Az Audi cáfol: nem várhatjuk F1-szereplését
Audi a Forma-1-ben? Ez állítólag alaptalan találgatás, nem realitás
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Pénteken felröppent hír, hogy jövőre Fernando Alonsóval és Stefano Domenicalival az F1-ben is szerencsét próbálhat az Audi. A márka cáfol.
Le Mans-ban már sokat bizonyított az Audi, ám a márka szerint csak alaptalan találgatás, hogy otthagyná, s átmenne az F1-be. Az Audi marad a DTM-ben is, ami mellett TT Cup bajnokságot is indít, és természetesen marad a Le Mans-i 24 óráson is
A feltételezés szerint a kifejezetten F1-tapasztalatokkal rendelkező Stefano Domenicalit, a Ferrari tavasszal lemondott csapatfőnökét már e terv szerint szerződtette az Audi, s ha nem is 2015-ben, de 2016-ban már a vele jó barátságban lévő Fernando Alonsóval szerepelnének a négykarikások. Eddig tömören a felreppent hírek, melyeket azonban az Audi Twitter üzenetben cáfolt.