Bilincsben még egy kenőpénzért műszakiztató?
Őrizetben a korrupcióval gyanúsított műszaki vizsgabiztos
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Alkalmanként egy ötezres, állítólag ennyiért csúsztak át olyan lassú járművek is a műszakin, amelyeknek nem szabadott volna. A vizsgabiztos mindent letagadott, ám a bizonyítékok ellene szólnak. Mutatjuk a részleteket!
Az elfogás pillanata: a képen látható vizsgabiztost azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzért műszakiztatott lassú járműveket, akár valós vizsgálat nélkül (Fotó: ugyeszseg.hu)
alkalmanként 5000 forint kenőpénzért úgy kaptak vizsgát a járművek, hogy nem végeztek rajtuk fékmérést, esetenként még a kijelölt vizsgaállomáson sem jártak.
Mindez jogilag rendszeres vagyonszerzési céllal a beosztását felhasználva a közokirat-hamisítás mellett hivatali kötelezettség megszegése is, ám a közlekedésbiztonság terén is komoly kockázat: az így vizsgázott járművek rossz műszaki állapota miatt a bűncselekmény fokozott veszélyt jelent a közutakon is. Az ügyészség az elkövető őrizetbe vételét követően gyanúsítottként ki is hallgatta a középkorú férfit, aki tagadta, hogy az említett bűncselekmények bármelyikét elkövette volna. Csakhogy időközben kutatásokat is végrehajtottak, ahol a férfi ellen szóló bizonyítékokat találtak. Vele szemben a Győri Járásbíróságon bűnügyi felügyelet elrendelését indítványozták.

5000 Ft-ért?
Biztos „durván” túl vannak ők is fizetve, inflációkövető bérrel!
Rohadt egy ország!