Bevállalnád ezt a szedánt ötmillió forintért?

Az itthon kihalófélben lévő szegmensben olcsó modellt kínál a Hyundai Dél-Afrikában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Manapság már tízmillió forint alatt sem könnyű új autót találni, de a Hyundai még feleannyiért kínálja a picurka i10-es szedánt. Kár, hogy nem itthon.

A Hyundai a mai SUV-ok által uralt világban még mindig szeret másképpen gondolkodni, mint a többi gyártó. Az európai piacon is találni még a kínálatukban hagyományos ferde hátú modelleket, kombikat, vagy akár lépcsőshátú modellt is - persze a számos utcai terepjárón túl. Az i10 szedán pedig nem csak mutatós, de az árcédulán szereplő szám sem eget rengetően magas. Küllemében a szokásos Hyundai megjelenést nyújtja az i10 szedán változata, a hűtőmaszk krómozott keretével, és az elnyújtott, sportosra rajzolt fényszórókkal.
Hirdetés
Az utasteret szintén eltalálták a koreaiak, a néhány helyen már-már elrejtett piros sokat dob az alapvetően fekete-fehér megjelenésen. Az óracsoport az i10 szedán esetében félig analóg félig digitális megoldást kapott, míg a multimédiás kijelző szerepét egy nyolc colos képernyő látja el. Persze egy kis bökkenő azért van a történetben. Ezt az apró szedánt a dél-afrikai piacra szánja a Hyundai. Hazai szemmel elképesztően olcsónak tűnő 4,4 millió forintnak megfelelő randról indul az alapára az egyliteres, négyhengeres motorral felszerelt, ferdehátú változatnak. A szedán azonban kizárólag 1,2 literes, ugyancsak négy dugattyúval dolgozó benzines motorral kapható, 82 lóerővel és 114 newtonméteres nyomatékkal. Ám az alapára ennek is csak 5,3 millió forintnyi rand. Az erőforrások mellé ötfokozatú manuális, vagy négyfokozatú automata váltó választható, utóbbi tovább drágítja a csöppséget.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?