A valaha volt legkisebb visszahívás?

A Rolls-Royce visszahívása egyetlen autót érint

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A visszahívást kérő brit luxusautógyártó, a Rolls-Royce, egy Amerikában forgalomba állított Ghostban kíván kijavítani egy légzsákhibát.


A BMW Group berkeibe tartozó Rolls-Royce mindösszesen 4063 autót épített múlt évben, és ez így is 12%-os növekedést ért el a 2013-as évhez képest, szóval ha visszahívásról van szó, nem kell túl nagy számokra gondolni náluk. Mi több, valószínű a valaha volt legkisebb visszahívásról van szó, hiszen egyetlen egy autót érint a héten bejelentett "akciójuk", ami egy 2014. január 23-án gyártott, ám 2015-ben forgalomba állított RR Ghostot érint. A probléma az első üléseknél található oldallégzsákoknál lehet. Lehetséges, hogy nem felelnek meg az elvárt szintnek egy oldalirányú ütközés esetén, így megnőhet mind a sofőr, mind az anyósülésen ülők sérülésének esélye. Következtetésképpen, a 2015-ös Ghost elveszítheti az FMVSS felmérésén elért 214 pontját, amivel eddig uralta az oldalirányú védelem kategóriát.
Hirdetés
A problémát gyorsan megoldják, hisz a Rolls-Royce államokbeli beszállítója kicseréli mind a két első oldallégzsák-modult. Már értesítették a 2015-ös Ghost II tulaját a meghibásodásról, és természetesen nem szükséges bármit is fizetnie a problémás légzsákok cseréjéért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:16
    Permalink

    Komám a küzdelem minden esetben az utolsó töltényig, s az utolsó csepp vérig fog tartani. Ezt jobb ha az eszedbe vésed.
    “Utolsó töltényig, utolsó csepp vérig,
    Vagy bitón emeljük fejünket az égig!” ahogyan Marschalkó Lajos versében a Március üzen -en megírta.

  • 2017.10.28. at 11:16
    Permalink

    Az van, kiscsillag, hogy kezdesz kifogyni a munícióból. Sarokba vagy szorítva, és csapkodsz. Meglobogtatod már végre azt a fehér zászlót?:)

    Pitiáner ellenfél voltál. Meg sem erőltettem magam:)

  • 2017.10.28. at 11:16
    Permalink

    Nem kell itt idézni semmit, kérem szépen – elég csak megnézni, mit műveltek itt is. Exhibicionizmus magasfokon – azért a szaftosabb részeket nem kell közzétenni:)

    Brokeback Mountain 2015? A főszerepben: Camp Allen & Bald:)

  • 2017.10.28. at 11:16
    Permalink

    Vagy csalfa maga. Mindig olyankor kerül elő, amikor jó rómeó barátunk, aki csalfa. Ebben az esetben az önkezűség esete áll fenn, ami ugyebár nem baj, csak kellemetlen. 😀

  • 2017.10.28. at 11:16
    Permalink

    Csak én érzem azt egyre inkább, hogy ez a roreno fiú odabent a férfiak házában egy első osztályú népművészeti cserépedény lenne? Mert a csalfával való viszonya alapján nekem nagyon úgy tűnik, hogy a kettőjük viszonyában bizony roréno a népművészeti cserépedény, s a csalfafiú pedig az ő hites Úra. 😀

  • 2017.10.28. at 11:16
    Permalink

    “A bűnözői vénátokkal persze, hogy még szimpatizáltok is velük:)” mégis mi bajod van az állítólagos bűnözői vénánkkal?
    És ha csaltak akkor meg mi van? Elmondom kisfiam semmi! A Rolls-Royce imidzsén ez mit sem változtat. Próbáld már meg végre valahára legalább egyszer levetkőzni a rossz bukott csóró proli mentalitásodat, s járj emelt fővel, ha megy!?

  • 2017.10.28. at 11:16
    Permalink

    Mégis mit vártál csalfa nőjétől? Igazi hűséges cellatársként viselkedik, ezt a szerepet osztotta rá az Úra, s hozza az elvárt butuska szöszi szintjét. 😀

  • 2017.10.28. at 11:16
    Permalink

    Mondja ezt az, aki a kopasszal való intim viszonyát napi szinten teregeti ki elénk – már szinte minden hálószobatitkotokat ismerjük:) Látod, látod: Zöld kolléga=magas szint, Kempelen=óvodás Béluska-szint. Hát persze, hogy megint igazam van:)

    Konferencia, mi?:)

  • 2017.10.28. at 11:16
    Permalink

    Erre mi is lehetne a legjobb bizonyíték, mint az állandó jelleggel kibérelt első helyük a világ megbízhatósági listáin. Az ADAC-lista nem ér, ott mindig német az első – meg is vádolták őket ezzel, és kiderült, hogy ők is csaltak, mint a VW. Ezt tudják a németek, mást nem:) A bűnözői vénátokkal persze, hogy még szimpatizáltok is velük:)

  • 2017.10.28. at 11:16
    Permalink

    Na, erre ne tedd rá egy heti fizudat se. Vagy a zsebpénzed egy heti részét se. 😀
    Szeressétek egymást csalfával békében. Egészségetekre. 😀

  • 2017.10.28. at 11:16
    Permalink

    És ezek akadtak fönn azon, hogy más a barátnőnk. Brrrrr Jó hogy 😀
    Csalfa elég perverz egy alak lehet, ha neki sértő, hogy nem ugyanaz a barátnőnk, bár ezt a rorit szerintem senki nem irigyli tőle.

  • 2017.10.28. at 11:16
    Permalink

    csalfácska, még jó, h keleten nincs minek lebőgnie, mivel ilyet gépeket max autóskártyáról ismernek ;]]]] ellenben kommersz szögegyszerű kocsikat sem tudnak megcsinálni rendessen :D:D:D:D:D

Vélemény, hozzászólás?