Dízel vonatok járnak a berlini Tesla-gyár saját vasútján

Megépült a Tesla saját vasútvonala Németországban, ám a villanymozdonyokra még várni kell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A héten kezdte meg a szolgálatot a Tesla berlini gyárához közlekedő vasútvonal, amely naponta 1500 alkalmazottat mozgathat, ezzel is enyhítve a környék közútjainak túlterheltségét.

Járatonként 400 alkalmazottat szállít a Tesla berlini üzeméhez az újonnan épült vasút, amely első útján egy DJ közreműködésével tette még hangulatosabbá az utat. Azóta 40 percenként közlekedik a vonat, természetesen csak munkanapokon. Így minden egyes műszakváltásra lehetséges vonattal érkezni, ami komoly előrelépés az eddig ingázó buszokhoz képest.
Hirdetés
Az öröm azonban nem teljes, hiszen - bár magát a vasútvonalat valóban a Tesla birtokolja - magukat a vonatokat nem a villanyautó-óriás intézte a szolgáltatáshoz, azokat a NEB (Die Niederbarnimer Eisenbahn) üzemelteti. A vasúti szolgáltató pedig a hazánkban is közlekedő Bombardier Talent dízelüzemű vonatokat találta a legideálisabbnak a vonalra. Így alakult ki az ironikus helyzet, miszerint a Tesla hatalmas villanyautó-gyárának napelemekkel teli, teljesen új állomására olyan vonatok járnak, amelyek gázolaj égetésével állítják elő a közlekedéshez szükséges energiát. Az alábbi videó a vasút felavatásakor, illetve az első járatok útján készült. Egy biztos: méltó módon indították útjára a "Gigavonatot".
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?