100 diákkal startolt el a BMW képzése Debrecenben

Az oktatás mellett munkalehetőséget is kínálhat a BMW az épülő gyárban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW már nagy erőkkel készül a 2025-ös gyármegnyitóra, így nem csoda, hogy a fiatalabb nemzedék tagjai közül is toboroz munkaerőt a debreceni létesítménybe.

A Debreceni Szakképzési Centrummal közösen indított duális képzést a BMW a helyi fiatalok számára. A márka nem titkolt célja, hogy a vármegyeszékhelyen létesülő gyárba képezzenek megbízható munkaerőt, éppen ezért, a felvételi procedúrában alaposan felmérték a jelentkezők kvalitásait. A BMW elmondása szerint már az első alkalommal kétszeres túljelentkezést tapasztaltak, a hallgatókat pedig egy hétnapos folyamat során választották ki különböző szintfelmérők segítségével. A tesztekkel a problémamegoldó és a logikai képességeket vizsgálták, de a felvételi későbbi szakaszában a kézügyességet és a szakmai felkészültséget is próbára tették. A szerencsés 100 hallgatót végül egy kötetlenebb, személyes beszélgetés után választották ki.
Hirdetés
A szeptember 18-án indult hároméves képzésben a diákok olyan technológiákat sajátíthatnak el, mint a robotika, a 3D nyomtatás, vagy éppen a virtuális és kiterjesztett valóság gyakorlati alkalmazása. Emellett a tanulási folyamat részeként kommunikációs és prezentációs technikákat, valamint projektmenedzsmentet is oktatnak, de a diákok még az egészségtudatos életmóddal is foglalkoznak majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?