BMW, ami elöl hajt: 2-es Active Tourer

Koncepció után valóság: BMW 2 Active Tourer

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW nem csak ígér, hanem be is tart: a 2 Active Tourer nem hátul kaparó, ellenben a családot is viheti. Kompakt méretekkel.

Minap írtuk, hogy csőstül jönnek a BMW újdonságai, s a hamarosan 45 modellből álló paletta harmada a márkától eddig ismeretlen módon fronthajtású lesz. Ez persze csöppet sem meglepő, koncepcióként már tavaly látható volt a 2 Active Tourer, a BMW első elsőkerékhajtású modellje, amelynek szériaváltozatát márciusra, a Genfi Autószalonra vártuk. Nos, korábban megérkezett, már most látható. Kompakt méretei a BMW nyelvén értelmezendők: 4,34 méteres hossza valóban városbarát, 1,8 méteres szélessége kevésbé, 1555 mm-es magassága pedig természetesen egyterűs. Az üléskialakítás kevéssé az, a hosszában egyben tologatható hátsó pad nem teljesen független üléses, de természetesen a BMW szokás szerint 40/20/40 osztással dönthető támlájú. A csomagtér 468-1510 literes, ajtaja felárért elektromosan, kulcs nélküli rendszerrel láblendítésre is nyíló, padlója forgatható, egyik felén gumiborítású.
Hirdetés

A 2-es Active Tourer motorpalettáján debütál szériában az i8-ból ismert 1,5 literes, 136 lóerős háromhengeres turbómotor (218i néven). Fogyasztását 4,2-6,1 liter közöttinek mondja a BMW, amely természetesen élénk gázreakciókat, pörgős karaktert, valamint lágy és kulturált járást is ígér, a menetdinamikai adatokról pedig e motornál egyelőre csendben hallgat.

Bevezetéskor a paletta csúcsán a 2,0 literes 225i fog szerepelni 5,0-7,6 l/100 km fogyasztással. Ez 231 lóerejével álló helyzetből 6,8 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége pedig 235 kilométer/óra lesz.
A kínálat egyetlen dízele, a 218d szintén négyhengeres és kétliteres. A gázolajos 2-es Active Tourer 3,6-5,0 literes fogyasztással, 150 lóerővel és 330 Nm nyomatékkal, 8,9 másodperces 100 km/órára gyorsítással, valamint 205 km/órás végsebességgel fog csábítani. Hajtás - kezdetben - csakis az első kerekekhez megy, a váltók alapból 6 fokozatú kézik (az alapgéphez opcióként sincs más), feljebb nyolcsebességes automata is szerepelhet.
A futómű elöl MacPherson rugóstagos, hátul multilink, a kormányzás elektromechanikus rásegítésű, nem kérdés, hogy az EfficientDynamics jegyében a motorok stop-start elektronikásak, a kézi váltókhoz jár sebességváltás esedékességre figyelmeztetés.
Az alapáron is szabályozott légáteresztésű beömlőkkel javított alaktényezőjű Active Tourer opcióként Sport Line és Luxury Line, novembertől M Sport csomagokkal is személyre szabható lesz. M aerodinamikai csomag, M sportfutómű, 17 vagy akár 18 colos alufelnik egyaránt választhatók lesznek.
Ősztől az első fronthajtású BMW már hátul is képes lesz hajtani, xDrive ugyanis akkortól lesz rendelhető. Sofőrsegédekből kamera alapú, araszolófunkciós távolságtartós tempomat, sávtartó elektronika, valós idejű közlekedési infókat is adó navigáció egyaránt elérhető lesz. Az iDrive pedig itt is lehet írásfelismerős, a rögzítőfék alapáron elektromos, visszagurulásgátlós. A 2-es Active Tourer egyértelműen szolgáltatásaival kíván majd vevőket fogni az egyterűvásárlók köréből.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 13:14
    Permalink

    Sorry, a magyar anyagban nem szerepelt a motor mérete, most néztem meg az angolt, valóban 2,0 literes. Logikus lett volna, hogy a fronthajtáshoz (pl a Mininél, Toyotánál) már használt motorokat építik be, de ezek szerint maradnak a márkánál bevált egységeknél.

  • 2017.10.29. at 13:14
    Permalink

    ha nem lenne az elején a dupla hűtőrács, azt hihetnénk szerintem, hogy kia… nem túl különleges, sőt szerintem kifejezetten unalmas ez a BMW

  • 2017.10.29. at 13:14
    Permalink

    Szép lett ez a 2-es BMW. Nem vitás, hogy venni fogják, mint a cukrot, persze nem nálunk, hanem tőlünk kicsit nyugatabbra. Az is valószínű, hogy az anyukák autója lesz, vagy a nyugdíjas házaspároké. Minden praktikussága megvan, ami kell. Kicsit magasabb üléspozíció, a kategóriában nagynak számító – 500 literhez közelítő – csomagtér. Mégjobb lehetne, ha hátul 3 önálló ülés lenne (mint pl. a Picassoban), de nincs. Az anyukáknak bőségesen elegendő lesz az 1.5-ös turbo motor a 136 LE-vel és a 220 Nm-es nyomatékkal.
    A másik két motorról történő találgatást nem nagyon értem. Nem adta meg a gyár a pontos adatokat? Más autós lapokban azt olvastam, hogy a 225i kétezer köbcentis motor lesz 231 LE-vel, a 218d pedig szintén kétezres dízel lesz 150 LE-vel. Tehát szó sincs 1.6 literes motorokról, sem a benztines, sem a dízel esetében. Vagy esetleg mások is csak találgattak, de ezt úgy tették, mintha kész tényeket közölnének? 🙂
    Nálunk csak a nagyon jómódúak engedhetik majd meg maguknak, mert az ára – bár még nem ismert – szerintem 7-8 millió között indulhat, figyelembe véve a B Merci szintén 7 millió fölötti induló árát.
    Én nem szeretem, amikor egy autós cikkben, vagy a hozzászólásokban azt próbálják kideríteni, hogy az adott kocsi, vagy annak egy-egy eleme melyik korábban megjelent típusra hasonlít. De ha ezt a 2-es BMW-t meglátom oldalról, akkor azonnal a nemrég megjelent KIA Carens ugrik be (üzenve ezzel annak a hozzászólónak is, akinek szent meggyőződése, hogy mindenki – de főleg az Audi – mindig mindent a BMW-ről másol).

Vélemény, hozzászólás?