Van remény? Idén kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban

Tavaly majdnem hússzor annyian haltak meg vasúti átjárókban, mint az idén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokkal kevesebb baleset történt az idei év első felében a vasúti átjárókban, mint tavaly ilyenkor. 2022-ben közel húsz ember vesztette életét vonatbalesetben, a mostani eszendőben júniusig mindössze egy.

Sikeresnek bizonyult a MÁV vasútbiztonsági kampánya, legalábbis erre lehet következtetni az első félév baleseti adataiból. Az idei év első felében vasúti átjáróban 31 baleset történt, melyek következtében egy ember életét vesztette, és ketten súlyosan megsérültek. Ez jelentős javulás a tavalyi év azonos időszakához képest, hiszen 2022-ben júniusra már 54 ilyen balesetet regisztráltak a hatóságok, ebből kilenc bizonyult végzetesnek 19 ember életét követelve, és ezentúl hatan sérültek meg súlyosan - derül ki a MÁV közleményéből. A vasúttársaság azt is kiemelte, hogy a most felsorolt esetekben kivétel nélkül mindig az autósok voltak figyelmetlenek, vagy csak nem tartották be a KRESZ-szabályait.
Hirdetés
A számok kapcsán a MÁV ezúttal is emlékeztet mindenkit a közleményében, hogy a vasúti átjárókat minden esetben fokozott óvatossággal kell megközelíteni, azok előtt és az átjáróban is tilos az előzés. Továbbá a síneken nem csak tilos, de életveszélyes is megállni, a KRESZ rögzíti is, hogy minimum 5 km/órával kell áthaladni a keresztezésen. A vasúttársaság kiemelte továbbá, amennyiben nem működik a biztosító berendezés (nem villog a fényjelzőn a fehér fény), akkor minden esetben köteles megállni a járművezető, és csak az után haladhat tovább, miután meggyőződött róla, hogy biztonságos az áthaladás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?