870 kg-mal jöhet az új Suzuki Swift Sport
Közel 200 kilóval lehet könnyebb a legerősebb Swift
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Hamarosan idehaza is bemutatkozik a legújabb Suzuki Swift, amelyből ismét készül sportváltozat is. A legfrissebb jelentések szerint lényegesen könnyebb lesz, mint elődje.
A Swift Sport hivatalos leleplezésének dátuma egyelőre még nem ismert, azt viszont már tudjuk, hogy elődjéhez képest közel 200 kilóval lesz könnyebb
Múlt hónapban Genfben volt az új Swift világpremierje, hamarosan idehaza is láthatjuk és próbálhatjuk. Az alapváltozatok mellett ebbÅ‘l a generációból is lesz Sport, amely jelentÅ‘sen könnyebb lesz, mint elÅ‘dje. A kifutó modell 1045 kg-ot nyom a mérlegen, az új változat pedig egyes források szerint 175 kg-mal lesz könnyebb, azaz 870 kg-os menetkész tömeggel érkezhet. A Vitara S-ben lévÅ‘ 1,4 literes turbós blokk 140 lóerÅ‘vel és 220 Nm forgatónyomatékkal bÃr. Ezekkel az adatokkal számolva
az 1 tonnára jutó teljesÃtmény 161 lóerÅ‘, amely egyezik a Toyota GT86 adataival.
[BANNER type="1"]
A Vitara S egyébként 10,2 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, az új Swift Sport ezt a sprintet várhatóan kevesebb, mint 9 másodperc alatt teljesÃti majd, végsebessége pedig 200 km/óra felett lesz. A sportos kisautóról egyelÅ‘re még nem érhetÅ‘ el hivatalos fotó, azt viszont lehet sejteni, hogy agresszÃvabb lökhárÃtót, hátsó légterelÅ‘t, nagyobb felniket és dupla kipufogót kap. Bemutatkozásának idejérÅ‘l sincs még pontos információnk, nem kizárt azonban, hogy még az idei évben leleplezik.













Csak megsúgom, hogyha ezek az adatok igazak, akkor nem kevesebb mint 9mp, hanem kevesebb 8mp alatt fog gyorsulni az új Swift Sport.
Ezt a buta egyen szöveget nem tudom milyen sajtó anyagból vették, mert a másik oldalon is ezen a megfogalmazáson röhögtem. 🙂
Mellesleg jegyzem meg, hogy a jelenlegi nehezebb szÃvó motoros 136 lovas is gyorsabban van fent 100-on 8mp-nél. 🙂
Tehát az új a 7mp-et fogja közelÃteni, ha alá nem is tud bemenni.
Én egy nagy Merci vs Smart videót láttam durva „lepattanással”.
Törésteszten kiderül, viszont azt mindenki elhiszi hogy egy 2szer olyan nehéz autóval való találkozáskor a könnyebb pattan le a nehezebbrÅ‘l sokkal intenzÃvebb irányváltást produkálva vagyis a kasztni lehet biztonságos de a fizika mondja meg hogy mivel szemben mennyire. Pl: Korábbi Audi Q7 Fiat 500 ütközésteszt bemutatja.
Ha marad a lemez vastagsà g akkor nem lenne könnyebb mert bà rmelyik AHSS acèl sűrűsège megegyezik egy ötvözetlen biliacèl S235JR sűrűsègèvel, az elÅ‘zÅ‘ Swiftben is 48% körül volt a nagyszilà rdsà gú ès ultranagyszilà rdsà gú acèlok arà ny! Tehà t mivel ez sem könnyebb acèl ezèrt valószÃnűleg a keresztmetszett lett szűkebb! Egyèbként a komolyabb gyà rtóknà l 60
-70% is szokott lenni a fejlett autóipari acèlok arà nya! De ha egy gyà rtó komolyan súlyt akar csökkenteni akkor maradnak az aluminium ötvözetek mivel az alumÃnium sűrűsège cirka egyharmada az acèlènak! Aminek ugye nem olyan magas a szakÃtószilà rdsà ga mint egy usibor vagy egy trip acélnak viszont a szakadà si nyúlà sa nagyobb, ezèrt nagyon jól nyeli el a kinetikus energià t!
igen azt olvastam, valami 40% körüli, ami jó, gondolom. szóval nem vékonyÃtanak a lemez vastagságon? az marad csak a nagyszilárdságú miatt könnyebb…ugye. nade ha valami könnyebb, akkor a szerkezete is „lazább”, márha a lemez vastagság is ugyanaz feltételezzük. tényleg kÃváncsi lennék, hogy törés ügyileg hogy muzsikál ez.
a többiek miért nem raknak bele többet? ennyivel drágább vagy wtf…ha egy suzuki megteheti….
vékony lemez helyett nagyszilárdságú acél, talán a suzukiban van a legtöbb %-ban a szériaautókban.
csak kár, hogy ilyen ronda gnóm meg pici. pedig a 870kg nem tűnik rossznak, a motort nem tudjuk, hogy mi lesz benne az 1.4-es csak spekuláció, ha az lesz benne, plusz felextrázva a sport verzió, nem hinném, hogy 870 kg lesz, legyen 900 az hihetőbb egyébként, plusz beleül egy ember,plusz cuccok,plusz benzin akkor hirtelen 1000kg lesz a kocsi, ami nem vészes ettől függetlenül.
De a kasztni törésre egyébként kÃváncsi lennék (ha az elektromos hókuszpókuszokat nem nézzük), hogy mit fog fel amúgy ez a vékony lemez.