Coulthard is józanságra int!

Az ittas vezetés ellen küzd közösen a Heineken és az ORFK

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyesítette erejét a Heineken Hungária és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság, az ittas vezetés visszaszorítása érdekében.


Szomorú, hogy növekedett az ittas vezetés miatt bekövetkező balesetek száma. Pedig a világ egyik legegyszerűbb dolga úgy dönteni, hogy az ember nem ül ittasan a kormánykerék mögé, vagy bringára. Ennek ellenére az idei év első hat hónapjában 12,6%-kal magasabb volt az ittasan okozott személyi sérüléssel járó balesetek száma, mint tavaly ugyanekkor. Szerencsére a romló számok cselekvésre sarkallták az egyik alkohol tartalmú italokat gyártó céget és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság, akik persze folyamatosan küzdenek az ittas vezetés ellen.

Az egykori F1-es versenyző és a „Ha vezet, soha ne igyon!” kampány nagykövete David Coulthard is jelen volt, amikor Óberling József rendőr ezredes, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke, illetve Pálfalvi Márta, a Heineken Hungária emberi erőforrás és vállalati kapcsolatok igazgatója szándéknyilatkozatot írt alá, amely újabb lökést adhat a balesetmegelőzésnek. Az együttműködés a hazai közúti közlekedés biztonságosabbá tételére, az ittas vezetés visszaszorítására és az alkohollal összefüggő közlekedési balesetek számának csökkentésére koncentrál. Az ORFK a szakmai alapokat és a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos információkat, a HEINEKEN Hungária pedig a marketing- és kommunikációs szakértelmét, illetve csatornáit állítja csatasorba.

A kezdeményezés létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen! Magyarországon a személyi sérülésessel járó közúti közlekedési balesetek 8,5 százalékát ittas állapotban okozzák. 2017-ben az alkoholfogyasztással összefüggésbe hozható személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek közül 802 a személygépkocsi vezetők hibájából következett be. Ráadásul az ittas állapotban okozott balesetek 2017-ben 40 halálos áldozatot követeltek. Az esetek 57 százalékáról a személygépkocsit alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőrök tehetnek (379 eset), őket követik 21 százalékkal az ittasan kerékpározók (137 eset). Az összes baleset 4 százalékáért pedig az ittas gyalogosok felelősek.
Hirdetés

A Heineken Hungária legutóbb idén húsvétkor folytatott kampányt, amellyel a márka által támogatott ingyenesen letölthető „SofőrHívó” mobilalkalmazást népszerűsítették. Ezzel az alkoholt fogyasztók akár húsz sofőrszolgálat valós idejű ajánlatából is válogathatnak, hogy biztonságosan hazajussanak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?