász cucc esetén bevetik a harmadikat is………

Vélemény, hozzászólás?