20 év keménytető, avagy 20 éves a Mercedes SLK

Visszatekintő: 20 éves a Mercedes-Benz SLK roadster

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sportos, könnyű és rövid. Neve innen jött, teteje meg az ötvenes évek Amerikájából. A többi meg már a nyitható fémtetős SLK történelme.


Jöjjön egy kis német nyelvlecke, a legutóbbi modellfrissítésekor SLC-nek átnevezett és idén kerekeken húsz éves Mercedes-Benz SLK sztorijának nyitányaként. Elsőként jöjjön a név, az SLK, ami a német sportlich, leicht, kurz szavakból jön - hát ezért sportos, könnyű és rövid. Az SL alá pozicionált kisebb Merci roadster igazi újdonsága két évtizede a Vario-Dach, azaz a nyitható fém tetőszerkezet volt. A mindenféle CC-nek hívott, ilyennel szerelt tömegmodellek előtt jó pár évvel újra feltalálta a Daimler ezt a megoldást. Az első nyitható fémtető ugyanis az 1935-ös Peugeot 401 Eclipse modellen volt, aztán az ötvenes években az amerikai Ford alkalmazta nagyobb tömegben a Fairlane-en.
Hirdetés


A stuttgarti gyár - hogy, hogy nem - épp a szintén két évtizedes Porsche Boxsterrel egy időben hozta ki az SLK-t, és milyen véletlen, hogy azt is az idei évre átnevezték, hiszen már 718 Boxster néven fut. A jóval sportosabb Porsche helyett az SLK igazi riválisa a szintén négyhengeres alapmotorokkal kínált BMW Z3 volt. Az SLK a 190 SL szellemi utódjának is tekinthető, vele kínált ugyanis újra négyhengeres roadstert a gyár. Az első két szériában tartották magukat a kompresszoros négyhengeresek, de a fejlődéssel helyüket turbófeltöltős egységek vették át. Tavaly decemberben jelent meg sz SLK legfrissebb változata, de már SLC néven - alávetve a típust a márka nagy átnevezési hullámának. Érdekes, hogy az SLC név egy kétajtós, nagy kupét jelölt (C107) a hetvenes években, ami tulajdonképpen a S-osztály kupét helyettesítette akkoriban. Technikailag azonban az egy harmadik generációs SL (R107) volt, annak jelentősen meghosszabbított padlóvázára épült. Az SLK meg a korabeli C-osztályok technikáján (motor, hajtáslánc) alapszik, ezért kapta az SLC nevet. Hívják akárhogy is, boldog szülinapot neki, aztán le a tetővel, és éljen a nyár!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Még korai következtetéseket levonni. Most indult be a gyártás és az első 4 hónapban duplázódott. De így is kevés.
    [url]http://left-lane.com/european-car-sales-data/infiniti/infiniti-q50-g-2/[/url]

    30.000 a gyári elvárás. Ez picivel az öregedő, de épp faceliftelt Guiletta előző évi eladásai alá lőtték be.

    Eddig sem produkáltak szemmel látható eladásokat (évi 2-3000 autót szinte a kereskedőihálózat képes felvenni.)

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Arról van valami eladási adat,hogy a q30 hogy szerepel Európában? Mennyire szorongatja meg a 3 németet eladási számokat tekintve? Ha ez a modell sem válik be,nem tudom mit tud még bevetni az Infiniti,hogy egyáltalán talpon maradjon Európában…

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Figyi, tudom hogy neked eldurran az agyad ha valamiben nem a japánokat nevezik nyerőnek, pusztán azért, mert nektek van egy teljesen irreleváns Nissanotok. Lelked rajta, azokon a fradidrukkereken is jókat mosolygok akik nem tudják kedvenc csapatukat elhelyezni a koordinátarendszerben.

    A corolla egy olcsó tömegautó. Ahogy az Mx5 se sokkal drágább. A 911 viszont bő 4szeresébe kerül egy eléggé exkluzív, nehezen megszerezhető és drágán fenntartható autó. Valóban nem egy liga, de nem mondanám hogy az MX5nek nagyobb vívmány lenne az 1 millió azért mert kettővel kevesebb ülése van.

    A hasonlatom arra az apró tényre próbált ismételten rátaulni, hogy az MX5 nem valami tömegtermék a SLK mellett, egyszerűen arról van szó hogy több éve gyártják. Az pedig a legszánalmasabb érv hogy nevet változtattak. Ha neked attól májer az MX5 hogy nem kapott újabb nevet akkor tényleg kár veled bármiről beszélni.

    A pickupokat ne keverd ide, ott eleve nem azért veszik mert tetszik, hanem mert munkaeszköz.

    Ez a nacionalizmus egy furcsa dolog, nem mindenkit egyformán érint. Az tálag franciának és a németnek mások a prioritások. A francia sajtóban Ghosn igen régen szerepel, még a Nissanos idők óta, pláne amióta az egész cégcsoportot megkapta. A Renault és a Nissan (és a Dacia is) jól szerepel Francia nyelvterületen. A németeknél viszont a saját márkáik mellett a VW “importmárkáit” is jobban szeretik, mint pl a Nissant, vagy a Toyotát. Ennyiben érvényesül a hazafiság. Azt nem értem, hogy a Infiniti miért nem szerepel most sem jobban, Alig adott el többet múlt évben mint a lassan kihaló Lancia, és ez a francia piac, de az egész európai művelet 5000 eladott autóval egy rémálom lehet a márkának. Persze az alkalmatlan modell- és motorkínálat sem segített. Miközben egyes piacon eladhatatlanok a 163LE feletti autók, ők 240LE-s alapmotorokkal érkeztek…

    De nem hiszem hogy bármiben jobbnak gondolná az átlag angol, hogy egy szlovák gyártású francia vagy lenygel gyártású olasz autót vegyen, mint egy brit gyártású Hondát vagy Nissant.

    Amúgy az Inifnti tényleg megmaradt függetlennek, és szerintem igen jelentős szerepe volt ebben Ghosnnak, de azért a Nissannál igen sok Renault technológia érkezett pl a Primera III vagy a Micra de akár a Qaskai esetében. A Reanult érkezésének 3 pillére volt: 1. gyors áthidaló hitel a fizetésképtelenség elkerülésére (amíg kitudták szervezni a gyártást a megdrágult japánból). 2. Technológiatranszfer (donorkét és felvevőként is) 3. Ghosn mint komoly faktor.

    Ahogy írtam korábban, nem minden országban reagálnak egyformán a nemzeti gyártásra. A belgák magasról tojtak rá, hogy a Volvo legnagyobb gyártókapacitását adják, Kína is látványosan mentes az nacionalista felhangoktól. A németeknél ez viszont nagyon kényes pont.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Egyszerűen katasztrófálisan, bődületesen, überelhetetlenül dilettáns vagy:(

    “A Porsche 911 ezt a rekordot már 1996-ban elérte.”

    Még egyszer leírom a zümzüm fejednek: a Mazda MX-5 roadster kategóriában rekorder. Érted? Roadster kategóriában. Brrrr…

    A Corollából meg 40 millió fogyott. És? A 911 egy teljesen más kategória, amiben meg a Mazda nem tud a nyomába lépni. Igen, ezt így számolják – a változatlan néven futó típusok összes generációinak eladásait összadják. Megint egy nagybetűs TÉNY(!!!), amivel szembe akarsz menni. Ki a jó franc vagy te!?

    Mégis melyik roadster tudná az MX-5 több, mint 1 milliós összeladásait megdönteni? Leírod nekem? A németek a magas áruk miatt eleve kiestek, plusz a BMW és a Merci is névváltoztatást alkalmazott(Z3 > Z4, SLK > SLC), ami azt vonja maga után, hogy az eladási számokat is a 0-ról kezdték számolni az új típusnév piaci belépésével. Integrale kollégával is vitáztunk nemrég erről, és ő sem akarta felfogni.

    Az MX-5-öst a relatíve kis méretei és a manuális váltója marhára nem teszi amerikai piac-kompatibilissé. A Miata ottani sikere inkább pont emiatt egy “kivétel erősíti a szabályt” kategória.

    “Szerintem nincs olyan hogy európai ember európai autót vesz.”

    De bizony van. Marha érdekes, hogy semmilyen kategóriában nem tud egy távol-keleti vagy akár amerikai márka piacvezető lenni Európában(talán a pickupoknál a Hilux igen): azért, mert az európai ember a “hazait” részesíti előnyben, az ázsiait, amerikait meg nem tartja idevalónak, idegenkedik tőle. Ez Japánban is tettenérhető, Amerikában újabban kevésbé. Olvass csak bele ebbe a cikkbe, itt is megemlítik:

    [url]http://www.vezess.hu/magazin/2016/04/20/nissan-qashqai-tartos-teszt[/url]/

    “De ezzel az erővel az Inifnitinek sokkal erősebben kellene szerepelnie Franciaországban…”

    Megint a régi lemez, most már nem tudom, minek nevezzelek, de tényleg… Az Infiniti japán(némi Renault és Mercedes közbenjárással ezen a kontinensen), ezt a francia átlagember is tudja – és nem h*lyék a franciák: nem venné be a gyomruk az Infinitit, mint Renault prémiummárkát, mivel semmiféle francia vonás nincs az autóikban. A DS már más tészta, annál már biztos dobog a kis szívük, ahogy azt illik:)

    Te magad írtad nemrég, hogy a Nissan és az Infiniti megmaradt viszonylag érintetlenül japánnak. Ezzel egyet is tudok érteni.

    Miért, Zöld, a Volvo név hallatán a kínaiak egy emberként mutatják fel a hüvelykujjukat? És az indiaiakat hirtelen elönti a hazafias érzelem, ha meghallják a Jaguar nevét?:)

    Mondd csak, merre kóricáltál, amikor az észt osztották, te bloggerek réme?:)))

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    A Porsche 911 ezt a rekordot már 1996-ban elérte. Nyilván számít valamit, hogy a 60-as évek óta gyártják 🙂

    2014-ben annyi SLK fogyott az USA piacon mint MX5. Ezért csalóka itt milliózni 🙂

    Találtam egy zseniális összefoglalót az MX5ről itt vannak átfogó, többek között japán eladási adatok:
    [url]http://everything.explained.today/Mazda_MX-5/[/url]

    Az MX5 az amerikai piacon futott fel, és még mindig ez jelenti a fő piacát. A “hazai” japán piacon elkel az értékesítés pár %-a.

    Szerintem nincs olyan hogy európai ember európai autót vesz. Olyan van hogy helyi márkát vesz, esetleg az országét. De ezzel az erővel az Inifnitinek sokkal erősebben kellene szerepelnie Franciaországban…

    Amit látok az sokkal inkább egy tehetetlenség, ami előítéletekből fogant.Sok ember nem képes felfogni hogy a gyártók változnak fejlődnek vagy ellustulnak. És egyelőre ennek a tehetetlenségnek a japánok most inkább haszonélvezői, mint károsultjai.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Benézhetnél a Fordos cikkbe is, hoztam neked olvasnivalót a nagyvilágból. [url]http://www.autonavigator.hu/autosvilag_hirei/mar_hazankban_is_rendelheto_a_ford_edge-16847[/url]

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Na, ezt még megválaszolom, aztán mára elég belőled, Zöldike. Pont eléggé lefárasztottál annyira, hogy most már magadra hagylak:)

    A “Miért nem csinálnak 4-turbós dízelt a japánok?” volt a mai “best of”. Ehhez külön gratulálok:)

    Tessék(tudom, te tojsz az ilyesmire, de azért kukkantsd meg):

    [url]http://www.autoblog.com/2016/04/25/mazda-millionth-mx-5-miata/[/url]

    [url]http://www.guinnessworldrecords.com/world-records/best-selling-car-two-seater-sports[/url]

    Hidd el, az ilyen kijelentéseimet alaposan megalapozottan írom.

    Próbálsz a vitában felülkerekedni a saját kis szánalmas módszereddel, hogy kiragadod a világnak bizonyos részeit: Európa nem = világ, és Amerika sem = világ. És az MX-5-nek mióta “hazai” piac az amerikai? Vergődsz, mint a partra vetett hal, ami nem baj – mert én meg remekül szórakozom:)

    Az amerikai lista azért nem hiteles, mert a Mustang, Camaro stb.-vel egy kalap alá van véve, mint “small sports car”. Még a VW Eos is ott van:)

    Persze, Európában soha nem lesz piacvezető egy Mazda, ahogy erre ugyancsak semmi esélye itt a 3-asnak, a 6-osnak vagy a CX-5-nek. Ennek az MX-5-höz semmi köze, ellenben az “európai ember európai autót vesz” felfogáshoz annál inkább. Simán lehet, hogy az MX-5 rokon 124 Spider is megelőzi majd idővel, pont emiatt.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Okés ezt benéztem, az amerikai piacon kétszer több MX5 fogy mint SLK. Ettől függetlenül nem látom, hogy az MX5 mitől lenne annyival a többiek felett. A rekordot azért emlegetik, mert összeadták 4 modell vagy 25 modellévnyi eladását.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Rekordként azt jelentesz be amit akarsz.

    Ami tény: az európai piacon az MX5 erős de nem domináns versenyző
    [url]http://left-lane.com/european-sales-2015-exotic-sports-car-segments/[/url]

    Akkor talán majd a kvázi “hazai” amerikai piacon. Ja ott sem…
    [url]http://left-lane.com/us-sales-q1-2016-small-sports-segment/[/url]
    [url]http://left-lane.com/us-sales-2015-small-premium-sports-segment/[/url]

    Az eladási számok persze nem feltétlenül utalnak minőségi sorrendre, de ha a Boxter háromszor annyiért vagy az SLK 2.5-ször annyiért jobban fut (még az amerikai piacon is), akkor azért lehet nem a németek néztek el valamit…

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    “Lehet hogy nincs gőzük, de mégis ők gyártják a legtöbbet (konkrétan szinte alig gyárt más). Ez azért kicsit paradox nem?”

    Ennek az oka a tipikus megalomán német gondolkodás. Egyszerűen nem lehet olyan szegmens, ahol ne legyenek jelen – minden piaci rést ki kell tölteni. Tulajdonképpen emiatt van, hogy toronymagasan az élen van a német prémium trió – egymást sarkallják a fejlesztésekre. A verseny pedig – mint tudjuk – arra ösztökél, hogy mindig a legjobb formádat hozd.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    “A Cabrio a négyüléses, a roadster pedig kétüléses.”

    Ez tiszta sor, csak én – mint oly gyakran – egy gondolatmenettel előtted járok most is. Igenis, a roadsterek legyenek kanyarvadászok, sportosak, nem véletlen, hogy az SLK-t nemigen tesztelik versenypályákon. Itt most azon megy a vita, hogy neked a roadster-ség mást jelent, mint nekem: nem szegez senki pisztolyt a fejedhez, hogy vegyél MX-5-öst. Nélküled is benne van a Guinness Book-ban:)

    A Boxster egyébként már egy egész jó próbálkozás, a Z3 is jó volt. De a németeknél örök probléma: olcsó, nagyobb tömegeknek is elérhető roadstert nem tudnak gyártani. Teletömik luxussal, és akkor azt gondolják, hogy a magas ár már meg is van magyarázva. Van, a túrót…

    A kis méret meg feltehetően egy előítélet. A TC Facebook-ján legalábbis több, 190 cm-nél magasabb hozzászóló írta, hogy simán elfért az újban. Na, most mi lesz? Ki kell találni egy újabb ellenérvet…Hajrá, Zöld!:)

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Hát, nem akarok egy ekkora kútfővel vitatkozni, de amikor üléspróbát vettem MX5-ben zavaróan kicsi volt.

    Nem minden a vezetési élmény, bár kétség kívül dicséretes.

    Gyári Mx5-tel sem szoktak ökörködni . 110LE szívóbenya mellett nehéz is lenne…

    Lehet hogy nincs gőzük, de mégis ők gyártják a legtöbbet (konkrétan szinte alig gyárt más). Ez azért kicsit paradox nem?

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    A Cabrio a négyüléses, a roadster pedig kétüléses.

    A Mercedesnek igen bőséges kínálata volt nyitott autókból, CLK/E cabrio illetve az új S cabrio, ezeket nem kanyarvadásznak készítik.

    Az SLK és az SL pedig Roadster. Ezek kétülésesek és más feladatra szólnak. Az MX5 esetében igenis gond a zavaróan kis méret. Nem szeretek ablakkeretnek támasztott homlokkal vezetni 🙂

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Miért, mivel lőttem mellé? Mikor fognak egy SLK-val gymkhanázni?:)))

    Te se vezetted még egyiket se, úgy, ahogy a Town Cart és az Acurákat sem, csak a szád jár. Nem véletlen, hogy a roadsterek legjobbjaként az MX-5-öst emlegetik, ezt alá is lehet bizonyítékokkal támasztani, az SLK meg csak 12, egy tucat, semmi kiemelkedőt nem tud. Az SLK egy kabrió, amit roadsterként próbálnak az ember nyakába varrni. Kapálózhatsz, ahogy akarsz, de ez így van. Az is egyfajta vezetési élmény, hogy a szél borzolja a hajamat, de egy roadsternek többet kell nyújtania egy sima kabriónál ezen a téren. A németeknek gőze nincs, mit jelent a “roadster”, mint fogalom. A japánok és a britek tudják, csak az utóbbiak minőségben alulmaradnak.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Szerintem meg az valasztja, akinek tetszik. Hogy lemarad az Mx5 es az S2000 mögött? Biztos igy van, de ez a tulajdonosokat nem hiszem, hogy tulzottan erdekelne. Hiaba roadsterek ezek, szerintem nagyban különbözik az Mx5-öl es S2000-töl is. Nagyobb, nehezebb, gondolom igenyesebb is, az anyagfelhasznalasat tekintve. Hogy megbizhatobb-e? Valoszinüleg nem….
    En is ültem multkor a kollegam 16 eve SLK-jaban, zörög, hangos, zajos, nem gyözött meg. Balesetmentes, de mar rohad, lakatoltak is…de egyeb baja nem volt. Az ujabbak biztosan jobbak.
    Nem is hiszem, hogy nagyon versenyezne/versenyezhetne egy SLK az MX5-el. Az MX5-re azt mondjak, elmeny, a vezetes öröme.
    En meg azt mondom az SLK egy kicsit luxus, elegancia, az is egy eleterzes. Mindkettö kellene, de masert. 🙂

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Ezek itt kemény érvek, és teljesen elfogadhatóak.
    Az SLK nekem sem kellene, ott kezdődik, hogy a mérete nem passzol (vagy a nagyon kicsi autókat kedvelem, vagy a nagyokat, a közepe egyre jobban nem jön be). A másik ok, hogy én (már) nem szeretek a földön ülni, nem a kilátás, hanem a kényelem miatt.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Vezettem SLK-t. Nem a legujabb modellt de automatat. NEhezkes volt es kellemetlenul razott rossz uton. Alacsaony az alja vigyazni kell ra hogy ne erjen le. Belul nagyon kicsi, viszont kivulrol nagyobbnak gondolna az ember. Engem egyaltaln nem gyozott meg h nekem kell egy ilyen auto, ez pedig egy kabrional eleg keveske. Az ujak lehet h jobbak.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Nézd, valaminek lennie kell, ami megkülönbözteti a roadstert a sima kabriótól. Ez pedig a vezetési élmény, a sportosság érzése. Amit az SLK tud, az nem több, mint amit bármelyik Merci személyautó tud. Ez az a pont, ahol elvérzik a világ legjobb roadstere címért vívott harcban:)

    Igen, nehézkesnek tűnik, látszik a képen is, nem kell kipróbálni(gondolom, te is csak szájhősködsz). Ha a Mazda kitalálta a “ló és lovasa” szlogent, kíváncsi lennék, a Merci hogy tudná leírni az SLK-életérzést?:)

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Versenypályára versenyautóval mennék… A Roadsterség ugyanis nem a versenypályáról szól.
    Az meg jó, hogy “nehézkesnek látszó” – szóval nem próbáltad, ugye?
    Arról nem beszélve, hogy túrom a netet, de roadsterre nem találtam olyan definíciót, hgy “vezetési élményt kell adnia”. És a “vezetési élmény” definícióját sem találom. Tehát bárki állíthat fel magának olyat, amilyet akar – én is. És nekem ebbe beletartozik ez a Merci is.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    :))) Ezt ugye nem gondoltad komolyan? Ez a tohonyának, nehézkesnek látszó, túlsúlyos kabrió miféle vezetési élménnyel kápráztat el? Kb. azt hozza, mint egy C-Merci… De a roadsterség nem erről szól. Mire mennél vele egy versenypályán?

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Nekem nem vezetési élmény:
    – hogy a “földre” kell ülni,
    – hogy kirázza a belem,
    – hogy állandóan váltogatni kell, stb.
    Szerintem a Merciben nagyobb a vezetési élmény, ami mögött az MX5 é az S2000 nagyon le van maradva.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Az SLK remekül példázza, hogy roadster és roadster között is óriási a különbség. Nem is akarok belegondolni, hogy vezetési élmény terén mennyire van lemaradva az MX-5 és az S2000 mögött…

Vélemény, hozzászólás?