Csutakolatlan szürke ló – Nissan Primera 1.6 használtteszt

Nissan Primera 1.6 2000, használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Korosodó, foszladozó, de hűségesen szolgáló igáslovat ültünk meg: a Primera pár méretes rozsdafolton kívül nem rejtegetett meglepetéseket.



12 éves, szürke, benzines, Nissan: hiszen ez az én autóm! És mégsem, hiszen egy kategóriával feljebb játszik: amelyik Nissan-vásárlónak ebben a korban fontos volt a nagyobb hátsó lábtér és csomagtartó, valamint elegánsabb megjelenésre is vágyott, az Primerát vett a kompakt helyett. A tesztben szereplő példány - Ezüst Nyíl - születése óta ugyanannál a családnál dolgozik, kezdetben apa, az elmúlt pár évben fia hajtja, sokat, komoly hibák nélkül, mindkettejük legnagyobb megelégedésére. Persze jövőre már ő is túllép az átlagéletkoron, és ahogy pár bizonyító erejű fényképen látni fogják, ennek jelentős külsérelmi nyomai is vannak. Ezek azonban nem annyira korának, mint a ritka mosásoknak köszönhetők, ahogy azt szerelője is alátámasztotta.

A teszt alkalmából elmentünk felrakatni a téli gumikat, ami így világvége előtt egy nappal indokolt, vagy teljesen felesleges, nézőpont kérdése. Mindenesetre, ha ezeket a sorokat olvassák, akkor ezen a télen még mindenképpen át kell evickélnie, amihez jól jönnek a 185/65 R15-ös Debica Frigók. Nem ez első téli szettje, hiszen 12 átlagéve alatt korántsem átlagos 242 930 kilométert futott. Zömét első pár évében, amikor apa üzleti ügyekből kifolyólag rendszeresen hajtotta Horvátországba és vissza.
Hirdetés

Viszont, ahogy azt már oly sok japán tesztautónál leírtuk, Nyíl komolyabb meghibásodás, lerobbanás, váratlan makrancoskodás nélkül tette meg közel negyedmillió kilométerét. Pillanatnyilag épp gyorsítás közben gyengélkedik cseppet kettesben és hármasban, a szerelő első bemondásra gyertyakábelre tippelt, majd a januárra egyeztetett szervizen kiderül, jó lóra tett-e. És már az is biztos, hogy az első fékbetétek és tárcsák cseréje sem várhat sokáig, teljesen elkoptak, túlélés esetén jövőre ezeket is cserélni fogják. Hibádzik még rajta a jobb hátsó ajtó, erősen szorul, mind nyitásához, mind csukásához két erős férfikar kell. Soha nem volt törve, így a hiba oka ismeretlen, gyógyítása pedig igen körülményesnek ígérkezik, lehet, hogy el is marad.

Maga a Primera - az előző, P10 kódjelű - 1990-ben váltotta fel az akkor már Angliában összeszerelt Bluebirdöt, ez volt az első fronthajtásos Nissan, ami megkapta a gyár új fejlesztésű multilink első felfüggesztését. Négy- és ötajtós, valamint kombi karosszériával készült, és már csak azért sem lehetett nagyon rossz autó, mert az Egyesült Államokban Infiniti G20-nak címkézve árulták japán belpiacos változatát. Hazájában 1995 végén, Európában 1996 mutatkozott be a második generációs P11, elöl-hátul multilink futóművel, Japánban akár fokozatmentes CVT automata, vagy hatfokozatú tiptronic váltóval. 1999-ben varrták fel ráncait, ekkor kapta meg a márkaidentitást jelölő "repülő szárnyakat" a hűtőmaszk: ezen az autón még a régi, kockásabb rács és lámpák láthatók.

Az első generációt még karburátoros 1,6-ossal is szerelték, 1993 végén érkezett az ugyanekkora befecskendezéses négyhengeres benzinmotor, ami ebben is megtalálható. Legnagyobb teljesítménye 100 lóerő, maximális nyomatéka 136 Nm, fagombbal tuningolt kézi váltójával öt fokozat között lehet kavirnyászni. Ha nincs semmi baja, 12 másodperc alatt gyorsítja álló helyzetből 100 km/h-ra az 1185 kg tömegű autót, ami 180 km/h környékén futja ki magát. A 4430 x 1720 x 1410 mm külső dimenziókkal határolt Primerában 2600 mm jut a két tengely közé, a csomagtér 490 literes. A Nissan annak idején 9,6 literre mérte a városi és 7,2 literre a kombinált fogyasztást 100 kilométerenként, precíz méréseket nem végző sofőrje szerint is tartja a 9-10 litert városban.

Extra felszereléseinek listája sosem volt hosszú, ködlámpák, négy elektromos ablak, első és oldallégzsákok, hatlemezes CD-tár a csomagtartóban: így 12 év távlatából elképesztőnek tűnik a gondolat, hogy egy ennyire kényelmetlen megoldás valaha vagány különlegességnek számított. Csomagtartója egy részét menő hifiberendezés foglalja el, wattokról és ohmokról nem esett szó, s mivel a fejegység levehető előlapja is otthon maradt, csak a finom négyhengerest hallgattuk. Ülései kényelmesek, lendülettelenségének köszönhetően garantált a békés autózás.


Vezetése, akárcsak külseje és belső tere, teljesen átlagos: megy, kanyarodik, megáll, teszi ezt a legnagyobb természetességgel és a legkisebb élményszerűséggel. Mindennapi igavonó, amit az elmúlt 12 évben csak újra kellett patkoltatni: néhány lengőkarját és összes lengéscsillapítóját cserélték, ami közel 250 ezer kilométer után teljesen megalapozott karbantartás. Nem is csoda, ha korábban Daihatsu Applause-t hajtó vezetője utána is japán autóban gondolkodik. Lehetne könnyebb és erősebb - szólnak a vágyak: nem nagyon van olyan autó, ami ehhez még a Primera kényelmét és igénytelenségét is hozza, és még újabb is, szólnak az ellenérvek. Eladható? Igen. Jó pénzért? Nem. Logikusan tehát érdemes még menni vele, amíg bír, majd mondjuk egy jól célzott roncsprémium akció keretében becserélni valami szép új négykerekűre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:40
    Permalink

    Amikor volt a Komárimo amerikai autó felvonulás akkor a füzitő-komárom közötti szakasz le volt zárva 1 órára, hogy mindenki kiélhesse magát. Sebességgel nem fogok vitatkozni, mindenkinek szíve joga, hogy mit hisz el. Személy szerint én is csak azt hiszem el amit látok és ehhez a sebességhez tényleg úgy kell pörgetni a motort, hogy kiessen a helyéről. Üdv Bobo, további jó vesézgetést és Kellemes ünnepeket, Balesetmentes közlekedést!

  • 2017.10.30. at 09:40
    Permalink

    Bírom, amikor 100 Le-s autókkal mennek 200-t meg felette. No persze… mint kollegina fiat bravo 1,6 dízelje 220-t megy GPs szerint. Nem tudom srácok, vegyetek normális GPS-t.

    Nekem 2.0 benzines primeram volt (140Le) a magyar valóságból vett autó (nem a legkarbantartottabb és nem a legszebb küldő állapotú), de azt kell, hogy mondjam -25C-40C fok között mindig mindenhova elvitt. Egyszer volt, hogy a gyújtáselosztó fedele átolvadt és megállt a vas. Ezen kívül nagyon jó autó, igaz izgalom sok nincsen benne. Egyébként a piac által eléggé alul értékelt típus, nehezen eladható.
    Lehet fikázni a japánok rozsdásodási hajlamát, de aki ezt hangoztatja, az kérem nézzen meg már egy ilyen korú mercedest. Az a jó ha a kereskedő (német) csak annyit ír a hirdetésben hogy “wenig Rost” . Németek meg túl vannak árazva. Szerintem jó autó, én vennék még egyszer, de nagyobb körültekintéssel.

    1989bobo
    130 felett légyszi német autópályán….ott lehet keménykedni. Csütörtökön is jött egy vagány gyerek 320d-vel nyárigumikkal sikerült falun belül megelőznie, hogy utána 70 m után beálljon a 40nel haladó sorban. Lehet ügyeskedni, de engem ne akarjon senki kinyirni. Nem akarlak megbántani, de aki főúton 180-t megy az nem normális és felelőtlen. Szarok az utak ehhez a tempókhoz.

  • 2017.10.30. at 09:40
    Permalink

    Biztos lezárták neki a teljes egyes utat. 🙂 Egyébként ha csak magát öli meg, az se jó, mert attól még a maradványai eltakarítását az adófizetők pénzéből csinálják. Amúgy én N16 Almera videót is láttam, ahol (igaz, óra szerint) 210 felett volt a mutató, nem is egyet. A leírás szerint az 1.5-ös 98 LE-s. http://www.youtube.com/watch?v=87-xef5sOR0 és http://www.youtube.com/watch?v=uVxHvM9DlSg A másodiknál érdemes levenni a hangot. 😀

  • 2017.10.30. at 09:40
    Permalink

    Hát… ha összefutunk megmutaton, nem azt mondtam, hogy 400m-en és szembeszéllel, de az 1-es főúton simán el lehet vele érni, 180-tól azért már szenved a légellenállással, de simán teljesíti. De azért köszi a kritikát 😀 egyébként az a 75 lovas tényleg nagyotmondás már csak az áttétel miatt is mert az 160-nál már kiforogja a lelkét.

  • 2017.10.30. at 09:40
    Permalink

    Ennél a szériánál szeretett eltörni a balos féltengely: a centírsúly alatt átrohasztotta a víz a tengelyt.
    Az európában gyártott japánoknál mindig van valami gond, mert tele vannak EU uccokkal.. Avensisnél a kuplunggal voltak gondok, Mitsu Carismánál a váltó a problémás, mert Renault..

  • 2017.10.30. at 09:40
    Permalink

    Gyengéje a gyújtás elektronika. Ha nem cserélsz rajta rendszeresen gyertyát, vagy áthúznak a gyújtókábelek, elosztófedél rotor beégés akkor az elektronika elszáll. Nagyon drága hozzá. A bontókból szinte azonnal elviszik. Nem egy dizájn bajnok, de elfogadható autó.

  • 2017.10.30. at 09:40
    Permalink

    hello! a kuplung probléma típusbetegség, mindenki cserélgeti a szerkezetet, pedig 5000ft-ért ki kell cserélni a bowdent és volt nincs hiba. sajnos a gyári kuplung is csak 50-60 ezer kilométert bír, utána szorul.

  • 2017.10.30. at 09:40
    Permalink

    sziasztok! nekem is van egy 99-es P11 1.6-os és az ég világon semmi probléma nincs vele. Sehol nem találni rajta rohadást (gyári festés, nem garázsban tartott) a motorja halk, az ajtók nem csörögnek, végsebessége a gyári adatokkal ellentétben GPS szerint 210km/h. Kevés autó van aminek ekkora a csomagtere és ráadásul nekem ha”sportosan” is vezetek akkor sem eszik 7.5l-nél többet. átlag fogyasztása 6.2l. Szerintem rengetek mai autó elbújhat mellette. Ami nekem nagyon hiányzik az a tempomat amit elég nehéz és drága beszerezni ha nem univerzálisat akar az ember. Én mindenkinek csak ajánlani tudom!

  • 2017.10.30. at 09:40
    Permalink

    Az én autóm 1992-es kiadású, 8 évesen került hozzám 81-ezer kilométerrel.Jelenleg 280 ezer van benne és a mai napig használatban van.Kifogástalanul üzemel és még csak a gyertyáit sem cseréltem ki.! Szervizet nem látott.Sok mai gyártású autó megirigyelhetné a 20-éves autó megbízhatóságát. Ha lehetne most is a Primera-t választanám.

  • 2017.10.30. at 09:40
    Permalink

    Én is használtam 5 ajtós 1.6 SLX Primerat néhány évig. Valóban kényelmesek ülések. A motorja láncvezérlésű, benzines létére elég zajos. Volt aki megkérdezte hogy ez ugye dízel. Ami igazán nem tetszett benne a recsegő-pattogó ajtók – szervizben zsírozták ahol csak tudták de nem javult – és a nehezen működő kuplungja. Na az egy katasztrófa volt városban. A kuplung szerkezetet cserélték de mindhiába.

Vélemény, hozzászólás?