7,4 kg a legkönnyebb Aston Martin tömege, váltója húszfokozatú

Aston Martin One-77 már két keréken is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autómárkás kerékpárokat csillagászati összegekért szokták kínálni: az Aston Martin viszont legalább tényleg a világ egyik legigényesebb országútijára tetette rá nevét.


Nem ritkaság, hogy az autógyártók kísérő termékként kerékpárt gyártanak, vagy vesznek nevükre speciális festéssel, kivitelben, a Porsche, a Skoda, az Audi, vagy épp a smart is dobott már piacra kétkerekűt, s most az Aston Martin is beállt a sorba. A brit luxusmárka patináját és exkluzivitását tekintve nem meglepő, hogy a világ egyik legkülönlegesebb bringáját, a csodaszép karbonvázas Factor001-et alakíttatta át saját elképzelései szerint. A One-77 márkájú kétkerekűből mindössze 77 példányt építenek, egyenként 25 ezer fontos áron.

Az alapbringától eltérően a One-77 hidraulikus tárcsafékeket kapott, amit a Shimano Dura-Ace fékváltókarral lehet aktiválni, hogy ez működőképes legyen, egy ciklokrossz bringákhoz kifejlesztett, két munkahengerrel dolgozó rendszert, a V-Twint vetették be. A fékfolyadékot áramoltató csöveket a vázon és a villán belül vezették el, a Factor stucni-kormány együttesét pedig egy speciális kerékpáros kompjúter tökéletes integrációjával alakították át. Az üléscsőbe és a kormányba építették be a világítást biztosító LED-eket.
Hirdetés

A kompjúter több mint 100 féle adat megjelenítésére képes, a hagyományosabb funkciók, mint a sebességmérés, hőmérséklet-kijelzés és magasságmérő mellett a pedál taposásának nyomtékát, valamint gyorsulást, szívverést, légzésszámot és testhőmérsékletet is képes jelezni. Bluetooth-kapcsolatra is képes, így adatai könnyedén átküldhetők számítógépre, okostelefonra. A One-77-eket Norfolkban gyártják, és minden bringa hét fő megfeszített munkájának két heti eredménye. 9,3 millió forint persze meglehetősen nagy összeg egy kerékpárért, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy karbonvázat, hipermodern elektronikus Shimano Dura-Ace Di2 csúcsváltót, tárcsafékeket, nyolcküllős karbonkerekeket, és speciális fényezést, valamint az Astonra utaló bőr markolatot kapunk összesen mintegy 7,4 kg-os tömegben. Nagy tülekedés tehát nem lesz, de állítólag ötöt máris eladtak a különleges bringából.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?