Véget érhet a magyar autóipar szárnyalása?

Az energiaválság törheti derékba a hazai autógyártás beszállítóinak sikerét egy elemzés szerint

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az energiakrízis vethet véget a magyar autóipari beszállítók növekedésének az EY szerint. A hosszútávú közüzemi szerződések lejártával az év végére a piaci szereplők nagy része szembesülhet a 8-10-szeres áremelkedés valódi hatásával.

Az autógyártók elmúlt években elért jövedelmezősége, amelyről ebben az anyagban számoltunk be, kedvezően hatott a magyarországi beszállítókra is. Az EY Parthenon elemzése szerint a 2020-as COVID-évet leszámítva a hazai beszállítói ipar évi 7-10 százalékos növekedést mutatott fel. 2021-ben a 250 legerősebb szereplő összesített árbevétele megközelítette a 9500 milliárd forintot. Az eddigi szárnyalás azonban az elemzőintézet szerint megtörhet, mivel idén az energia súlya a járműipari beszállítók költségszerkezetében 4,7 százalékra, vagyis a duplájára nőtt a tavalyi értékhez képest, ami valódi kockázatot jelent a működésükre.
Hirdetés
Az iparágban megszokott, hogy a közüzemi kiadásokra 1-3 éves szerződéseket kötnek, amely átmenetileg tompította az emelkedő energiaárak hatását a szektorban. A korábbi, alacsonyabb energiaköltségű megállapodások viszont számos esetben az év végén lejárnak.

Az akár 8-10-szeres áremelkedés valódi hatásai tehát mostantól válnak egyre inkább láthatóvá.

A tevékenységek energiaintenzitásától és a meglévő fix szerződésektől függően az egyes alterületeken eltérően érződik meg a drágulás. Az eddigi tapasztalatok alapján 2022-ben a kerék- és gumigyártók, valamint a hajtásláncok és a külső elemek beszállítóinak nőtt meg markánsan az energiaköltség-aránya. Az emelkedő árak miatt kialakult költségnövekedést eddig képesek voltak fedezni a gyártók és a beszállítók, azonban hosszú távon átgondolt stratégiára lesz szükség a túléléshez. „A közüzemi energia-felhasználás csak megújuló energiával, napelemrendszerek és -parkok telepítésével optimalizálható. A legmodernebb technológiák lehetőséget adnak arra, hogy egy vállalat helyben megtermelje akár a teljes fogyasztásának elegendő villamosenergiát, vagy esetleg kiváltsa a gázfelhasználását. Ezek komplex átalakításokat jelentenek, ezért sok esetben érdemes tapasztalt, külső szakértőt is bevonni a folyamatba a siker érdekében” – emelte ki Rózsa Tamás, az EY Parthenon üzletág vezetője. „A zöld és energiahatékonyságot javító beruházások hitelképesség szempontjából is előnyt jelentenek, mivel a bankok nagyobb eséllyel fogják kedvezőbb elbírálásban részesíteni ezeket a projekteket. Számos hitelintézet kifejezetten nyitott a vállalati energetikai beruházásokra” – tette hozzá.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?