252 km/órával új sebességrekordot mértek jégen

Nem Guinness, de világrekordot futott jégen a finn elektromos sportkocsi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Helsinkiben található Metropolia Egyetem építette a rekordautót, mely jégen világrekorder sebességet futott.


Mivel elfelejtették meghívni a rekordkísérlet hitelesítésére, a Guinness nem ismeri el hivatalos rekordként a finn Electric RaceAbout (E-RA) elektromos sportkocsi, befagyott tó jegén teljesített, 252,09 km/h-s sebességrekordját, de az építők így is boldogok.
A csúcsot március 17-án a finnországi Ukonjarvi-tó befagyott felszínén futotta a Nokian tesztpilótája, Janne Laitinen, akinek hat percen belül kellett egy kilométert megtennie mindkét irányban ahhoz, hogy a rekord érvényes legyen - tempójával természetesen jóval gyorsabb volt. A sebességmérésre használt GPS-alapú Racelogic VBOX mérőeszköz tanúsága szerint menet közben 260,06 km/h-t is elért, de mivel itt átlagsebességet számolnak, ezért a valamivel 252 km/h fölötti tempó jelenti az új csúcsot - mármint az elektromos autók között, jégen. Amúgy ugyanis továbbra is a tavalyi, szintén a Nokianhoz és Laitinenhez kötődő, 331,6 km/órás érték a jeges legjobb.
Hirdetés

Miként azt a teszt közreműködői nyilatkozták, a reggeli órákban még nagyon csúszós volt a keményre fagyott jég, de ahogy múltak az órák, egyre kedvezőbb lett az időjárás, kicsit felpuhult a jég felülete, és a mínusz négy fokban már kiváló tapadást biztosítottak a 225/40 R18 méretű Nokian Hakkapeliita 7 szöges gumik, a rekordkísérlet sikeréhez a viszonylagos szélcsend is hozzájárult.
Az E-RA belsejében elrejtett 33 kWh teljesítményű lítium-titán akkumulátor négy darab, kerekekbe rejtett villanymotort hajt. Az összesítve körülbelül 383 lóerős teljesítményt és mintegy 3200 Nm-nyi nyomatékot biztosító hajtáslánc 6 másodpercnél rövidebb idő alatt gyorsítja az 1700 kg tömegű autót álló helyzetből 100 km/h-ra, hatótávja egy töltéssel pedig 200 km körül alakul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?