Alkonyzóna: Ferrari 599XX Evoluzione

Ferrari 599XX Evoluzione, játékszer igazán gazdagoknak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az 599XX alapmodell tulajdonosai mindössze 29-en vannak, és ők jó eséllyel mind megvásárolják a most kiadott fejlesztéseket.


A Ferrari semmilyen szempontból sem nevezhető hagyományos autógyártónak, talán náluk érezhető a legszorosabb kötődés az utcai modellek és a csak kiválasztott kevesek számára elérhető versenyautók között.
Versenypályákon megszerzett nimbuszukat remekül használják ki utcai modelljeik promóciójához, egy Ferrari megvétele jobban hasonlít egy elitklubba történő belépéshez, mint hagyományos autóvásárláshoz.
A cég által nyújtott élmények között elmosódó határvonalon mégis sikerült kialakítaniuk egy sorozatot, amellyel a kivételesek között még kivételesebbek lehetnek a résztvevők: ez a végletekig felspécizett és tuningolt, F1-es technikákat közúti modellekbe szivárogtató XX program.
Hirdetés
Az Enzo FXX-szel megkezdett sorozatba magukat bevásárló klientúrát a kizárólag versenypályán használható csúcsmodellek mellett különleges tréningek és események várják, természetesen horribilis áron. A program résztvevői ráadásul tapasztalataikat is megoszthatják a főmérnökökkel, így kicsit maguk is a cég fejlesztőivé válhatnak - exkluzív, de rendkívül borsos áron mért szolgáltatás. Az Enzo FXX után következett a még tovább vadított Enzo FXX Evoluzione, majd a modell leváltásával az 599XX jött a sorban: most pedig eljött az 599XX Evoluzione ideje.
Az eredetileg 1,3 millió euróért megvásárolt 599XX tulajdonosok most további 185 ezer euróért továbbfejleszthetik autóikat, és meghosszabbíthatják részvételüket a programban. Körülbelül hatvan millió forintért tehát további két évre meghosszabbítják a gyári tesztvezetéseket, és az F1-ből átvett megoldásokkal fejlesztik tovább a már futó 599XX-eket. A fejlesztések aerodinamikai oldalán hatalmas új első légterelő és egy Alonsóék által is használt hátsó szárny áll: utóbbi pontosan azt tudja, mint az F1 versenyautók DRS-e, azaz egyenesekben a légellenállás csökkentése érdekében kinyitható, a kanyarokban pedig zárt állapotban növeli a leszorítóerőt. Emellett a hatliteres V12-es motor teljesítményét is felpiszkálták, 730 helyett 750 lóerős lett, így a Ferrari házi Fiorano tesztpályáján, az eredetinél rövidebb végáttétellel 1:15-ös időre képes, amivel pontosan egy másodperccel hagyja le elődjét.
Összesen csak 29 példány készült az 599XX-ből, de ha összeszorozzuk a számokat, gyorsan kiderül, így is milyen vastag bőrt húzhat le leglelkesebb rajongóiról a Ferrari: a vicc az egészben, hogy valószínűleg mindannyian széles mosollyal járulnak a pénztárhoz...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?