Brabus 800 Widestar: a sietős erdész autója

800 lóerővel csapathat az erdőben a Brabus 800 Widestar

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Erdésznek lenni viszonylag kellemes munka lehet, szabadság, természet, környezetvédelem. Néha azonban az erdésznek is sietős, ilyenkor jön jól egy ilyen 800 lóerős Mercedes G-osztály.


A Brabus két évvel ezelőtt állt elő az első Widestar 800 típussal: akkor a G 55 AMG-re építkeztek, az idei változathoz azonban már az azóta bemutatott G 65 AMG adja az alapokat. Az alapból 612 LE/1000 Nm erejű motorból 800 lóerőt és 1420 Nm-t facsarnak ki, de ez a hatalmas nyomaték még nekik is sok: vissza kell venniük 1100-ra, mert ennyit bír legerősebb váltójuk.
Hirdetés

Az autó így 4,2 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h-s sebességet, korlátozással 250, anélkül 270 km/h a méretes doboz végsebessége, ezzel a formával ez észvesztően nagy tempó. Váltója hétfokozatú automata, és természetesen mind a négy kereke hajtott: a képeken 23 colos felnikkel látható a Widestar. Természetesen kidagasztották a sárvédőíveket, LED-es nappali menetfénnyel szerelték fel az első légterelő elemet, és dragster stílusban a hátsó ajtók alatt oldalt vezették ki a kipufogókat.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 07:56
    Permalink

    Ez a kocsi kb 1 éve is megjelent, már akkor is hozzászóltam és írtam a BRABUS-nak is egy angol e-mailt hogy szánalmasak és nézzenek be a szomszédba a saját országukban és kérjenek segítséget… 🙂
    Egy limitált Weineck Cobra lazán tudja a 2x-esét ennek a teljesítménynek és le is adja nem kell visszavenni a teljesítményből…

Vélemény, hozzászólás?