Beépített játékkonzolt kínál az új 5-ös BMW

További modellekben, köztük jelenlegiekben is elérhető lesz a BMW AirConsole-ja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyedül vagy csapatban is lehet játszani a BMW-k központi képernyőjén, az új technológia ünneplésére még egy egyedi kinézetű különkiadás is jön az i5-ösből.

Nem egy világmegváltó újdonság - sőt: még csak nem is annyira újdonság, hiszen hasonlót láthattunk már például a Teslánál -, de érdekes szórakozási lehetőség, amit a BMW az új 5-össel és i5-össel vezet be. A hajlított központi érintőképernyőn az AirConsole nevű alkalmazáson keresztül beépített videojátékokat lehet majd játszani. Biztonsági okokból természetesen ez csak álló helyzetben lesz elérhető, akkor viszont nagyon praktikus, pláne ha éppen töltésre várnak az utasok.
Hirdetés
Az AirConsole nem a BMW fejlesztése, csupán beépítik a platformot az infotainment-rendszerükbe. Az alkalmazás elérhető Androidon és iOS-en is, melynek letöltése után az utasnak saját okostelefonjával a központi képernyőn megjelenő QR-kódot kell beolvasnia, hogy párosítsa eszközét az autóval. Ezután az okostelefon egy második képernyőként és egyben kontrollerként is szolgál a központi képernyőn futó játékokhoz. Ez több szempontból is ideális: egyrészt nem kell előre hajolni az érintőképernyőhöz játék során (mint például az Android Auto esetében, ami szintén kínál néhány egyszerű, beépített játékot); másrészt így több résztvevő is használhatja az AirConsole-t. Elméletben az összes utas csatlakozhat az autóhoz, és akár csapatban, akár egymás ellen is játszhatnak. Az okostelefon, mint kontroller így lehetővé teszi a hátsó utasok részvételét is. Induláskor 15 játék lesz elérhető az AirConsole-on, amik persze nem a videojáték-piacon általánosan ismert nagy nevek, hanem egyszerűbb grafikájú és struktúrájú játékok. Utóbbi jellemzőt egyébként ki is emeli a BMW, azaz olyan játékok ezek, amik könnyed szórakozást nyújtanak azonnal, tehát nem kell sokat bajlódni a sztori, a feladat vagy az irányítás megismerésével. Lesznek köztük gokartos, kvízes, ugrálós és puzzle játékok, ezek listája később bővül. Miután az új 5-ösben bevezetik, egyes jelenleg is futó modellekben szintén elérhető lesz, így az X5/X6/X7/XM-ben, az iX-ben, az i4-ben és a 7-esben. Mindemellett a BMW egy különkiadást is piacra dob az i5-ösből, ami kifejezetten az AirConsole-on futó játékok jellemző színeit jeleníti meg a videojátékok kedzeti, 8 bites korszakára emlékeztető óriás pixeles stílusban a karosszérián.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?