60 Ford Focus ST tesztüzemben

Jövőre érkezik, de már világszerte tesztelik az új Ford Focus ST-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly koncepcióként láthattuk, piacra lépését jövőre ígérik, a gyáriak pedig már most 60 példánnyal tesztelik az új ST-t.


Tavaly, a Párizsi Autószalonon már megmutatta a Ford a harmadik generációs Focus ST változatát, mely a korábbi, 2,5 literes öthengeres turbós helyett 2,0 literes, de továbbra is turbós benzinest kap. Ez az erőgép 250 lóerejével és 360 Newtonméterével nem csak erősebb, de jóval takarékosabb is elődjénél. A már kapható új Focus csúcsváltozatát továbbra is csak 2012 elejére ígéri piacra a Ford, ám a kölni márka nem titkolja, a nem kevesebb, mint 60, hagyományos Focusnak álcázott, ám ültetett karosszériájáról, óriási alukerekeiről felismerhető ST-vel Californiától Németországig bárhol össze lehet majd futni az elkövetkezendő bő fél évben, ugyanis világszerte folyamatosan tesztelik az újdonságot. Az izmosított motorral nem csak a korábbinál jobb menetdinamikát, vélhetően 250 km/órás végsebességet és 6,5 s alatti 100 km/órára gyorsítást, hanem a kategória legkedvezőbb fogyasztását ígérik, ez akár 8 l/100 km alatti kombinált értéket jelent. Ennek érdekében egyebek mellett teljesen elektromos, de korrekt visszajelzésű elektromos kormányszervo és a többi friss Focusból ismert, a légellenállást és a motor hőveszteségét csökkentő, elektromosan vezérelten nyílódó-záródó lamellarendszer kerül a harmadik generációjával jövő év elején befutó, elődeinél is sportosabb és persze takarékosabb Focus ST-be.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?