30 ezer LED-del öltöztették karácsonyi díszbe ezt a Lamborghinit

Egy amerikai youtuber megunta, hogy a hagyományos módon pingálja ki autóját az ünnepekre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valóságos guruló fényfüzérré változtatta egy amerikai autós tartalomkészítő a Lamborghini Huracánját, amely nemcsak egyetlen színben képes világítani, de menet közben dinamikusan változtatja a színeket.

Az ünnepek közeledtével - akár Magyarországon is - egyre több olyan autót látni, amelyet a tulajdonosa egy kicsit megbolondít, és néhány extra fényfüzért pakol rá. Hazánkban mindezért komoly jogi következményekkel kell számolni ha közúton világítanak az izzósorok, de az Egyesült Államokban úgy tűnik lazább a szabályozás, hiszen a Lamborghini Huracánt "fénybe burkoló" Alex Choi elmondása szerint egyeztetett ügyvédével a videó előtt, és a szakember szerint semmilyen törvényt nem sértettek meg azzal, hogy kivitték az utcára a több tízezer LED-del feldíszített autót és felkapcsolták rajta az ünnepi fényeket. Azért nem kell félteni a Los Angeles-i tartalomgyártót, ugyanis 20 követőjével összegyűlve őrült gumiégetésbe kezdtek a kötelező fotók után, amely talán mondani sem kell, még az Egyesült Államokban is illegális. Ezzel együtt nem mindennapi látvány a közel két tucat sportautó karácsonyfának "álcázva".
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?