Dacia Dusterrel raliznak a hölgyek Marokkóban

Három Dusterrel is indul a Dacia a Rallye Aïcha des Gazelles du Marockon, csak női pilótákkal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy kilencnapos, embert és autót próbáló ralin vesz részt hat női versenyző öt országból, hogy az előző évekhez hasonlóan ismét a Dacia Duster legyen a kategóriagyőztes.

Ismét benevez a Dacia a Rallye Aïcha des Gazelles du Maroc versenyre. Az utóbbi tizenegy szezonban hétszer a Duster nyerte a Crossover kategóriát, 2017 óta pedig egyhuzamban minden évben aranyérmes lett. Nem csoda tehát, hogy ismét nekivágnak a versenynek, három autójukat a Renault-csoport versenyzői hajtják majd kétfős csapatokban. A pilótáknak nem csak a sokszínű nemzetiségük érdekes (Franciaországból, Lengyelországból, Svájcból, Belgiumból és Marokkóból érkeztek), hanem az is, hogy mindannyian hölgyek - a Rallye Aïcha des Gazelles du Maroc ugyanis egy kizárólag női futam.
Hirdetés
Marokkóban Erfoud-tól Essaouiráig kell eljutniuk a csapatoknak kilenc nap alatt, az aszfaltozott utakat nagyrészt elkerülve. A verseny során jól jönnek majd a Dacia Duster kiváló terepképességei, nem véletlen, hogy az eseményre való benevezéshez alig kellett valamit módosítani a modellen. Az sem árt persze, hogy a Dusterhez alapáron nem jár navigáció - ami vásárláskor esetleg hátrány, az most követelmény, ugyanis csak papíralapú térképre és iránytűre hagyatkozhatnak a pilóták. Értelemszerűen az nyer, aki ezek segítségével megtalálja a két végpont közötti, ellenőrzőpontokkal kijelölt legrövidebb és leggyorsabb utat. Emellett persze a terepezési képességek is elengedhetetlenek. A "gazellák" homokdűnéken, sziklás terepeken és magas fűfélékkel tarkított területeken próbálják majd átverekedni magukat. Hajar Elbied és Malika Ajaha már harmadik alkalommal indulnak a ralin, tavaly ők lettek kategóriájuk győztesei - ha idén is sikerül nyerniük, először lesznek kétszeres bajnokai a Crossover kategóriának. Marie Dumas és Juliette Crépin unokatestvérek, pszichiáterként és pénzügyi igazgatóként számukra ismeretlen terepen feszegetik határaikat, a versenyen kívül pedig egy marokkói szervezetet támogatnak, ami az egyedülálló anyáknak segít stabil munkalehetőségeket találni. A harmadik csapatot Sabine Bonnet és Isabelle Radenac alkotja. Mindannyian március 23-án állnak rajthoz Erfoud-ban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?