csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
Kezdőlap620 kilométeres hatótávval mutatkozott be a villany-Scenic

620 kilométeres hatótávval mutatkozott be a villany-Scenic

A Renault Scenic immár ötödik generációját éli, a most leleplezett nemzedék pedig az első a sorban, amely kizárólag villanyhajtással érkezik a kereskedésekbe.


A franciák egyterűje szinte kizárólag a nevében mutat bármiféle rokonságot a korábbi nemzedékekkel, nem csak a hajtáslánc tekintetében, de küllemében is. Többek között a 2022-ben bevezetett új formanyelvnek köszönhetően sokkal modernebb vonalakkal játszik a Scenic E-tech, mint elődjei, emellett jóval szögletesebb kialakítást kapott, mint a negyedik generációs változat. A Müncheni Autószalonon bemutatott Scenic 4,47 méter hosszú, 1,86 méter széles, és 1,57 méter magas, a tengelytávja pedig 2,78 méter, ami 10 centiméterrel hosszabb, mint a Megane E-Technél.
[BANNER type="1"]




Az utastér nagy részét újrahasznosított anyagokból készíti a Renault, azonban így is sikerült egy ízléses, modern belső teret megalkotni. A Scenic E-Tech két hatalmas kijelzőt is kapott L-alakzatban elrendezve: a kormány mögötti képernyő 12,3, míg a középkonzolra telepített 12 colos, utóbbit a sofőr felé döntötték a könnyebb kezelhetőség érdekében. Talán mondani sem kell, de vezeték nélkül is támogatja az infotainment rendszer az Android Autót, és az Apple CarPlayt is.




Megjelenéskor kétféle hajtáslánccal kínálják majd a Scenic E-Tech modelleket. A gyengébb változat egy 170 lóerős (125 kW) hajtáslánc, az erősebb motor pedig egy 220 lovas (160 kW) erőforrás. Előbbi 280, utóbbi 300 newtonméteres nyomatékkal rendelkezik. Akkumulátorból ugyancsak kétféle opciót kínál a francia márka: a 60 kilowattórás 420, míg a 87 kilowattórás 620 kilométeres hatótávot ígér WLTP ciklus szerint. A piaci bevezetés időpontjáról és árakról viszont még nem nyilatkozott a Renault.
[BANNER type="2"]


-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek