460 kilométerre képes az elektromos BMW X3

Hivatalosan is bemutatkozott az új elektromos BMW, az iX3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak hátsókerékhajtással, egyetlen villanymotorral érkezett első körben a BMW új elektromos autója, az iX3.

Hivatalosan is megkezdődött a BMW villanyautós korszakának második felvonása, megérkezett az első, már meglévő modellből épült elektromos változat. Az iX3 teljes egészében az X3 testvérmodellje, modellváltozata, amivel így már négyre nőtt a választható hajtáskombinációk száma a modellnél, ezzel a legsokoldalúbb BMW most. Az iX3 külsőre nagyon hasonlít arra a tanulmányautóra, amin már láthattuk a terveket, lefalazott hűtőrácsot kapott és egyedi lökhárítókat, hátul kipufogóutánzatok helyett két kék elemet kapott, amik mintegy ki is hangsúlyozzák, hogy nincsen semmiféle kipufogója.
Hirdetés
Felépítését tekintve a legtöbb villanyautóhoz hasonlóan a teljes padlólemezét akkumulátorok alkotják. A belsőégésű motor helyére került az elektronika java része és az inverter, a 282 lóerős villanymotort pedig a hátsó tengelyre építették. Ezzel az iX3 az eddigi legerősebb tisztán elektromos hajtású BMW, beleértve a Minit is. Továbbá, ahogy az i3 is, ez is tisztán hátsókerékhajtású, vagyis a BMW még a villanyautóknál sem szakít a hagyományokkal. A 282 lóerős, 400 Nm nyomatékú villanymotor 6,8 másodperc alatt juttatja álló helyzetből 100 km/h-ra az iX3-at, csúcstempóját viszont 180 km/h-ban limitálták. Akkumulátora 80 kWh-s, melyből 74 a valóban felhasználható, ezzel a BMW ígérete szerint 460 kilométerre tud elég energiát tárolni. Töltése 150 kW-os töltőoszlopról is lehetséges, amennyiben találunk ilyet, ezzel pedig 34 perc alatt 80%-ra tölthető az iX3. Gyártását Kínában végzik a Brilliance gyártósorán, piaci bevezetését pedig 2020 végére várhatjuk.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?