Driftelni próbált, de csak egy veszélyes bénázás jött össze

Még vizes úton sem sikerült driftelnie az E46 sofőrjének a szegedi rakparton

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Attól, hogy nedves az út és hátul teker az autód, még nem kell nekiállni menőzni. Fokozottan igaz ez akkor, ha azt sem tudod, hogy mit csinálsz, ráadásul mindezt a forgalomban, több sávot foglalva próbálod bebizonyítani.

Érdekes videó járta be hétvégén az internetet, a szegedi rakparton egy öreg 3-as BMW sofőrje képzelte magát Torettónak. Belülről biztosan menőbbnek érződött azonban a dolog, mint kívülről. A videó alapján a sofőr "fánkozni" próbált, de láthatóan azt sem tudta, hogy mit csinál. Sokkal nagyobb probléma viszont, hogy mindezt a forgalomban próbálta meg, ahol több, szabályosan közlekedő autónak is az útjába került. Újabb példa ez arra, hogy a közlekedés nem játék, és attól, hogy hátul teker az autód, még nem lesz versenygép, ahogy te sem az utcán leszel profi autóversenyző. Szerencsére ebben az esetben senki sem sérült meg, legfeljebb a sofőr tekintélye a haverok előtt a sikeretlen menőzés miatt. A videót alább láthatjátok.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?