30 éves a Kia Sportage: íme a modell múltja, jelene és jövője!

A legnépszerűbb típusának jubileumát ünnepli a Kia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Végigjártuk a Kia Sportage életútját a modell 30. évfordulója alkalmából. A gyártó ráadásképp egy különkiadást is bemutatott a népszerű crossoverből, amely hamarosan Magyarországon is elérhető lesz.

30 éve mutatkozott be az első Kia Sportage, természetesen 1993-ban még teljesen más küllemmel és alapokkal. Az első generáció a Forddal és a Mazdával közös korszak egyik terméke, így nem meglepő, hogy rengeteg azonos komponenst találunk a korabeli Mazda Bongóban. Persze, akkoriban még egészen mások voltak az igények, így ez a modellpáros is inkább tűnik sarazásra kész terepjárónak, mintsem városi családszállítónak, erre bizonyíték a létraalvázas felépítés is. Egyes értékek azonban megegyeznek a mai modellel, a Sportage egy kompakt méretű, mégis praktikus SUV a kezdetek óta. A szögletes forma és a haszonjármű-alapok ellenére már ekkor is fontos szerepet kapott a személyautós vezethetőség és a futómű aszfaltra is alkalmas hangolása, motorok terén pedig 2,0 literes benzines és turbódízel erőforrásokból lehetett válogatni.
Hirdetés
Az átütő siker azonban elmaradt, részben ennek is köszönhető, hogy az első Sportage több mint 11 évig maradt utód nélkül. A második generáció 2004-es érkezése azonban fordított a kockán: a koreai mérnökök lejjebb adtak a terepképességekből és a szögletes vonalakból a közúti élmény, illetve a biztonság javítása érdekében, és a Hyundai SUV modelljeivel közös platformon hozták vissza a Sportage nevet. Az önhordó karosszéria sokkal stabilabb és komfortosabb élményt nyújtott azoknak a vásárlóknak, akik főként aszfalton terveztek közlekedni az autójukkal. Az új, de továbbra is 2,0 literes motorok mellett itt egy V6 opciót is bevezetett a gyártó, az európai piacra szánt modelleket pedig Csehországban szerelték össze. Még úgy is több, mint a dupláját sikerült eladni a második generációból az előd számaihoz képest, hogy a 2004-ben bemutatott változat csak 6 évig maradt a piacon. 2010-ben ugyanis már érkezett az új modell, ami a gyártó ikonikus tigrisorr hűtőmaszkját is megkapta. Ízlésről nem éri meg vitázni, ám objektív szemlélőként sem nehéz belátni, hogy dizájn terén egy nagyon komoly lépés volt a nemzedékváltás, eltűntek a butácska, túlkerekített vonalak és a szürke lökhárítók. Ekkor már érezhetően emelkedtek az eladások a SUV-láz további terjedése miatt is. A megemelt modellek divatja mellett azonban a Kia kiváló megbízhatósági mutatói, illetve az elődmodell elpusztíthatatlan hírneve is tovább javították a Sportage népszerűségét. Kikerült viszont a kínálatból a V6 erőforrás, a helyét pedig soros négyhengeresek vették át, 1,6 liter és 2,4 liter közötti lökettérfogattal.
Hirdetés
2015-ben érkezett el az idő a folytatásra, a negyedik generáció már egy mai szemmel is kimondottan modern autóként értelmezhető. Itt jelentek meg először a fejlett vezetői asszisztensrendszerek, ugyanakkor az előző generációval bemutatkozott, kisebb hengerűrtartalmú motorok teljesítménye is megnőtt. Természetesen a kényelemre és a minőségérzetre is adtak a koreaiak, így a vásárlókör is jelentősen kiszélesedett: ezzel a generációval a Sportage a Kia legsikeresebb modelljévé lépett elő, amelyet az ötödik generáció is könnyedén tud tartani. A 2021-ben bemutatott ötödik generáció nagyobb lett és még tovább bővítette a biztonsági felszerelések sorát. A forma is feltűnőbb, hiszen a karosszéria vonalait immár a márka “egyesült ellentétek” dizájnnyelve határozta meg. Hajtás terén megjelentek az öntöltő hibrid és konnektoros hibrid erőforrások, a beltérben pedig jóval nagyobb hangsúlyt kaptak a képernyők. Ha kíváncsiak vagytok a modellre részletesebben is, akkor a legfrissebb Sportage tesztünket ide kattintva találhatjátok meg.
Hirdetés
A közeli jövőben még biztosan nem kell generációváltásra számítani, egy jó darabig velünk marad az ötödik generáció. A jubileum alkalmából azonban különkiadásként kerül a kereskedésekbe az eddigi legkényelmesebb és legjobban felszerelt változat. A Sportage Anniversary Edition szeptember végén érkezik meg az európai márkakereskedésekbe, majd fokozatosan jelenik meg a Kia valamennyi piacán, Magyarországon novemberben lesz elérhető. A sötét díszítések, az egyedi "farkasszürke" fényezés és a 19 colos könnyűfém felnigarnitúra mellett a beltér is egyedi elemeket kap: szarvasbőr és műbőr kárpitozású, elöl elektromosan állítható és fűthető ülések, illetve a kormányfűtés is alapfelszereltség lesz az okoskulccsal és a 12,3 colos kijelzőkkel együtt. Ha részletesebben is érdekel a különkiadás, akkor ide kattintva tudhatsz meg róla többet. Jól mutatja tehát a Sportage modell is, hogy mennyit változtak az igények és az autóipar az elmúlt 30 évben: a karrierjét alvázas terepjáróként kezdő típus mára egy igazán kényelmes családi autóvá nőtte ki magát. Neked melyik Sportage generáció a kedvenced? Várjuk a választ a kommentmezőben!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.09.07. at 11:51
    Permalink

    A mai napig nem tiszta számomra a típusnév helyes kiejtése, legalább annyira mondják a “szportázs”-t, mint a “szportidzs”-et, és érdekes módon előbbi kiejtés van jelen az angoloknál(!) is, vagyis franciásan(!) ejtik(a két nemzet nem épp barátja egymásnak, ugye tudjuk az okát). A franciáknál se nagyon van angolszász származású/kiejtésű típusnév, most legutóbb a Bugatti Bolide ejtett gondolkodóba, de szerintem a “bolid” a helyes…

    Ja, és hogy melyik a kedvenc? A sorrendem: 1, 5, 3, 2, 4. Az elsőt sose lehet überelni, toronymagas győztes, és az ilyen cikkek ébresztenek rá, milyen gyorsan rohan az idő: már a koreai márkáknál is beszélhetünk “classic” kategóriáról 😀

Vélemény, hozzászólás?