A Honda a villanyosítás után is életben tartaná a Type R-t

Szinte biztosan lesz Type R a villanykorszakban is, legalábbis erről biztosított a Honda

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Honda európai kínálatában már csak a Type R kapható pusztán belsőégésű motorral, minden más modell rendelkezik némi elektromos rásegítéssel, a japánok pedig hajlanak arra, hogy ez még nagyon sokáig így maradjon.

"Type-R nélkül nincs Honda"-nyilatkozta Hideki Kakinuma, a Honda Civic Type R-ekért felelős mérnöke az Autocarnak adott interjújában. Erős szavak abban a korban, amikor a konkurens márkák sorban lövik le az izmosabbnál izmosabb hatch back modelleket. A Renault 2023 végén búcsút int a Megane RS-nek, a Ford Fiesta és a Focus ST jövője is erősen kérdőjeles, nem beszélve a Hyundai i30-ról, melyről a koreaiak úgy nyilatkoztak, hogy nem valószínű az új generáció eljövetele. Ezzel szemben Kakinuma úgy nyilatkozott, hogy "mi úgy hisszük, a vezetés élményét fontos megtartani, bármilyen korszak is várjon ránk a jövőben". Majd gyorsan hozzátette, hogy pontosan tudja az egyre szigorodó szabályozások mellett nem könnyű sportmodellekben gondolkodni, de szeretik a kihívásokat és minden vágyuk kiszolgálni a hűséges vásárlókat.
Hirdetés
A mérnök a belsőégésű motort sem vetette el teljesen, de elmondása szerint nincsenek túl nagy reményei a témát illetően. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem feltétlenül az elektromosságban látja a jövőt, szerinte a karbonsemlegesség az alternatív üzemanyagokkal is elérhető, elég csak a Toyota hidrogénhajtású kísérleteire gondolni. Kakinuma azzal zárta gondolatait, hogy el tud képzelni elektromos vagy hibrid Type R-eket is, amíg azokat élvezetes vezetni. Ezen gondolatok pedig egybecsengenek a vállalat európai technikai igazgatójának szavaival, aki az új generációs Type R leleplezésénél csupán az akkor bemutatott autó kapcsán zárta ki a plug-in hibrid meghajtás lehetőségét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?