Bokorban fényezte át a menekülő ékszertolvaj a Peugeot 206-ost!

A körülményekhez képest egészen szép munkát végzett az önjelölt fényező

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Filmbe illő megoldással próbált meg kereket oldani a tolvaj, csakhogy az erdő szélén éppen színt váltó Peugeot 206 SW a zsaruknak is szemet szúrt.

Precízen eltervezett menekülést hiúsítottak meg a rendőrök a fővárosban. A cseh állampolgár kora délután sétált be egy III. kerületi zálogházba, majd egy kalapács segítségével betörte a vitrineket, ahonnan hárommillió forint értékben tizenegy nyakláncot emelt ki. A helyszínről még sikeresen kereket oldott, de nem jutott messzire. A menekülésre használt, Csehországban már körözött Peugeot 206 SW hajdani megrendelője az aranysárga árnyalatot választotta, ami nem éppen a legjobb rejtőszín, de ezzel az elkövető is tisztában volt. A rablás helyszínétől néhány kilométerre, a Bécsi út egy erdős szakaszán próbálta meg feltűnés nélkül átfesteni a kombit. A kutyafuttában történő fényezés persze meg sem közelíti a gyári minőséget, ám főhősünkbe azért szorult némi igényesség. A francia mérnökök által fényezetlen feketének megálmodott díszléceket kimaszkolta a tolvaj, így jókora távolságból akár eredetinek is tűnhetett volna a végeredmény.
Hirdetés
A 41 éves ékszertolvaj nem tudta befejezni a fújást, mindössze az autó elejét sikerült átpingálni, a rablástól számított egy órán belül már bilincsben szállt be egy rendőrautóba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?