84 millió forintba kerül minden idők egyik legritkább Suprája

Mindössze három darab készül ebből a különleges Toyota Suprából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A valaha volt egyik legritkább Toyota modellel ünnepli a márka a GR Supra GT4-es változatának 100. leszállított példányát, amelyből csupán hármat készítenek, ebből Európába egyetlen darab kerül.

Az újkori Supra nem csak a lakossági vásárlók körében népszerű, a versenycsapatok is előszeretettel választják a GT4-es versenyosztályban. A Toyota nemrégiben szállította le a századik, kifejezetten erre a célra épített Suprát, ezt pedig egy különkiadással ünneplik. A GR Supra GT4 "100 Edition" névre keresztelt modell kizárólag plazma narancssárga színben készül. A versenyautóhoz képest némiképp átszabták a jeles alkalomra épített Suprát, így nem rendelkezik GT4-es homologizációval, kizárólag pályanapokon használható. A 450 lóerős éles versenygéphez képest a motorháztetőn nagyobb szellőzőnyílásokat hagytak, valamint az ünnepi verzió elején extra aerodinamikai elemek felelnek a több leszorítóerőért.
Hirdetés
Az utastérben mindkét ülésen plakett hirdeti a különleges Supra létrejöttének miértjét, ezentúl azonban semmiben sem különbözik az éles versenyautóhoz képest a belső tér. A GR Supra GT4 "100 Edition" különlegessége, és ritkasága miatt borsos árcédulával büszkélkedhet, hiszen 220 ezer eurót, avagy nagyjából 84 millió forintot kell kifizetni annak, aki az egyik legkülönlegesebb Suprát szeretné a garázsában tudni. A modellből viszont nem vásárolhat akárki, mindössze három készül belőle, egy Európának, egy Észak-Amerikának, és egy Ázsiának jut.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?