Versenypályán a vadonatúj Acura NSX

Együtt csapat régi és új NSX

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A népszerű Gran Turismo szimulátor sorozat fejlesztője adott ki videót az új NSX-ről alig pár nappal megjelenése után.

Még napokban sem nagyon számolhatjuk az időt az Acura NSX tanulmány detroiti leleplezése óta, de máris itt van egy videó, melyen egyaránt feltűnik az eredeti, és a mostani hibrid változat, ahogy változatos környezetben róják az utakat. Mivel az autószalon még mindig tart Detroitban, és bár megeshet, hogy van még példány a Honda birtokában az újdonságból, nem kamerával felvett képeket látunk. A mellékelt videó a Gran Turismo szimulátort fejlesztő Polyphony Digital készítette, akik nyilvánvalóan már jóval a show kezdete előtt megkapták az NSX képeit és specifikációját, így készíthették el a premierrel szinte egy időben megjelent trailert. Az első perc kicsit lassú hangulatkeltéssel indul, de aztán felpörögnek a V6-osok, villanymotorok és események, és az új NSX ugyanolyan határozottsággal szögel a képernyőhöz, mint elődje bármikor.
Hirdetés
Jó szórakozást!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?