Átszabták az Infiniti FX orrát

Felfrissült az Infiniti FX

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A két évvel ezelőtti Essence-tanulmányt idézik az Infiniti FX változásai.


Sok más gyártóhoz hasonlóan az Infinitinél sem azonos az európai és a tengerentúli modellválaszték. A cég a hivatalos bemutató előtt pár héttel kiadta az első hivatalos fotósorozatot az amerikai FX ráncfelvarrt változatáról, amit majd a kaliforniai Pebble Beach Concours d’Elegance-on, a vadonatúj JX társaságában lepleznek majd nyilvánosan le. Az Egyesült Államokban 2012-ben piacra kerülő, átszabott FX a 2009-es Genfi Autószalonon bemutatott Essence tanulmányautótól örökölte új vonalait. Megváltoztatták a hűtőrácsot és a lámpák kialakítását, de az autó radikális alapformája nem módosult. Az utastér fűthető ülésekkel gazdagodott, kicsit más lett a műszerfal, és a felniválaszték is kibővült.

Az FX a tengerentúlon 300 lóerős 3,5 literes V6-os illetve 390 lóerős, 5,0 literes V8-assal, hétfokozatú automata sebességváltóval kapható, a megrendelő igényei szerint hátsó- vagy négykerék-hajtással. A frissített modellel egyszerre FX35 Limited Edition néven egy ötszáz darabos különleges szériát is piacra dobnak, 21 colos könnyűfém felnikkel, Iridium-kék fényezéssel, sötétített első fényszórókkal, alumínium pedálokkal és egyedi szőnyegekkel. Az új FX egyelőre csak az Egyesült Államokban lesz kapható, és az Infiniti pillanatnyilag nem is tervezi a változtatások bevezetését Európában - talán a Frankfurti Autószalonon, azaz szeptember elején az öreg kontinens számára egyéb módosításokat mutatnak majd be.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?