Kezdőlap700 ezer forintot vettek le az árából: Suzuki SX4 karácsonyra

700 ezer forintot vettek le az árából: Suzuki SX4 karácsonyra

Extra-dúsítás után árkedvezménnyel is csábít a Suzuki SX4 EasyGo.


Nem titok, hogy a jövő évben életbe lépő regisztrációs adó, áfa és átírási (vagyonszerzési illeték) változás jelentősen befolyásolja most az autóvásárlási kedvet, múlt héten részletesen foglalkoztunk azzal, hogy a Renault milyen ajánlatokat vet be azért, hogy idén év végén minél több vevőt csábítson magához, most pedig befutott a Suzuki válasza, mely azonban egy konkrét SX4 kivitelre összpontosítja a figyelmet.


Akit eddig kedvezményes áron adott extráival, egyebek mellett Bluetooth kihangosítójával és gyári navigációs rendszerével nem tudott meggyőzni a Suzuki SX4 EasyGo, annál most új ütőkártyát húz elő: november 29-től december 20-ig, illetve a készlet erejéig tetemes, 700 000 forintos, azaz a korábbi, 4 490 000 forintos ár 16 százalékát kitevő kedvezménnyel kapható.


Nem szívesen lennénk azon vásárlók helyében, akik az elmúlt hónap során vásárolták a modellt, hiszen míg eddig 243 ezer forintot kellett fizetni a többlet felszerelésekért, mostantól, egészen pontosan a tegnapi naptól, 3 790 000 forintos árával jobb ellátmánya ellenére is 457 ezer forinttal olcsóbban kapható, mint az alapjait adó 1.6 GS verzió. Ezzel az EasyGo GS a legolcsóbb 1,6-os SX4 lett - a jelek szerint a Suzuki e modellel kíván még idén vevőket fogni.


[BANNER type="1"]



Amennyiben valakit a részletek érdekelnek: a gyöngyház fehér, selymes ezüstmetál, rézvörös gyöngymetál színekben elérhető EasyGo 2 DIN méretű, érintőképernyős Clarion NX501E navigációs rendszert kap, mely 8 GB-os microSD-kártyáján 44 ország térképét tárolja, Parrot Bluetooth modulja kihangosítás mellett audio-streaming, azaz zeneátjátszás funkcióra is képes. A technikai csemegén túl továbbá elektromosan behajtható, oldalvillogós külső tükör, illetve egyedi alufelni is jár az EasyGóhoz, mely csökkentett árával, 120 lóerős 1,6-os motorjával valóban kedvező karácsonyi ajánlatnak számít.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ezzel az autóval azon kívül, hogy kisebb, mint egy 308 vagy új astra semmi gond, csak akkor MIÉRT NAGYOBB AZ ALAPÁRA, mint az előző kettőnek??? Legyen 3-3.5 az alap a swift ugyanigy felszereltségtől függően alapból legyen 2.5-3 és akkor ELADHATÓK LESZNEK! Ma ha veszek egy ilyen kocsit és rakok bele egy két limlomot, akkor több mint 5 milla! TÖBB, MINT 5 MILLA EGY KISAUTÓ? HÁT GONDOLKOZZATOK MÁR!!!

- Hirdetés -

Friss hírek