Büntető kamionosok a külső sávban

Türelmetlen kamionosok az autópályán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olvasónk higgadtan próbál közlekedni az autópályán, a kamionosok azonban gyakorta kizökkentik nyugalmából.

Olvasónk, Gyuri higgadtan szeretne autópályán közlekedni, ám ebből rendszeresen kizökkentik, emiatt billentyűzetet is ragadt:
Néhány hetente járom az M5-ös Kiskunfélegyháza-Budapest közötti szakaszát, a nappali elfoglaltságom végett kimerülök estére, ezért a visszaúton inkább „pihenős stílusban” autózom. Ez 85-95 km/h-t jelent, természetesen a külső sávban. Gyakori eset, hogy megérkezik mögém egy-egy szomszédos országból származó kamion, majd messziről jelezvén folyamatos fénykürtözéssel, hogy „mit csigázok ott előtte”, érkezik meg az autóm mögé kb. 30-40 centiméter közelségbe. E jelzéseket percekig kapom, ekkor már csillagokat látok a sok fénytől. Miután hirtelen kormányrántással áthasít a kamion a belső sávba, ami időközben szabaddá vált, majd az előzés során nemzetközi jelzéseket mutat nekem, dudaszóval mellékelve. Ekkor, ha a sebességmérőmre nézek, azt látom, hogy így is az ő megengedett tempójánál 10-15 km/h-val gyorsabban haladok. Kérdem én, helyes ez a viselkedés?!
A kérdés nyilván költői, nem csak nem helyes, szabálytalan is kamionnal a 80 km/óra feletti tempó - még autópályán is. Ugyanakkor, hiába 60 km/óra a (megfelelő látási körülmények esetén érvényes) minimumtempó autópályán, bizony a gyakorlat szerint 100 km/óra alatti tempóval haladni - mint az a levélből is kiolvasható - balesetveszélyes, hiszen a legtöbb kamion - beépített, kötelező sebességhatárolója ellenére - kevéssel gyorsabb tempóra is képes, mint a számukra maximálisan engedélyezett 80 km/óra. A kötelezően megengedett tempótól való eltérés ráadásul még feltűnőbb lehet, hiszen a személyautók sebességmérője rendszerint a valósnál magasabb tempót mutat, míg a limitereket inkább pozitív ráhagyással kalibrálják. Véleményünk szerint autópályán 100 km/óra alatti tempóval haladni nem csak a kamionok sietőssége miatt nem ajánlott, hanem azért sem, mert a többi autós legtöbbször magasabb tempót feltételez s így az alacsony tempó ráfutásos baleseteket idézhet elő. A kamionok előzése egyébként (gyorshajtást nem feltételezve) 22 és 6 óra között kétsávos, háromsávos autópályák esetén pedig bármikor szabályos.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Az ilyen személyautós jobb lenne be sem ülne az autóba,nem hogy autópályán közlekedjen.Neke hetente néhányszor kell megtenni ezt az utat,nekünk viszont naponta a többszörösét.És persze nekünk 10 km/h sebességkülönbség akár napi 100 km minuszt is jelent,ez egy héten akár 500km.Ő szeretne az ilyen szerencsétlenek,és a törvényhozók miatt a családja nélkül tölteni a hétvégét?Mert ezeken múlik.Persze mindig a tudatlanok háborodnak föl,akik azt sem tudják mi az h kamion.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    85-95km/h-val menjen az 5-ös főúton!
    Külföldön sem szólnak a 80-van helyett 85-88-al haladó kamionoknak(autópályán),pl. Ausztria,No.,
    A kamionos is ember,és nyílván azért siet, hogy egy tutyimutyi miatt ne egy nappal később érjen haza a családjához! (Tachográf,pihenőidő)
    A kamionos vezetés közben dolgozik,a cikk író pedig munka után, “pihenős stílusban”kocsikázik hazafelé.
    Ez nagy különbség, mert Ő sem örülne,ha a munkája közben valaki hátráltatná csak azért,mert neki ahhoz van kedve!
    Krisztián.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    a kamionosokat nem érdeklik a szabályok ha a megengedett maximummal mész akkor is mögéd jön villogva dudálva (pl M0) aztán életveszélyes módon előz meg rádhúzza a kormányt stbstb..ha siet akkor egyből előz
    zön … ha már úgyis túllépi a megengedett maximum sebességet mind1 hogy előzési tilalom megszegéséért vagy gyorshajtásért büntetik

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Attól függetlenül, hogy a KRESZ szerint igaza van a panaszkodó autós társunknak, talán jobban tenné, ha picit felgyorsítana a pályán úgy 100-105km/h sebességre! Ezzel aligha lenne fárasztóbb a hazaút, nem nőne a fogyasztás sem jelentősen, viszont egy rakás visszatérő kellemetlenségtől, konfliktustól kímélhetné meg magát. Néha azért nem árt gondolkodni egy picit!

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Autóbusszal járok, nincsen tempo 100-ra engedélyezve.
    Szeretném betartani a 80 km/h sebességet. Nem tudom mert a kamionok leakarnak turni.
    Pedig nekik is 80 a megengedett. Én nem akarom túllépni. De életveszélyes: vagy hátulról rám másznak, nem betartva a követési távolságot, vagy dudálva, villogva elkezdenek előzni. Kilométereteket mennénk egymás mellett, ha nem veszek vissza a sebességemből és én nem segítem az előzést. Én aki betartja a szabályos 80-as tempót én szenvedek hátrányt, mert lassabban haladok, lassabban érek a célhoz. Tartsa be mindenki a szabályokat, ha tetszik neki, ha nem!

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Tisztelt”Pihenős stílusban”autózó!
    JAVASLOM,HASZNÁLJA a főutakat!!! Ott pont az Ön “stílusának”megfelelő 90km/óra a megengedett sebesség.Az autópálya nem sétapálya!! A járművezetők forgalmi vizsgáján -ha nincs más akadályozó tényező-a 90km/ó.sebesség AKADÁLYOZZA A FORGALMAT címen sikertelen!Gondoljon bele!!!: a130km/ó megengedett sebesség NEM csak a belső sávon engedélyezett!! Ön és hasontársai miatt fordulnak elő a ráfutásos balesetek!
    Remélem,sikerült felébresztenem a józan gondolkodását és NEM FOGJA AKADÁLYOZNI AZ AUTÓPÁLYA FORGALMÁT.
    Sok sikert: Marics

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Jegyzet hozzászólásával maximálisan egyetértek!!!!!!! Egyetlen megjegyzést tennék csupán: olyan,hogy kényelmes parkoló Magyarországon nagyon kevés helyen létezik! Ezen a téren is lenne még mit javítani,mert azt már elvárjuk,hogy a kamionos betartsa a vezetési-munkaidőt,de a megfelelő feltételek még igencsak hiányosak ehhez!!
    És valóban,sokan nem gondolnak bele,hogy milyen lenne az életük a kamionok nélkül. Én határozottabb fellépést,tiltakozást vártam a fuvarozók,kollégák részéről akkor is,mikor bevezették az előzési tilalmat! Igenis,meg kellett volna mutatni egy kicsit,hogy milyen az,ha elfogy az élelmiszer,a ruha,a gyógyszer!!!!!!!!! ÉS VALÓBAN: A KAMIONSOFŐR IS EMBER,FÉRJ,CSALÁDAPA,AZ ÉN FÉRJEM A LEGJOBB FÉRJ ÉS APA,AKIT CSAK KÍVÁNHATTUNK MAGUNKNAK!
    Egy kamionosfeleség

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Annyival megyek, amennyivel jónak látom. Ha 60 km-el akkor 60. Ha 120 akkor 120. Csak be kell tartani
    a jobbra tartást, és akkor a dühöngő közveszélyes barom állatok akiktől el kellene venni a jogositványt – mehetnek a belső sávban 200-al. Mint gondolom te.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Kötelező mondjuk a külső sávban nekem 100-al mennem? Nem kötelező, hanem megengedett legnagyobb sebesség van jelölve. akinek nem tetszik, menjen repülővel.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    – “Olvasónk, Gyuri” megtanulhatna kicsit jobban fogalmazni: ” Gyakori eset, hogy megérkezik mögém egy-egy szomszédos országból származó kamion, majd messziről jelezvén folyamatos fénykürtözéssel, hogy „mit csigázok ott előtte”, érkezik meg az autóm mögé kb. 30-40 centiméter közelségbe. ” Értem én, hogy estére kimerül, de ezt szombaton 17:53-kor írta.
    – Már pár hete napi kb. 200 kilométert vezet,hazafelé persze már fáradt.Akkor gondoljon bele,hogy egy kamionsofőr napi 6-7-800 kilométert vezet,estére Ő nem fáradt,és Őt nem várja otthon a család.
    – Miért van az,hogy a kamionnal való előzés csak kis hazánkban ekkora probléma?!Európa kulturáltabb felén,még a Rolls-Royce sofőrjének az ujjáról sem esik le a karikagyűrű,ha utol ér egy kamiont, amikor az épp előz!Szépen megvárja, hogy befejezze,majd megint gázt ad, és huss… már sehol nincs.
    Nem idegeskedik,mert tudja,hogy Ő azért tud Pl. az anyunak mosogatószert venni,vagy új ágyat,hűtőt, sőt még étterembe vinni is, mert valaki ODAVISZI neki!A közelébe!A kamion nem azért van,hogy feltartsa a szegény szerencsétlen személygépkocsi vezetőket,hanem hogy kiszolgálja.
    – De lássuk be,a kamionsofőr is ember és ha estefelé–9-10 óra vezetés után– szeretne végre megállni (közel sem biztos, hogy már otthon lesz, de egy kényelmes parkoló is megteszi),akkor az a 10-15 perc is sokat számít neki.

    Amúgy, Én általában nem “vitatkozok” a hátam mögött “”30-40 centiméter közelségbe”” került 40 tonnás vasdarabbal.Mert mi van, ha mégiscsak fáradtabb kissé a sofőrje,és nem szeretnék egy kipolírozott márványlap lenni az út szélén.

    egy kamionos

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    jó lenne ha nem felejtenék el egyesek hogy a “kamionos ” dolgozik ott és akkor!!!!
    ő csak cammog a pályán de minek megy fel akkor oda?
    ha lassabban akar autózni menjen le a főutra nem teremt veszélyhelyzetet és nem zavarja azokat akik haladni szeretnének és ez nem csak a kamionos vezetőket érinti

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    az autópályán való haladást célszerű a megengedett sebességgel igénybe venni nem jó ha ott csak cammog mert ezzel veszélyhelyzetet teremt. ha nem tud azzal a tempóval haladni akkor ne az autópályán mejen hanem vegye igénybe a főutakat ahol nem kerül veszélyhelyzetbe tempója miatt. a kamionos “dolgozik” még akkor amikor ő már privát emberként közlekedik nekik korlátozva van sebesség és idő is. engem külön bosszant az ha nem veszik fel az ilyen vezetők a tempót és emiatt alakunak ki a torlodások dugók. sajnos ezeket a vezetőket nem csak az autópályákon tapasztalom hanem városi forgalomban is

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    most mi van? valami nekem szólt?A Kamionokat nem én állíttatom le és felpakolásra a rampákra hanem a műszakvezető annak függvényében hogy kész e az áru amit vinne, vagy van e hely a beérkezett cuccok lepakolására.Magasról sz@rom le hány éves vagy, ha esetleg személyesen vennél elégtételt bármilyen sérelmedért ami állítólag ért téged, dobj egy mailt a combi27@freemail.hu cimre és megírom az elérhetőségeim.Aztán a többit személyesen megbeszéljük.Már ha hajlandó vagy eljönni hozzám, mert én egy centit nem mozdulok ilyen ember miatt 🙂

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    “egyértelműen azok közé a raktárosok közé tartozol akik szeretik szívatni a kamionosokat” ezt úgy érted hogy a kamionosok ellen vagyok? én az ő pártjukat fogom, ha eddig nem tűnt volna fel…:)

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    szerintem te életedben nem mentél 100000 km et egyértelműen azok közé a raktárosok közé tartozol akik szeretik szívatni a kamionosokat ja csak hogy tud én nem tizenöt éves vagyok már akkor vezettem amikor te még a csattogós lepkét húztad a homokba !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    értem mit mondasz, a kamionosok csak azt kérik hogy tarthassák a folyamatos, 80-90-es tempót, akkor időben odaérnek, nem a pihenőben töltik a hétvégét hanem a családnál vagy a tengerparton. de ha órákat buknak mert csak 70-el tudnak menni, (ugyebár ez ígyvan) akkor gondok vannak.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Én meg pont arra gondoltam hogy pont ezért nem kell jaszkarizni a sofőrőknek (személy és teher egyaránt!), és minden szabályt betartani, ha tetszik a főnökének ha nem.Ha pedig emiatt késik a szállítmány és a főnök minden felelősség a sofőrre akar hárítani, nincs az a munkaügyi bíróság ami a sofőr ellen ítélne ha minden szabályt betartana.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Még jó hogy anyira ismersz hogy tudod mi lenne velem ha kamionoznék, vagy utasként mennék valakivel.
    Meg azt is tudod hogy ahol melózom semmi felelősség nincs a nyakamon..
    Kezdő sofőrként mikor még “jól” ment, akkor egy év alatt beledörgettem a kocsimba 100 ezer kilométert, mert imádtam vezetni.A mai napig soha semmiért nem büntettek meg, balesetet sem okoztam.
    A felelősségről: raktáros vagyok egy európai méretű cégnél, és nem árulok el nagy titkot ha egy raklapnyi alkatrészt felborítok, amiben csak 320db elektronikai alkatrész van, akkor egy kamion ára megy a kukába.Ezek után elgondolhatod ha felborítanék egy raklapnyi készterméket mi lenne..A főnök nem leb@sz és minden megy tovább, hidd el.Az alkatrészért “csak” 400 ezret vonnak le a fizumból (megtehetik, mert elvonják az egész évi jutalmam), vagy ha nincs szerencsém akkor azonnal kirúgnak.Mindkettőre volt már példa a raktárban.De nem sírok, mert ezt választottam, jól fizet, és ha minden szabályt betartok a főnökeim se köcsögölnek velem :)Még akkor sem ha vinnék már az árut külföldre, de valamiért nincs lecsomagolva, pántolva, kiszámlázva, hiszen ha kapkodok több 10 milliós kárt csinálhatok akár 2 másodperc alatt.(akár egy ferdén felragasztott cimkéért is többszáz eurós birságot kell fizetnie a cégnek.És ez nem vicc!)
    15 évesen meg biztos mindenben nagyobb tapasztalatod van mint nekem 36 évesen 🙂

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    igazad van mert az biztos h egy személyautóból nem lát be az előző kamionba legalább is a sofőrt biztos h nem látja így azt sem láthatja h mit mutogat neki

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Az ilyen tötymörgők miatt vannak balesetek, nem csak kamion érhet utól, valószínűbb, hogy egy személyautó 120-al, aki gondolja, hogy a pályán haladnak és nem “tolatnak”! Utánna kihozzák, hogy gyorshajtás miatt okozott balesetet.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    ja, még annyit tennék hozzá, hogyha te hót fáradtan dolgozol, és elcseszel valamit lebasz a főnököd és szia, kijavítod, minden megy tovább. ha egy kamionos csesz el valamit, azt általában nem lehet kijavítani… az durvább szokott lenni. gondolj bele hogy mekkora felelősség van a te nyakadon, és mekkora egy kamionosén. most ezt nem csesztetésől írom, a kamionozás kemény meló, én 3 nap UTASKÉNTI kamionozás után is teljesen készvoltam, ráadásul csak romániába mentünk,1200km-re. (mondjuk lehet csak én vagyok így vele 15 évesen, de te se bírnád sokig, mint senki más!) szia.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    haver, én csak azt tudom javasolni hogy menj el egy kamionossal egy 3-4 napos körre, te nemtudod milyen, de a kamionos tudja milyen a gyári munka. összességében szépnek ítélem a kamionos életet, de van ami tönkrevágja, 1-1 szép út után csak annyi marad meg a söfőrben hogy egy merci után cammogott 70-el. szia.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    e legkissebb sebesség tábla lenne a megoldás, és a lassanmenőket is mérjék be, és büntessék ugyanúgy mint a gyorshajtókat, ha meg nem tud gyorsan menni de a pályán akar haladni, mehessen a leállósávban. ENNYI!

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    apinak jelzem hogy a megengedett max kamionoknak 80 km !!!!!! a sebesség határoló van kb 88
    92 állítva azt meg nem hiszem h 50 tonnával szaladgálnak román vagy bármilyen nemzetiségű kamionok akkora büntetést amit azért kapnak senki nem kockáztatja meg max éjszaka és csak rövidtávon kockáztatja meg és ha állítólag román a kamion akkor a rövidtáv kivan zárva arról nem is beszélve ha elkapják a horror büntetés mellett ráadásul tovább sem mehet amíg meg nem szünteti a túlsúlyt egyébként annál nincs is boszantób amikor valaki személyautóval 80 90 cammog a pályán egy kamionos nem séta kocsikázni indul hanem dolgozik és lehet h egy ilyen ökör miatt késik vagy ne agy Isten túl lépi a vezetési időt amit szintén szép kis büntetéssel honorálnak

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Az új bejegyzések egyre érdekesebbek…
    A kamionos dolgozik..igen más is dolgozik, és a munkahelyén be kell tartani a munkájával kapcsolatos szabályokat.Amúgy meg én is szivesebben letudnám az utamat gyorsabban, bárhová megyek autóval.De nem tehetem mert létezik a KRESZ, aminek a megszegését büntetik.A munkahelyemen engem is büntetnek ha nem úgy végzem a munkám ahogy elvárják, pedig nem vagyok kamionsofőr.Mint már írtam nem kötelező ezt a szakmát sem választani, el lehet menni akármelyik multihoz a gyártósorra dolgozni 70 ezerért 3 műszakba folyamatos hétvégi túlórákkal, és 30-400!! főnök napi b@szogatásával.Ne sírjon senki hogy így úgy amúgy, ő választotta.Én sem sírok hogy de szär nekem.De legalább a helyesírásom megfelelő.
    Az hogy meg hajtják őket, és szabályszegésre kényszerítik azért van mert hagyják magukat..

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Vegyük már figyelembe, hogy senki nem zavarhatja, vagy akadályozhatja a másikat, még akkor sem, ha a másik szabálytalanul közlekedik. Ugyanis te, mint tetvészkedő kalapos mesüge nem tudhatod hogy a másik miért siet! Akár a rosszul lett társával is siethet egy kórház felé…

    Nem kell gyorsítanod miatta, csak legalább állj félre…

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    HÁt én ha megelőzött volna a kamion ilyen helyzetben felvettem volna a tempót és nem engedtem volna vissza amíg le nem fényképezik, bááár ez elég életveszélélyes:D

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Jelen témakörben van 60 bejegyzés. Nem vagyok kamionsofőr, bár munkám során igen több évtizeden át kapcsolatban voltam velük, mint egy nagy cég külkereskedelmi munkatársa, így részben magamon is éreztem azon kötelezettségeiket, és körülményeiket, amiről kari beszélt. Ennek a hozzászólástömegnek a leglényegesebb mondanivalóját úgy érzem ő fogalmazta meg. Igen, így kellene a közlekedés során is a kamionosok felé fordulni.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    teherautó sofőr vagyok. a mi munkaidőnket a tachográf rögzíti. nekünk az árút időben a megadott címre kell szállítani. egy sofőr az autópályára általában azért szokott feljönni, hogy időben hazaérhessen. ha valaki ráér szuttyogni annak meg ott van a főút. mi sofőrök az autópályán dolgozunk, és nem pihenünk. ha valaki ki van merülve, az ne vezessen autót, így szól a KRESZ.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    teherautó sofőr vagyok. mivel a mi munka időnket rögzíti a tachográf be kell tartani a vezetési időt. az árút meg időben le kell szállítani. ha valaki az autópályára feljön az azért jön fel hogy minél előbb el érje az ulticélját. ha valaki ráérősen akar hazavánszorogni, az mennyen a főútvonalakon.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    háát, olvastam sok disznóságról de 15 éves fejjel csak azt mondom, hogy a pályán 120 alatt nem lehet közlekedni. a főutak más téma. én pl. azt bírtam, amikor a négyesen pallag és debrecen között (tudni illik minden nap megjárom ezt az útvonalat sulibajárás végett) reggeli csúcsban egy fiat polski mérnöki pontosággal a sáv közepén 55-el haladt, szemből persze jöttek folyamatosan, nameg ugye záróvonal is volt. általában 8 perc alatt teszem meg a 9 km-es utat, ez most kerek 21 percet vett igénybe.ha már lassan halad és nem lehet előzni legalább az út legszélén haladjon, hogy sávelhagyás nélkül legalább a motoros megelőzhesse. hogy azt ugye ne is említsem, hogy mekkora kocsisor torlódott fel mögöttem, és mind rám dudált hogy miért nem előzöm már be, intettem hogy mennyél b*meg le is húzódok hogy legyen hejed, de nem, ő nem előz. akkor mi is a probléma??

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Tisztelt szerkesztőség. Olvasva ezt a levelet sajnos az előbb író olvasóhoz csak csatlakozni tudok. Én is rendszeresen közlekedem az M5-ős autópályán és sajnos én is sok negatív tapasztalatot szerzek. Az érvénybeléptetett kamionos előzés korlátozása óta ugyan csökkent a kamionosok előzése, de sajnos egy re több szegi meg ezt a szabályt. Ezzel több esetben súlyos balesetveszélyes helyzetet okozva. Érdekes ugye megint beszélünk objektív felelősségről, de megint csak a magyar autósokkal szemben? Ugyan is ezek a szabálytalankodó kamionosok főleg Szerb, Rómán stb kamionosok. Csinálják mert hagyják őket. Rájöttek, hogy a tisztelt biztos urak csak annyit tesznek, hogy kiállítják a háromlábút és pihennek a mi adónkból finanszírozott szolgálati autójukban. Persze a háromlábú sem segít, mert ugye ezek a reniteskedők nem lépik túl a megengedett sebességet. Ahelyzet egyébként még rosszabb a tereléseknél. Ahol a sietős kamionosok “képtelenek” tolerálni a 60,80 km/h-s sebességkorlátozást. Kérdezem én : ki bírságolja ezeket meg, amikor simán továbbhaladnak és még ellenőrzést sem kapnak.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Tisztelt Pitty Úr!
    A kamionok vonaton u.n( RO-LA) szállítása az unios csatlakozásunk után szünt meg!Sajnos részem volt benne!
    A csatlakozás elött azért volt rá szükség mert Osztrák szomszédaink ,igen alacsony számban adtak közúti engedélyeket hazánk számára!A fuvarfeladat elvégzése érdekében a fuvarozónak vonatra kellet tennie kamionjait és Ausztrián keresztül ott megtenni az utat,onnan pedig ismét közúton!Ez volt a helyzet a keleti szomszédainkal,hazánk is kevés engedélyt adott ki számukra!(Kombinált fuvarozás!)Ha jók az információim a mai napig működik a szegedi RO-LA,de onnan csak a Törökök kamionok járnak!
    Ahhogy nem kell a magyar kamionnak engedély Ausztriába,úgy nem kell a román, bulgár kamionoknak sem hazánkban!Megoldást nem tudnék mondani,csak annyit hogy ha már a kamionost nem is,de legalább a méretbeli kűlönbségeket tisztelni kellene!

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Az,hogy mindig a kamionosokat szidjatok ugyanolyan mintha titeket is állandóan szidnának munka közben.Egy kicsit figyelni kellene autózó társainkra és nem csak az autópályán hanem mindenhol.Fogjatok fel hogy a kamionos dolgozik nem sétál.Az olyan kérdések hogy minek ment valaki kamionosnak szóra és válaszra sem érdemesek.A kamionosok ellen hozott törvények lásd előzési tilalom értelmetlen baromság.Akadálymentes utat mindenkinek.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    90 km a megengedett…csak jelzem, de a román meg a bolgár kamionosokkal tényleg csinálhatna már valamit a kedvenc “szervünk”. Persze trafipaxozni egyszerűbb. Gondolom úgy vannak vele, hogy az út majd rendbe teszi a bajokat, pedig kultúr- országokban ott vannak a civil elfogó kocsik és a türelmetlenkedő keletieket halálra büntetik. Persze akkor muszáj lenne mondjuk személyes kontaktust teremteni az elkövetőkkel, az meg lealacsonyítja a vitéz urakat.
    Egyébként meg mikor “fletónk” építgette az M5-öst rendszeresen rám előztek 130-nál(!!!!) 50 tonnával rommá rakott billencsek…de ha erről beszélek akkor rám fogják, hogy mellébeszélek, pedig konkrétan így volt!

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    90 km a megengedett…csak jelzem, de a román meg a bolgár kamionosokkal tényleg csinálhatna már valamit a kedvenc “szervünk”. Persze trafipaxozni egyszerűbb. Gondolom úgy vannak vele, hogy az út majd rendbe teszi a bajokat, pedig kultúr- országokban ott vannak a civil elfogó kocsik és a türelmetlenkedő keletieket halálra büntetik. Persze akkor muszáj lenne mondjuk személyes kontaktust teremteni az elkövetőkkel, az meg lealacsonyítja a vitéz urakat. Egyébként meg mikor “fletónk” építgette az M5-öst rendszeresen rám előztek 130-nál(!!!!) 50 tonnával rommá rakott billencsek…de ha erről beszélek akkor rám fogják, hogy mellébeszélek, pedig konkrétan így volt!

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Hé fiuk: ha látja a mellette haladó kamionos jeleit Ő is teherautóba ül ha nem is kamionba. A legnagyobb gond a bérekel van annyira leértékelték a kamionos szakmát az elmult 20 évben hogy az anyagi gondok miatt vagytok sokszor türelmetlenek. Én még emlészem arra az időre amikor kamionozni RANG volt .És a bér a ranggal járt. És a kamionost megbecsülték.MIÉT nem próbáltok össze fogni és harcolni ez ellen a megalázó BÉREK miatt.!!!!!

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Tisztelt hozzászólók!
    Többen itt a fuvarozó vállalkozók felelősségét feszegetik (felakasztás, esetleg még a pontos szerv megnevezésével is fűszerezve, börtön, stb.) A kérdés azonban ennél sokkal bonyolultabb. A fuvarozó nem azért kéri számon a sofőrtől az időt mert “lelketlen” vagy “pénzéhes” hanem mert egész egyszerűen nem tehet mást. Őt ugyanis szintén kényszeríti valami arra, hogy ezt tegye, ez a valami pedig nem más mint a piaci verseny. Ha ugyanis mindenki áthág(hat)ja a szabályokat akkor az aki ezt nem teszi az lemarad a versenyben és előbb-utóbb tönkremegy. Akkor mi a megoldás? Lehetne a szigorúbb és főleg következetesebb ellenőrzés, vagyis, mindenki tartsa be a szabályokat, és ne érje meg azokat áthágni? Ez a hatóságok felé fokozottabb igénybevételt jelentene vagyis adóemelést, tovább rontva ezzel a versenyhelyzetből eredő nyomást ezért nem biztos, hogy ez lenne a jó megoldás. Az igazi megoldás a rendszer megértése lenne, vagyis az hogy a személyautósok is megértenék a kamionosokat, tisztelnék a fontos szerepüket, nem csak a rosszat látnák bennük és ennek megfelelően segítenék őket a munkájukban, a kamionosok pedig ezt azzal viszonoznák, hogy nem élnek vissza a méret és súlyfölényükkel. Az állam pedig azzal, hogy olyan szabályrendszert alkot ami nem az éppen aktuális politikus “nagyszerű” ötletein alapul, hanem figyelembe veszi az összes szereplő érdekeit, és ezek között ésszerű összhangot teremt. Lesz ilyen valaha…? Ki tudja…?

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Az lenne a jó, ha a kamionok, minél többet tudnának vonaton utazni. Ez jó lenne a vasárnapi vezetőknek, jó lenne az utaknak és jó lenne a kamion-sofőröknek is, mert többet tudnának pihenni. Úgy tudom, Magyarországon, eléggé gyerekcipőben jár a dolog. Nem egyszer láttam már kamionszállító vonatot, majdnem üresen közlekedni. Azt hallottam, hogy azért nem működik a rendszer (nálunk), mert sokkal olcsóbb az országúti közlekedés.

    Addig, kedves autóstársak, segítsük a kamionosokat és ne hátráltassuk!

    Várom a témában, kamionosok hozzászólását! Tudni szeretném, mi a helyzet, ezzel kapcsolatban!

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Szerintem,ha valaki az autópályán akarja kipihenni az egésznapos fáradságait,az nem épelméjű!Javasolnám betartatni sok személyautóssal,a kamionosokra évényes,munka-vetetési-pihenőidöket!(AETR)!

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Kedves Gyuri! Ne az autópályán próbáld meg kipihenni egésznapos fáradalmaidat!Ha nehéz napod volt pihend ki magad,úgy ahhogy az a kamionosoknak elő van írva!(AETR)!!!Minket kamionosokat köt az idő,ezen értem a vezetési és munkaidőket!Megkérdezném azt:Jogossan rendelkezel akarva-akaratlanul a kamionos idejével?Szerintem ,nem!Azt tanácsolnám Neked,barátkozz meg a min120km/h sebességel,és akkor talán nem lesz részed folyamatos fény és hangteráoiában!

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Tisztelt Gyuri!Ha estére kimerül tudom javasolni a parkolókat a pihenős stílus helyett!Bizonyára Ön rutinos gépkocsivezető biztosan találkozott autópályákon a Ha fáradt álljon meg felirattal!Jobban járna mindenki,ha nem tartaná fel a munkájukat végzőket,vagy a családjukhoz haza igyekvőket.

  • 2017.10.31. at 12:47
    Permalink

    Jánosnak:
    a kapaszkodósávot ne kell figyelembe venni mint párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest, így nem tartozik senkire a jobbra tartási kötelezettség.Amennyiben feltételezzük hogy a megengedett legnagyobb sebességgel haladunk.(ergo ha lakott területen kívül van kapaszkodósáv, 90-nel nyugodtan haladhatok a külső sávban, mert nem tartok fel senkit, és előzni meg nem előzhet-ne- meg senki)
    Papszinak:
    Senki nem kérte hogy kamionos legyél.Nem kell megreformálni semmit, a büntetést a cég tulajdonosának kellene csak küldeni, nem a sofőrnek, hiszen mindenki tudja hogy a sofőrök hajtva vannak.De ki a hibás?A logisztika ami mindent másodpercre akar kiszámolni, a főnök aki elhiszi hogy ez így működik.Ha minden hivatásos sofőr a sarkára állna akkor a főnökök sem tudnának a “nem kötelező itt dolgozni” dumával fenyegetőzni.Nálunk a beszállító cég sofőrei nem szívbajosak, ha lejár az idejük szépen félreállnak, ha sürgős a cucc akkor küldenek sofőrt aki behozza a fekve maradt autót, vagy váltott sofőrök mennek érte.
    Magyarországon csak akkor ér el az ember bármit ha összefog a vezetőség ellen, ergo minden ilyen dolgot minden sofőrnek azonnal perre kellene vinni.Egy év után megváltozna minden.
    Cibernek:
    Nem 100km/h a minimum sebesség autópályán:
    Autópályán, autóúton a minimális sebesség ha a látási és az útviszonyok lehetővé teszik: 60 km/óra. Ez azt jelenti, hogy aki a jogszabályból adódóan vagy a saját erejéből nem képes ilyen sebességgel haladni, annak tilos az autópályán, autóúton közlekedni. Pl: elromlott járművet vontatva (40 km/ó) a legelső lehetséges helyen, el kell hagyni ezeket az utakat!

    És végül a cikk írójának:
    bakker, ha ráérsz ne menj az autópályán!Vagy ha igen, csak akkor menj ha nincs forgalom!Én is mentem már személyautóval 140-180-km-t autópályán 95-100-ra állított tempomattal, de éjjel mikor senkit nem zavartam.Ha van forgalom akkor fel kellene venni a ritmusát!

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Tudjátok miért van mindez???Én elárulom!A kedves drága tachográf,vagyis a vezetési idők miatt,illetve hogy szinte kivétel nélkül a főnökük belehajszolja őket a dologba!Mert még ma oda kell érned,stb,stb!Teherautóztam11évet,az útvonalat le kellett járni!nem volt melléduma!Én is ugyanígy mentem!Mert aki nem tudta leteríteni az összes boltot,az nem maradt meg!Szóval ne mindig szidjátok őket!Sokszor a sokszázezres bírságok miatt sietnek!…………NO COMMENT!!!!!!

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Kedves Judit!
    Valóban nem jó,ha két kamion egymás mellett verdázik a pályán.Egyébként szabálytalan is,amit a párhuzamos közlekedés szabályai tiltanak is.Mögötte megy,levideóz,fényképez,majd rendőrségnek bemutat.Nem valószínű persze,hogy bármi is történik,de ha több ilyen bejelentés érkezik,akkor talán előbb vagy utóbb csak lesz valami érdemben előrelépés.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Kedves Vadkan “Úr”!
    A stílusa hagy némi kívánnivalót maga után.
    Az előző véleményhez meg csak annyit,hogy aki 85-90km/h-val megy autópályán személygépkocsival az nem szabályosan közlekedik.Szándékos akadályoztatásnak minősül a KRESZ szerint.
    Tessék utánanézni!Nem utolsó sorban balesetveszélyes tevékenység.
    Aki fáradt a szabályos tempóhoz (autópályán 130km/h),az vagy ne menjen pályán,vagy pihenjen le mielőtt útnak indul.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Na ez az a helyzet, amikor a tudatlanság szorgalommal párosul. Autópályán a legkisebb sebesség elő van írva, ami 100 Km/h. A tisztelt levélíró talán ha tanulmányozná a KRESZ-t, nem írna ekkora butaságokat. A KRESZ alapján, autópályán 80-90 km/h sebességgel való haladáskor akadályozza az autópályán közlekedőket. Ezen pedig még ő háborodik fel? A közlekedésben a legveszélyesebb manőver az előzés, sávváltás és a tolatás. Gyakorlatilag, mivel a mögötte haladókat folyamatosan előzésre kényszeríti, veszélyhelyzetet okoz. Ha a mutatóujját kinyújtja másra, gondolkodjon el, mennyire nehéz magára mutatni vele! Ajánlom neki a KRESZ szabályai könyv tüzetes átolvasását néhányszor, hogy eggyel kevesebb veszélyokozó maradjon az utakon. Legjobb persze az lenne, ha egyáltalán nem vezetne, esetleg szamarat, azt is csak a mezőn.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Sajnos túl sok a kretén az utakon, sokan csak egymást akarják szívat, és itt a baj. A sebességhatárokkal nagyon nem értek egyet. Több alkalommal csak azért nézték el a bírságot, mert ismerős a rendőr. Megyek városon belül, ahol ugye 50 a sebességhatár. Haladok 20-30-as tempóval, sétakocsikázás a vízparton, sehol senki, télen egy madár se jár arra. Rendőr arra jön,. megállít: túl lassan haladt, ilyet tilos. Mondom anyád, ha meg 60-al megyek, az meg túl gyors. Milyen egy kib.szott rendőrállamban élünk ma, ahol alsó és felső határa si van a sebességnek, sőt, úgy összehúzza a határokat, hogy lassan matekolni kell hogy meg ne büntessenek. Merthogy kocsiba szétment a kilóméteróra, hát inkább lassabban hajtottam. De azt nem lehet. Ha meg odalépe, nem tudom mikor lépem át a sebességhatárt, és gyorshajtás. Amíg nem jön meg az alkatrész, addig nem lehet megjavítani. Márpedig olcsó, használt motyót sokszor hetekig vadászni kell. Szóval nagyon nem tudom megérteni a dolgokat. Gyönyörű táj van, természet, minden, de megnézni tilos. Ha siet valaki, sietni tilos. Itt már semmit nem szabad Köst be az övet, kismillió elektronika legyen a kocsidba, saját kocsit nem építhetsz mert nem engedélyezik. Őszintén: hová fajulunk még?

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Tisztelt Szerkesztő ! Az eset egyáltalán nem egyedi. Velem szintén megtörtént az alábbi dolog, majd látni fogják, még talán ciffrább az ügy. Szintén M5 autópálya és egy hosszú nap után teli kisbuszommal ( személyautó ), és rakott utánfutóval jöttem haza Budapestre Kecskemétről. A km-órám stabilan a 90-en van, de tudom, hogy csal minuszban 10%-ot és e szerint vezetek mindig, tehát 99-100 körül haladtam. A szitu ugyanaz, mögém ér a kamion, majd villog, stb. Ez kétszer megismétlődött néhány percen belül, mindkettőt le is videóztam telefonnal, úgy, hogy a sebességem is látszik, és az elkövető kamionok rendszáma is. Az egyik Osztrák, a másik Román kamion volt. Fogtam a telefont ( kihangosítóval ) es telefonáltam a segélyvonalra, ugyan már nézzék meg a kamionok tachográfját, ezeket a bejelentéseket nyugat-európában komolyan veszik. Kicsit gyorsítottam is, hogy ha kérdés felmerül, tájékoztatást tudjak adni a kamionok helyzetéről. A meglepetés akkor jött, amikor a diszpécser meghalgatva a sirámom, szó nélkül lecsapta a telefont. Később láttam, hogy az egyik kamion kiáll egy pihenőbe a másik nagy gázzal tovább. Kérdéseim : – Még utól sem érhetett volna a kamion, nem hogy megelőzzön. Ők törvényen kivül állnak ? – Mivel súlyosan balesetveszélyes, és szabálytalan a dolog, miért nem lépnek fel ellene ? – El tudtam volna mondani a renszámokat, stb, ellenőrizhető lett volna akár a pályán, akár esetleg valamelyik határ előtt, nem érdekel senkit. – Hogy meri letenni egy szaros segélyvonalas diszpécser a telefont, ha bejelentést teszek ? Folyamatosan hallok ilyen és ehez hasonló történeteket kollégáktól, ismerősöktől, semmit nem tesz a hatóság. Ki ezért a felelős ? Üdvözlettel műhelyes

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    “Január elsejétől lépett életbe az a KRESZ módosítás, melynek értelmében a 7500 kg-ot meghaladó tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel tilos az előzés az autóutakon és autópályákon. A tilalom csak napközben él, egészen pontosan hajnali 6 órától este 22 óráig szegi meg a közlekedés szabályait az a sofőr, aki kamionnal előzésbe kezd.”

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Sziasztok. Draga honfitarsaim , Urvezetok es Holgyvezetok! Tessek autopalyan minimum 95 km/h-val autozni es nem lesz baj az elozo kamionnokal. Viszont ha ennel a sebbesegnel rad eloz a kamion akor jobb ha lassitasz mert nagy az eselye hogy MEGHALSZ. Elozni tilossal en nem ertek egyet el is mondom miert. Angliaban mindenhol lehet elozni kamionnal, kicsit talan nagyobb a forgalom ,mint magyarorszagon. javareszt 3 savosak az autopalyak, de ketsavon sem turelmetlenek az emberek. Tehat ott tanitjak h a teherauto nem az ellenseged es ha kirakom az indexet altalaban beengednek ha kell lasitanak. Max sebbeseg 112km/h szemelyautoval, es megis mindenki halad. Ja, meg valami: Barmilyen tablat kirakhatnak , akkor is elozni fogok kamionnal, ha biztonsagosnak itelem meg az elozest. Ugyanis a soforok 99% szazaleka profi es ez a szakmaja. Ti meg csak siessetek nagyon csak a donorkartyat elotte tessek kitolteni. Szebb jovot polgartarsaim.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    magi. Szerintem ez egy döntetlen harc,háborut senki,viszont csatát hol a személyautosok,hol a kamionosok nyerik. Igaz,mindkét oldalon vannak “baromarcok”,de talán el kellene gondolkozni azon is hogy a kamionok szolgáltatást végeznek,dolgoznak,és bizony sokszor szűk a határidő,a személy autosok fele csak autozik,másik fele meg munkaeszközként használja autoját, DE! most figyusz! A KRESZ az is előirja hogy lassu haladással ne akadályozd a forgalmat,mert ezt mások antiszociális viselkedésnek veszik. És nem csak ám a személyautosok,nem, hanem olyan ráérősök is,akik csupán csak SZIVATÁSBOL akadályoztatnak. Nos utobbiaknak üzenem,egyszer majd elötted is megy egy szivatos,és akkor teis elállatiasodsz. Ugye ugye.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Az iratlan szabály itt azt jelenti, hogy odafigyelünk egymásra. Hogy nem akadályozzuk készakarva a másikat. Hogy inkább segítjük a közlekedésben és nem betartunk neki. Hogy nem visszaélünk a joggal, hanem élünk vele. Mert ugyan szabad 85-el menni – sajnos – a pályán, de ha ezzel valakit akadályozok, akkor vagy elengedem, vagy kicsit felgyorsítok legalább a hajmeresztő 90-ig. Mert nem telik sokba, leginkább semmibe. Hogy nem vagyok paraszt másokkal és nem szívatom pimasz módon, ez is egy iratlan szabály. Ellenkező esetben ugyanis deklarálom, hogy egy pitiáner frusztrált kis pöcs vagyok, akit otthon anyu gipszkutyának néz, és csak vezényszóra hugyozhatok, ezért csupán a roppant 1.4-es ménes bádogjában érzem magam mindenható férfinek.
    Én általában ezért röhögöm ki az ilyeneket és sietve távozom jobbra 200 körül is, ha valaki közeledik hátulról. Nem érzem magam kevesebbnek attól, hogy megelőznek. Ilyen egyszerűek ezek az iratlan szabályok ebben az esetben.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    sziasztok sajnos amivel én járok az le van korlátozva 85 re úgy hogy nyugaton előzni tilosnál ,convojt gyűjtök magam mögé ,egyes országokban mint például spanyol vagy angol 90 a limit,a franciáknál a rendőr meg állít ha 80 haladok /egyszer volt/ és még egy, németben a német kolléga be intett nem tudván hogy azért megyek 85 el mert le vagyok korlátozva úgy hogy tisztelt úrvezető mindig próbáljon úgy közlekedni ahogy azt a forgalom meg engedi ill ne tartsa fel a kamionokat, ha 100 as tempóra képes az autója, és az út ill látás viszonyok megengedik akkor próbálja ezt be tartani.a lassú tempó nagyon veszélyes főleg önre nézve

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Tisztelt kommentelők,nem kivánok belemmi a szokásos magyaros sárdobálásba,te tény, lenne mit tanulni a nyugati közlekedés kulturából nálunk is mondjuk autópályán és azon kivül is!!!

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Ahogy már írtam, 85-90-nel ne közlekedjen szgk az autópályán, azzal egyetértek. De mi az, hogy írott és ÍRATLAN szabályok? A közlekedés minden, hangsúlyozom: MINDEN mozdulata le van szabályozva, úgy hívjak, hogy KRESZ. Be kéne tartani (szgk-nak, kamionnak, traktornak, motorosnak, gyalogosnak, mindenkinek), kb 95%-kal csökkennének a balesetek. Mi az íratlan szabály? Az, hogy nem tartjuk be az írottat? Gratulálok!
    Továbbá: Tisztelt Káosz (vagy menő módon, külföldiesen: Chaos): Mi az, hogy a pálya a kamionoké? Vedd már észre, hogy a belső sávból ki vagytok tiltva!
    Tudom, hogy a munkaadók hajtják a sofőröket. Ettől még szabálytalan, ha 85-90-nel mennek pályán. Azt is megértem, hogy időben oda kell érni sok helyre, de akkor sem csak a kamionok közlekednek, hanem mások is. Elvárjátok a személykocsiktól a maximális toleranciát (mert nagyobb az autótok), ha meg nem, akkor ledudáljátok, toljátok, veszélyeztetitek? Nézzetek már tükörbe TI is (azért IS, mert mindenkinek így kéne tenni)!
    Amikor meg én mennék közúton 100-zal (mert ugye pontosan ugyanannyival lépem túl a megengedett sebességet, mint a kamionok a pályán 90-nel), akkor én dudáljak, mutogassak, anyázzak a kamionosokra, mert csak 89-cel tudok menni, pedig előfordul velem is, hogy sietek (pl munkába megyek, vagy urambocsá, haza, este)? Tudom én is, hogy sok a mazsola, sok az idióta, de sajnos együtt kell élnünk velük, még ha nem is szeretjük!
    Szóval nem csodálom, hogy sokan utálják a nagyautókat, én sem nagyon szeretem. De ez nem jelenti azt, hogy mindig be akarok tartani nekik, csak akkor, ha valahogyan szivatott, de akkor visszakapja, ez már csak emberi alaptermészet.
    Jó utat mindenkinek!

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Ezt a levelet inkább meg sem kellett volna írni.Az autópályán vannak írott és úgymond íratlan szabályok,viselkedési normák.Ezzel nyilván a levélíró nincs teljesen tisztában.Teljesen megértem és egyetértek a fuvarozó kommentelőkkel,pedig én csak személyautós vagyok,igaz,sokat mentem én is nemzetközi utakon,van egy kis fogalmam.Aki 85-tel szeretne autózni,miért választja az autópályát?

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Nemzetközi kamionsofőrként naponta tapasztalok hasonló eseteket,és nagyon feltud bosszantani ha a kis cammogó mazsola beáll elém alig 80al.Én mennék mint ökör(max.89el mert ugye ennyit tud a verda,ennyire van bekalibrálva a tachográf)mert hajt a cég,a spedició fél óránként rám telefonál hogy merre járok mikor érek az áruval mert ha elkések akkor rám vágják a cégnek szóló büntetést(kötbért)bár jobb esetben csak a cég zár be munkaidejük végén, ahová viszem a cuccost,és akkor csak másnap szednek le,vagy mert perceken belül lejár a vezetési időm,munkaidőm,és ki kell állni mert jön a policáj és keményen büntet a túl vezetésért.10 perc túlvezetésért már 100ezres nagyságokban beszélhetünk, 1 ó. túlvezetésért milliókban.(személyes tapasztalat)Arról nem is beszélve hogy a le és felrakóknál is várakoztatják az Emberlányát,ami megintcsak a munkaidőnkből megy el..Persze hogy SIETÜNK,mert sietnünk kell(ene) ha a személyautósok is belátóbbak lennének!!Sokan nem is tudják a kisautósok közül h bennünket a KRESSZ mellet egyébb szabályok (AETR) kötnek. Napi 9 óra vezetési idő,13 óra munkaidő,és max 11 óra pihenőidő van 1 sofőr esetében, 2 sofőrnél (4 kéz) már napi 18 óra a vezetési idő,9 óra pihenőidő jár, és 30 órás munkaidő periódusok vannak.Tehát 30 óránként lehet aludni max.9 órát,(a többi idő a vezetésről és rakodásokról szól)de ebbe a 9 órába bele kell férni a tisztálkodásnak,és az étkezési időnek is.És mi akkor is megyünk,visszük az árut, éjjel is amikor a kisautós otthon az ágyikójában az igazak álmát alussza..Amikor meg “pihenünk” akkor is készenlétben állunk,őrizzük a kamiont,mi nem mehetünk HAZA,sok esetben több száz (ezer) kmre vagyunk az otthonunktól,családunktól.Tehát minden percünk be van osztva..Ajánlom “szabály Gyurinak” hogy csak 1 hónapra üljön kamionba volán mögé,és csinálja végig tisztességgel ezt a munkát!!Békázzon több tonnákat naponta a 9 óra vezetése mellé a fel és lerakodókon,hallgassa végig a targoncások,raktárosok,áruátvevők, biztonságiőrök, portások,stb.sokszor arrogáns utasitgatásait,a spedició,megbizó,munkáltató stb. parancsolgatásait,és mindezek tetejébe cammogjon a sok idióta személyautós mögött hullafáradtan amikor már csak úgy les ki az Ember a fejéből,és azt várja mikor hunyhatja le egy percre a szemét!! Ha mindezt VÉGIG TUDJA, BIRJA csinálni, na akkor oktatgasson ki bárkit is a kamionosok közül a helyes közlekedésre!!!! Megnézném mennyire lenne higgadt ha magafajta töketlen mögött kellene naponta végigsasszéznia kamionnal akármelyik autópályán!!!!!Ja és a BELSŐ sávot kimondottan a személyautósoknak tartják fennt,ott lehet tolni neki ami a csövön kifér!!(max.130-al)A külső sáv a KAMIONOSOKÉ,mi csak ezt használhatjuk,a belsőt max. csak előzésre, vagy esetlegesen kanyarodáskor márha az nem aupálya!!A 80-85el haladó LASSÚ jármű NEM az autópályákra való,arra ott vannak az egyébb fő és melékutak.Ha “kirándulni”akar akkor ne az autópályát használja Gyuri barátunk!! A nemzetközi jelzést pedig hát hogy is mondjam,én is bemutatnám neki adott esetben,ha előttem cammogna,én nemcsak rá dudálnék villogtatnék,hanem le is tolnám a taligájával együtt…Judittól meg azt kérdezném,honnan tudja hogy a kamionsofőrök egymással beszélgettek amikor a párhuzamos sávban “együtt” haladtak Órák hosszat?Ott ült a kamionban és látta hallotta? Mert igencsak éles hallásról tett tanubizonyságot ha ő a kamionok mögött levő valamelyik sávban autókázott és hallotta amint azok előtte minimum is kb 20 mrel egymással beszélgettek menet közben.Vagy ha még látta is akkor meg külön gratula az éleslátásának,át a kamionok pótkocsiján és traktorán keresztül…

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Az a baj az ilyen agyhalott kreténekkel, hogy ne fogják fel, a pálya a kamionoké. Nem azért épült, hogy hétvégén legurulj a balcsira vagy meló után hazadöcögj nyolcvannal hanem, hogy a kaja eljusson az asztalra valahogy. Ez az agyoniskolázott droid is valószínűleg árufeltöltő a Tescoban és hazafelé azon agyal, hogy jó helyre rakta e a disznósajtot, de eszébe nem jut, hogy ha az a kamion késik lehet, hogy neki sem lesz mit kirakni a pultra. Írom mindezt úgy, hogy összesen egy hónapot kamionoztam. Azóta sem volt olyan stresszes, szar melóm.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Magyarország az egyetlen, ahol személyautó pályán 80-90-közt ténfereg normál körülmények közt. Az emberek leszarják a másikat, a fejekben meg nem fordul, hogy másnak ez gondot okozhat, napos késlekedéseket, munka elvesztését, de kisautók közt is balesetet okozhat az alacsony sebesség. Sajnos a vezetés agyi tevékenység, rengetegen nem alkalmasak erre a feladatra. És az önző leszarom magatartás minderre rájön. Roppant szomorú ez és sajnos a mára egyre gyakoribb kamionbalesetek egyik okozója is, hisz az idegeskedés, feleslegesen fokozott extra figyelem mind fárasztja a sofőrt, ami esetleg pár 100 kilóméterrel később bosszulja meg magát egy baleset formájában.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Bár ez a hozzászólás kicsit hosszúra sikeredett, remélem eljut a cikkben említett higgadtan autózó társunkhoz…. Kedves higgadtan közlekedő autós kolléga! Az a baj, hogy egyszerűen korlátolt vagy és képtelen vagy beleélni magad más ember helyzetébe. Néhány hetente megteszed a Kiskunfélegyháza-Budapest útvonalat, majd hazafelé sétaautózol 85-90-nel az autópályán. El sem tudod képzelni, hogy egy kamionos aki mondjuk nem Kiskunfélegyháza és Budapest között hobbiautózik hanem Manchesterből kell Ankarába eljutnia vagy éppen Hamburgból Thesszalonikibe, szóval ennek a kamionosnak igenis számít az, hogy ne pont 80-nal tegyen meg 3-4000 kilométert hanem esetleg 85 vagy 90-nel. El sem tudod képzelni, hogy ezek a kamionosok mindennél jobban vágynak arra hogy pár órával hamarabb érjenek haza 5 hét távollét után a családjukhoz, vagy éppen azért sietnének, hogy elkerüljék a hétvégi kamionstopot amivel napokat veszíthetnek. És akkor jössz te (kis betűvel), és próbálod nevelni őket. El nem tudod képzelni, hogy egy agyonhajtott, agyonregulázott, agyonbüntetett és agyonszívatott kamionosnak mennyire jól esne ha inkább minden autós egy picit segítene neki, ahelyett mindenáron önkéntes rendőrt játszi, és kedves higgadt hobbiautós TE veszélyezteted magadat és az összes többi közlekedőt ezzel a viselkedéssel, mert ha TE nem csinálnád azt amit csinálsz, akkor a kamionosnak nem borulna el az agya a 2500-ik kilométer után és nem vágna át a másik sávba és utána nem mutogatna és nem szorítana le téged. Ha csak egy pici emberség szorulna beléd, akkor ha ragaszkodsz a 85-ös tempódhoz, akkor ha meglátod hogy 25 dühös és siető kamionost húzol magad után, akkor kimennél egy parkolóba amíg azok elmennek melletted és immár egyedül autózhatnál 85-tel a következő parkolóig, amíg felgyűjtesz magad mögé újabb 20-25 kamionost.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    T.Krausz. Az ötleted jó, bár én a tökénél fogva akasztanám fel őket, csak sajnos ez nem így működik. A magyaországi fuvarozási vállalkozók többsége nagy királynak érzi magát. Igaz hogy sok embernek adnak munkát, de a vérünket is kiszívják. Kőkeményen visszaélnek azzal, hogy magyaországon rengeteg ember van munka nélkül. Már ott tartunk, hogy román és szerb sofőröket alkalmaznak (saját szememmel láttam) hogy minket sakkba tartsanak. Nekem pár éve egy pesti maszek azt mondta: ha egész éjjel megyek, és hajnalban már halott vagyokk, igyak még egy kávét, és menjek tovább. Aki nincs tisztába a mi munkánkkal, fogalma nincs hogy itt milyen ocsmány dolgok történnek, amit a pénzéhes munkaadóinknak köszönhetünk. Pontosan az embertelen munkakörülményeknek köszönhetjük, hogy az utóbi 10 évben felhigult a kamionos társadalom. Türelmetlenség, és agresszivitás jellemzi a mostani kamionosok 60 %-át. Ehhez az a körülmény is hozzá járul, hogy a sofőrök sokszor a fizetésüket sem kapják meg. Én 4 évig pereskedtem a legnagyobb magyarországi fuvarozó céggel. Úgy hogy közben dolgoztam. És persze munkaközben, sejtheted, hogy nyugodt voltam, mint a kárpáti medve heréléskor. A fórumozó társaknak pedig üzenem, hogy nem egymás mocskolására kellene energiát fordítani, inkább a kultúrált közlekedésre fektessük a nagyobb hangsújt. szép estét. papszi.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Az ilyen okos tojás, valóban jobb lenne ha földúton járna, ne 95-tel menjen, hanem legalább 120-al autópályán, ha olyan béna, hogy ezt a tempót nem tudja tartani, akkor menjen az anyja 3,14-jába. ne az autópályán szédölögjön, mint a mérgezett egér.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Hidd el amit leírtál a követelményekről elhisszük! A lábánál kellene felakasztani mig észhesz nem tér aki így kezeli a közlekedést. Azt ajánlom diktafonnal vedd fel és hozd a hatóságok tudomására amikről beszélsz.
    Ezeket a vállalkozásokat azonnal be kell zárni! Az ilyen munkahelyi vezetőknek meg börtönben a helyük!
    AMÍG NEM KÉSŐ!!!

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Közben eszembe jutott, mégegyszer végigolvasva a szöveget :”Miután hirtelen kormányrántással áthasít a kamion a belső sávba, ami időközben szabaddá vált, majd az előzés során nemzetközi jelzéseket mutat nekem, dudaszóval mellékelve.”
    Innen üzenem, hogy a “nemzetközi jelzéseket” nem is láthathatja az alacsony személyautóból.
    Amig mögötte van azért mert magas a fülke, ha meg mellette akkor meg a traktor kereke van egymagasságban a kocsival, egyébként meg holttérben van a kamionos.
    Ez persze csak okoskodás a részemről, de bocs, csak elgondolkoztam rajta, bár lehet hogy nics igazam.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    sziasztok. 23 éve kamionozok.sokan nem ismerik a kamionosokra vonatkozo szabályokat.sztem olyan emberek alkották,akiknek fingjuk nincs erről a gyakorlatban.az AETR szabály gúzsba köt bennünket,meg kellene reformálni.az utakon óriási a zsúfoltság,nekünk mégis idöben kell célba érni.nem sportból rohanunk,a munkánk részévé vált (sajnos) az állandó sietség.hetekig úton vagyunk,ez is feszültté tesz.én volt hogy 2 hónap után jöttem haza.sokan a fáradtságtól lesznek agresszivek.a személy autós,aki lehet hogy csak a szomszéd faluba megy,nem érti,miért örjöngök mögötte,ha 80-al megy.miközbe teherautóval előzni tilos.én mindig 90-el mek,ahol tudok.ha késünk a le,vagy a felrakó helyről,óriási a balhé.ha vmi jól sikerült,a főnökök egymásnak gratuláln ak,ha szarul,akkor minket okolnak. Fenyegetésekkel ösztönöznek bennünket a szabályok áthágására, mondván ha nem tetszik nem muszáj itt dolgozni, ez minden “magyar” vállalkozónál így van. Ha AETR szabályra, és rendőri kontrollokra hivatkozunk, leszarják. Ha viszont megbüntetnek bennünket, (mint engem is 320 000 forintra) akkor azt mondják, miért nem tartottam be a szabályokat. A fuvarozást nem lehet tiszta lappal csinálni. Az én munkaidőm nem reggel 8-tól délután 4-is tart, hanem január 1-től december 31-ig. A személyautósok ezekkel a dolgokkal nincsenek tisztába, aki mégis, az is leszarja. M1-es autópályán, ahol teherautóval előzni tilos, miért ment egy merci 70-el előttem? Utolsó pillanatba értem be a garázsba, mielőtt a vezetési időm lejárt volna. És még egyet: Európa öszes országában azt tapasztalom, hogy 10 balesetből 8-at személyautósok követnek el, pedig ők minden éjjel a saját ágyukban alszanak. Én a 12 hónapból 11 és felet a két négyzetméteres bádogkaszniba élek. Nem panaszkodás volt, hanem tények. Még annyit: ha kamionosok nem lennének, nem lenne otthon semmitek az asztalon, nem lenne plazma tévéd, meg a gyerekednek 30 000-es mobilja. És a tesco meg az auchan is üres lenne. Szép estét. üdv. papszi

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Tisztelt higgattan közlekedő autós “kolléga”.Ön még lehet nem nyert a lottón,ennek ellenére nagy szerencse érte!Ugyanis ha én érem utol,mert betartatni akarja velem a nyolcvanat,valószínü eltaposom a kamionnal mintz a sz..t!!!Ha te kis p.cs azt hiszed te vagy a szabály gyuri.akkor állj be a belső sávba 130-cal,azt próbáld betartatni Valószínü az első parkolóban letépik az arcodat!Az ilyen agyagedényeknek mint te vagy a földúton a helye.nem az autópályán!Baráti üdvözlettel:A kőszegi Attila.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    János! a cikkhez füzném,hogy a kamionok sebességhatároloja szinte minden esetben 90km/h ban van kalibrálva,tehát semmi turpisság nem kell ahoz,hogy ennyivel közlekedjenek.Szinte egész europában,írom azért mert mint kis hazánk nem igazán tartozik közé,semmi problémát nem okoz a 90-es tempó annyira,hogy még a trafipax sem mér be,szóval még csak dorgálás sem jár érte,elfogadott hisz sok olyat szállitunk amit emberek tömege vár napota,hogy időben megérkezzen.Hogyan amikor igen személyautosok macska egér játékot játszanak azzal a tudattal,hogy ha probléma lenne ő csak a pedálra lép és eltünt.A személyautosoknak köszönhető az egész napos elözési tilalom,akkor legyenek annyira tekintettel,hogy autopályára ne szédülögni jöjenek fel,haladjanak s többet foglalkozzanak önmagukkal sem mint másokkal, igy nem fog elöfordulni,hogy levillogják,dudálják.Esetleg kapaszkodosávnál még eszükbe juthatna,hogy a jobbratartás rájuk is vonatkozik nem csak kamionokra.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Azt azért a tisztelt kamionos kommentelők ne felejtsék el, hogy autópályán 80 km/h számukra a megengedett!
    Ha nem előzgették volna egymást percekig, akkor biztosan nem lennének kitiltva a belső sávból.
    Továbbá nem kötelező 130-cal menni, az csak a megengedett legnagyobb sebesség (ennek ellenére egyetértek azzal, hogy 85-90-nel menjenek le a pályáról).

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    egy idióta aki személyautóval ilyen tempót választ autópályán, ha annyira ráér mennyen a méllékútvonalakra, ne tartsa fel azt, akinek határidőre kell oda érnie valahová.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    A két hozzászóló közt van az igazság, nem értem, hogy miért fizet az M5-ös autó pályáért díjat, ha séta kocsikázni akar, majdnem párhuzamosan megy a régi ötös használja azt és még fizetnie sem kell érte, többet is lát, ha nézelődni akar, mert nem siet az biztos. A kamionosok, hát igen az is egy külön story, viszont az én tapasztalatom szerint betartják az előzési szabályt. Találkoztam már én is egymás mellet haladó kamionnal, viszont nekem bejött, mert egy épp leszűkült egy sávra az apálya és sorolt be a tömeg tisztességesen, csak ugye a szokásos q7-es, 1000 audik, BMW-k a leállósávból az egész sort megelőzve tolakodtak be, erre beállt egy idő után 2 kaminyon egymás mellé! Csak gratulálni tudtam nekik, érdekes szinte azonnal érezhetően megindult a torlódás. 🙂

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Teljesen igazad van,totál balasetveszély az alcsony sebesség, veszélyesebb, mint a 160.
    Tanulni kéne a magyar “úr” vezetőknek, a szomszédos nyugati atópályás stílust.
    Aki 90-el poroszkál, menjen le a 90 km/h-ra kalibált főutra, 130-140 között megyek a pályán álltalában, de rendkívűl bosszantó, hogy elöttem poroszkál a sok mazsola.
    A másik kedvenc aki a 90-es kamiont 95-el előzi, és fel van háborodva hogy 130-al érkezik mögötte az “agresszív ökör” és levillogja.
    Megértem a stilusod, mert nálam is elszakad a cérna, ha behuzott kézifékkel cirkulálnak azon az úton, ami nem arra készült, hogy a tájat nézzük.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Gratulálok az ilyen közlekedőknek!Mármint a személyautósra értem.lehet nyugodtan autózni 80-85-el a pályán,meg bárhol is,csak ha a kamion odaér 88-89 tempomattal és beleszeretne kezdeni az előzésba akkor nem kellene felgyorsítani a kisautósnak!(innen fakad a nagyobb sebesség)majd pár perc mulva ismét lassan haladva megint feltartani a kamionost.(és kezdődik minden előről)persze hogy elege van az ilyen esetekből a kamionosoknak amikor napi 9 illetve 10óra vezetés alatt 15-20 ilyen esettel találkozik. És a kérdés hogy akkor ki szivat kit? (személyautósnak se vezetési időre,se munkaidőre,se leadási isőre nem kell odafigyelniük)persze nem is kapnak már-már több millios büntetéseket.(pl, a személyautós a parkolo előtt feltartja és 1-2 percel tul vezetnek a lassabb tempó miatt,amit más országokban pár nap mulva sullyos pénzbüntetéssel dijjaznak és kényszerpihenővel)

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    nos csak annyit.Pályán a 100 az a tempó melyet “kötelező és főleg ajánlott” tartani.Mivel a T.autóstárs nem szeretne ennyivel menni akkor javasolt a kerülő utak használata.De a felvetés második része az,hogy a kamionok akár belföldi akár külhoni “simán” elhúz.Törvény ide törvény oda SIETNEK!!!!Nos erre csak annyi a megoldás,hogy kamion 9O -7O-5O és mindenhol előzni tilos!!!És ha az illető belföldi vagy külföldi szabálysértés esetén jogsi be és addig legalább kihasználja a pihenő időt!!Eset kivizsgálása kb:2-3 munka nap.

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Sziasztok,akkor mi van amikor 2 kamion egymás mellett megy hosszú-hosszú időn keresztül,esetemben 2 órát,és beszélgetnek!!nyilván élvezik hogy a bárgyú birka tömeget az autósokat “vezethetik” úgy hogy nem tudunk előzni,mert nyilván élménybeszámolóznak.büntetni kell őket mint a szél!!

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    szelidorzo írta: 19 perce már bocsi ,de kia f……sz jogosit fel téged arra? hogy aki betartja a szabályokat azt le barom állatozd ez barátom csak téged minösit és az efféle emberek miatt vannak a balesetek . mert azt hiszi ,hogy az övék minden –

  • 2017.10.31. at 12:48
    Permalink

    Amelyik személyautós az autópályán 85-95 km tempóval traktorozik, nagyobb veszélyforrás, mint aki 160-al hasít. Aki egyéb közlekedési ok hiányában így álmodozva megy egy gyorsforgalmi úton, az ön és közveszélyes barom állat, akitől simán be kéne vonni a jogosítványt közúti veszélyeztetés miatt.

  • 2017.12.01. at 10:01
    Permalink

    ezt nem mindenki fogja érteni, de mind1: ha valaki jókor illesztet és “lerúgott” gumikkal akkor a 89-90re kalibrált tacho egy gyors kerékcsere után 93-94 is lehet. ha valaki rosszkor és a 1.5 év alatt még el is fogytak a gumijai az már csak 86al megy. tehát mind2 hitelesített tachográfja 90et mutat, ennek ellenére 8km/h sebességkülönbség is lehet köztük. (és akkor még a szándékosan módosított dolgokról nem is beszéltem) Itt kezdődnek a gondok, majd ezzel jön “kishazánk” jól kidolgozott nappali előzési tilalma. Jelenleg még nem gépek vezetik a guruló vasakat, emberek vagyunk napi gondokkal, otthoni problémákkal, folyamatosan minket cseszegető hatóságokkal és jó adag otthonról hozott kromoszómaszámmal…ami ugye nem egyforma. mérlegelünk, cselekszünk… és igenis legyenek iratlan szabályok: pkw: min100, busz, min 95-100 még akkor is ha a szépen kidolgozott “kreszünk” szerint nincs minimum autópályán mint ahogyan sokan írják. Ennyit említ a KRESZ: Autópályára olyan járművel szabad rá felhajtani, ami sík úton önerejéből legalább 60 km/h sebességre képes. Emberek vagyunk és figyeljünk egymásra. Tehát most csak kérnék, kérnélek benneteket amennyiben személyautóval szándékoztok autópályán 85-el haladni, akkor azt kérlek ne tegyétek. Köszönöm szépen.

Vélemény, hozzászólás?