Visszafogott Golf GTI-t és még két izommodellt villantott a VW

Nem csak a GTI-t, hanem további két izmos Golfot is bemutatott a Volkswagen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három sportmodellről is lerántotta a leplet a Volkswagen, a sportos benzines mellet izmos dízelként és fürge hibridként is elérhető a nyolcas Golf.

Nem újdonság, hogy több márkájánál is ugyanabból a receptből főz a Volkswagen, ez most sem alakult másképp. A németek rögtön háromféle sportmodellt mutattak be a Golfból, melyek hajtásláncai a konszern más modelljeiből már ismerősek. A benzines vonalon a legendás GTI-t kínálja a Volkswagen, a combos dízelre vágyók a GTD-t vihetik haza, a plug-in hibridre szavazóknak a GTE lesz a jó választás. Mindhárom modell lényegében ugyanúgy néz ki, elölről a több fekete betétet tartalmazó lökhárító az újdonság, amiben oldalanként öt-öt LED világítótestet rejtettek, az ütközők sarkaiban pedig a C motívum hívja fel a figyelmet a sportmodellekre. Hátulról a kipufogók segítenek megkülönböztetni a modelleket, a GTI esetében mindkét oldalra kerül egy-egy cső, a GTD-nél csak az egyik oldalon van egy dupla kivezetés, a hibridnél pedig nem is látszik a kipufogó, csak dísszel imitálják azt. A GTI orrába kétliteres TSI motor került 245 lóerővel (370 Nm), váltóból pedig hatfokozatú kézi vagy hétfokozatú DSG közül választhatnak a vevők, házon belül pedig akár a Cupra Leon is hazavihető ugyanilyen adottságokkal. A GTD esetében kétliteres gázolajos az autó szíve, lóerőkből pedig kereken 200, nyomatékből pedig 400 Nm áll rendelkezésre, váltóból nincs választási lehetőség, csak DSG intézheti a sebességváltást. A konnektorból is tankolható GTE 1,4 literes TSI egységet kap (mint az Octavia RS), mellé pedig 13 kWh-ás akku költözik, a kettejük együttes teljesítménye 245 lóerő, lemerült akkumulátor esetén a benzines blokk 150 lóerejére lehet számítani.

A GTE 130 km/h tempóig képes elektromos haladásra, ideális esetben akár 60 kilométernyi csendes suhanás is lehetséges, így itthon zöld rendszám is jár a sportos Golfhoz.

Hirdetés
Elöl McPherson hátul multilink futómű kerül a sportos Golfok alá, amik az enyhe ültetés mellett fékkel operáló „differenciálzárat” is kapnak, így a kipörgő kerekeket a fékbetétek koptatásával zabolázza meg a Golf, emellett pedig adaptív lengéscsillapítót is felvonultatnak a sportos Golfok. A sofőr több előre beprogramozott üzemmód közül választhat, de ha nem talál kedvére valót, akkor sajátot is kreálhat. A három sportmodell a Genfi Autószalonon tartja a premierjét, az európai kereskedésekbe nyáron juthatnak el a modellek, az Egyesült Államokban viszont a GTI-n kívül semmilyen egyéb verziót nem forgalmaznak majd. Aki több lóerőre vágyik, annak még némi türelemre lesz szüksége, az elmúlt néhány generációval egyetemben nem a GTI és társai lesznek a legfürgébb példányok, mivel háromszáz lóerő körüli Golf érkezése is várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?