A Toyota Mirai tényleg a jövő kezdete
Egy egész típuscsalád alapja lesz a Toyota Mirai
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Toyota nem viccel, és nem egyedi csodabogárnak szánja a tüzelőanyag-cellás Mirait. Modellek teljes sora készül a holnap technikájával.
A Mirai nem marad egyéni érdekesség, mert ha minden igaz, többféle hidrogéncellás típus fogja követni
Egy lépcsőshátú, kissé fura formájú tüzelőanyag-cellás autó 2015-ben, ez a Toyota Mirai. Ha a kedves olvasó fura félszerzetnek látta vagy eddig nem tudta hova tenni, akkor kapaszkodjon meg: egy egész típuscsalád alapját adja majd. Yoshikazu Tanaka, a gyár vezető mérnöke szerint ugyanis több modell tervben van már a Miraiéhoz hasonló hajtáslánccal. Persze, a Toyota is tudja, hogy ez a technika annyira elfogadott még csak, mint az első Prius hibrid a kilencvenes évek végén.
Tanaka úr legalább 10-15 évvel számol, mire az üzemanyagcella annyira részese lehet a mindennapi közlekedésnek, ahogyan mára a hibridek is azzá váltak. Ő maga nem ment bele részletekbe, de más jól értesült források szerint a Mirait egy ferdehátú, egy kombi és egy egyterű és szabadidő-autó változat is követheti. A hidrogéncella tömegét az elmúlt tíz évben sikerült megfelezni, így már tényleg csak az infrastruktúra, azaz a kúthálózat kiépítése jelent akadályt a technológia elterjedésében.
Ossian
Ez mondjuk ízlés dolga, nekem nem gyere be.
Túlmutatóan ezen, a Mirai még mód felett extravagáns és stílusos lett, azon túl, hogy környezetkímélőbb mint az eddigi erőforrások. Sok ilyet a mi útjainkra is, sokan autózzanak bátran vele!!! Persze legyen pénzünk is rá…
Ez a technológia a jövő mozgatórugója lesz. Kopasznak igaza van, vízből van bőven bolygónkon. A Toyota nem hiába borította sok talicskaszámra a pénzt a Mirai, -de a cikk alapján további modellek- fejlesztésébe. A Volkswagen hamarabb belebukhat az emissziócsaló botrányába, mint a Japánok a tüzelőanyag- cellás konstrukcióba… De nem, nem azt akarom mondani, hogy a VW holnapután bukni fog… s3000 mindent tudó hül*e gyerek ezért már nem támadhat, kommentem 1. részébe meg tudom, hogy beleharap. De Őt ezért imádjuk….
Igen, köszi, hallottunk róla. Csodálatosan szép bukás volt, kb. olyan mint amiket kopasz-kempelen mutat be nap mint nap. LOL! 🙂
Talán már hallottatok róla… Honda FCX Clarity
https://en.wikipedia.org/wiki/Honda_FCX_Clarity
http://totalcar.hu/tesztek/hondafcx/
Lefokoztad 20 dioptriát? Lassan már csak két 0-t hagysz neki, mondjuk így jellemzőbb is lenne: 00.
😀
Látom csalfa fiam, hogy még mindig alapvető szövegértelmezési problémáid vannak! „….” =a mestertől (s300) idéztem, ezek az ő bölcseletei voltak! Arról meg már nem is beszélve, hogy a korábban megbeszélt „ignore” egyezményt úgy látsik hogy képtelen vagy betartani. Még ennyi sem megy? Elhiszem -s300 mesterünkkel ellentétben- hogy nem lesz bukás a hidrogén üzem, mint ahogy már korábban s leírtam (lásd: szövegértelmezés)! S még valami, a neked nem tetsző márkákat látatlanba nulla használati tapasztalattal ne minősítsd, ahogy az embereket se.
Ne csak az édesvízben gondolkozz, hanem a sós-vízben is! Az elgondolás alapvetően nem rossz, hidd el a Toyotánál se agyatlan zombik és inszeminátorok ülnek a Cég vezetésben! Ha ők látnak benne fantáziát, akkor akármit is fog acsarkodni s300 mester, az elgondolás életképes! 😀
„A Föld felületének 71%-át víz borítja, ennek kb. 2,5%-a édesvíz, a többi sós víz, melyek a tengerekben, illetve óceánokban helyezkednek el.”
https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADz
A hibridekre is azt mondták anno, hogy bukás lesz(te akkor még biztos a csattogós lepkét tologattad). Hidd el, Kopika, nem lesz itt bukás, a Toyota biztos a dolgában. Bukás akkor lenne, ha a PSA, a Renyó vagy valamelyik itteni trágyamű próbálkozna ilyesmivel:)
Növessz egy kis hajat – tudod, abban rejlik az ész:)
Az a vicces amit írsz! A földünk felszínének 97% víz, 2% jég, és mind őszesen 1% édesvíz!
Bezz:Aki nem szomjas…
Mindenesetre megvárjuk, mi sül ki belőle.
az milyen vicces lenne….vannak olyan országok, ahol már nincs elég hákettőo…és nem csak 3. világbeli, hanem amcsi is….ki az a kretén, aki ivás helyett inkább ehhez az ocsmánysághoz adná inkább…vicc a köbön 😀
A kultúra. 😀
[i]„Nagyon jó elgondolás, csak a tömeges elterjedéshez honnan szednek annyi hidrogént?”[/i]
Jó megoldás, mire? Hogy hülyét csináljanak magukból vele? Arra tényleg remek! 🙂
Hogy honnan vennék hozzá a hidrogént kérdésed gondolom csak beugratás. Pontosan ugyanonnan ahonnan eddig is vették, szénhidrogénekből barátom! Így próbálják átmenteni a hatalmukat meg a rabszolgaságot a drága olajos köcsögök, de most iszonyúan ráfaragtak, kb. mint kopasz a gondolkodásra. LOL! 😉
„honnan szednek annyi hidrogént?” Barátom a megoldás kulcsa H2O . Van belőle elég ehhez a „bukott s az olaj lobi által támogatott vakvágányhoz” vagy valahogy így fogalmazott s3000 Inszeminátor Úr. (bocsika ha rosszul idéztelek „mester”).
Ezen technológia már a születésekor megbukott, s elavult, s ebbe bele fog bukni a Toyota is, csakhogy tudd, ezt is a Mestertől tudom 😀
És nem mellesleg ló…z lesz itt nem hibrid technológia…
Amig kína birtokolja ritkaföldfém készletek 97%-t…. A fehérembernek nem jósolok sok jót.
Ajvé,neked annyi csikánó.Jön „s” kapitány a bosszúálló és kivonja belőled a „zoxigént”:-D
Akinek a Prius formája tetszik, azt is komálni fogja.
Nagyon jó elgondolás, csak a tömeges elterjedéshez honnan szednek annyi hidrogént? A világegyetem nyilván tele van vele, de a bolygón ugyanolyan véges, mint a kőolaj! Inkább a napból táplálkozó technológiát kellene fejleszteni, mert az környezetbarátabb, de főleg megújulóbb lenne. A mérnököknek a hidrogénmaghajtás helyett az olcsón, tömegesen de főleg nagy kapacitással és minimális környezeti terheléssel gyártható akkumulátor kifejlesztésére kellene energiát fordítani. A megjelenésekor én is üdvözöltem ezt a technikát, de most már belátom ez ugyanolyan zsákutca, mint a kőolaj. Persze ha lehetne választani inkább vízpárát lélegeznék be a mostani sok méreg helyett 🙂 .
Csak ne lenne olyan szép mint egy rotakapa…